Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-09-09 / 37. szám

között az összefüggés hiánya észlelhető ne legyen. És e beszédek mind kerekded egészet képeznek, a melyek nemcsak tartalmuk gazdagságával, nemcsak a bibliából ós az életből vett példák változatosságával tűnnek ki, hanem szerzőnek, a bennök nyilvánuló tiszta, rendíthetlen hitének, Isten és az emberek iránt érzett szeretetének olyan kifejezői és bizonyságai, hogy a hallgató, vagy olvasó lelkében, lehetetlennek tartom, hogy hasonló érzelmeket ne ébresszenek. Az érzelmeknek mozgásba, lüktetésbe hozása azonban nem volna elég, sem ezen, sem más beszédeknél, hanem kell, hogy az észt is meggyőzzék, hogy aztán a gondolkodó én akaratát tettre is indítsák. A mely predikáczióból e kellékek egyike vagy másika hiányzik, legyen az bármily szép: építő hatást gyakorolni nem fog, s az olvasóra vagy hallgatóra nézve értéktelen; mert minden predikáczió annyit ér, a meny-* nyit épít. E beszédek, hiszem, építeni fognak, mert mindeniknek a Krisztusban való élő hit a fundamentuma, a melyen aztán az erkölcsi élet épülete nyugoszik. A bevezetés egyiknél, másiknál kissé hosszú; néhol távolról kezdi, de logikus fejtegetésével mindig rávezet az igazi tárgyra, a mely aztán megragadó és felemelő példáival, az igazságoknak egymásra és egymás mellé halmozásával úgy hat a gondolkozó észre s a kellemes, a megnyugtató után epedő szívre, mint szomjazó földre az eső. Igazán, nem csodálom, hogy mint Szalóczy az előszóban mondja: ..kedves kötelességem, szíves köszönetet mondani azoknak a buzgó ker. nőknek, kik e munka megrendelésével azon jóleső reményt táplálják bennem, hogy végre mihozzánk is beköszöntenek azok a kívánatos szép idők, a mikor majd egyéb olvasmányok mellett az Isten igéje is helyet fog találni a díszasztalokon, — hogy a nők szívesen olvasgatják e beszédeket, mert nincs köztük egy sem, melyből a hányatott és háborgó lélek megnyugvást, a zaklatott és bánkódó szív vigaszt ne nyerne, s melyben az Isten és az ő békéje után vágyakozó lélek meg ne találná azt, a mit keres, a mire szüksége van." A beszédek mindenike megérdemelné, hogy különkülön is jellemezzem és ismertessem; azonban elégnek tartom azt, ha csak egyet mutatok be. Abból az egészet megítélheti az olvasó. Isten igazsága és szentsége egyfelől, az ember bűnössége s ebből folyólag megérdemelt büntetése másfelől, felséges világításban tűnik előnkbe az „ígéret földe" czímű predikáczióban. Ennek gyönyörű bevezetésében magunk előtt látjuk a küzdő, töprengő, hazáját és nemzetét szerető férfit, az Isten hatalmas és kedvelt prófétáját: Mózest, ki egyszer népét védi Istene előtt, majd az ő Jehováját nyakas, megátalkodott népével szemben. Sok viszontagság után kivezeti népét Egyiptomból, s csak ezután következik rá igazán a küzdelem, a szenvedés ideje. „Negyven éven keresztül mindig talpon, mindig ébren, fáradatlanul. ... Végre ott volt előtte az igéret földe, csupán a Jordán hullámai választák még el attól. Az igéret földe 1 Óh hányszor megfordult e név ajkain és gondolatában magános merengései közt, midőn a pusztai vándorlás álmatlan éjjelein a csillagos ég alatt Jehovájával társalkodott 1 Ott vertek egykor sátortanyát Ábrahám és Jákób törzsatyák; sírdombjaik oda várják Izráelt, s neki, Mózesnek is minden vágya oda irányul, fáradságának minden jutalma meglesz, ha ott hajthatja le fejét örök álomra. . . . Ekkor hangzott fel az Úr szava: „Menj fel a hegyre, lásd meg atyáid országát, de te oda nem mégy be." ... Neki oda nem szabad bemennie. . . . Szíve pillanatra elfogódik e kínos gondolattól; azonban, önmagát feledve, Izráel jövőjére gondoL, s felbuzdulva szemléli azokat a helyeket, hol Isten a maga szentélyét fel fogja állítani; azokat a völgyeket, honnan egykor a világ üdvének ki kell indulnia : északra Galilea távoli hegyeit, délen Betlehemet, Móriát ... és azt a magaslatot, hol egykor a kereszt is emelkedni fog . . . s miután egy utolsó tekintettel átölelte azt a földet, mely után oly régóta epekedett : Mózes lehajtja fejét és meghal." Felosztása: I. mi mindnyájan vágyakozunk az ígéret földe után, de oda be nem mehetünk; II. vizsgáljuk meg, hogy miért tagadja meg Isten földi kívánságaink teljesítését? „Boldog lennék, ha mostani elmélkedésem eloszlathatná szívetek keserűségét, s zúgolódás helyett a megnyugvás szelíd érzését költhetné fel abban." I. „E földön mindnyájan igéret földéről álmodozunk. Nincs köztünk senki, ki sokat ne várt légyen az élettől és nincs senki, a kit az élet teljesen kielégített volna. Mózes is igéret földe után vágyakozott, ámde Ő előtte ez a föld egyjelentésű volt az Isten országával; lelkét az Isten dicsőségének keresése, az igazság és szentség diadalra jutása hevítette." „Az igéret földében ti is új földet vártok, melyben az Isten országa fog megvalósulni az emberek között . . . napjainkban nagyon kevés azoknak száma, kik igazságot szomjúhozva sóhajtoznának Isten országa után ... Az igéret földe rátok nézve a saját boldogságotok ; ezt kergetitek makacs kitartással, ezt sirattátok később vigasztalan keserűséggel." „Egykor mint ifjak nagy és szép jövőről álmodoztatok . . . tudni, szeretni, tenni, — volt életczélotok . . . aztán egyszerre rátok zúdult a megpróbáltatás . . . s felhangzott füleitekben a tilalom szava: „Te oda nem fogsz bemenni!" „Gyengéd női szivek, — ti a viszonzott érzelmek boldogságáról álmodoztatok, . . . s nyertetek élettársat, a kinek a ti örömetek az ő öröme, a ti fájdalmatok az ő fájdalma. Ez volt igóretföldetek ... És most? özvegyen, egyedül jártok azon szomorú úton, mely léptennyomon boldogtalanságotokra emlékeztet. Kedveseink elvesztése, a sok csalódás! — Az igéret földe nem itt lent van. Mi csak távolról köszönthetjük, s midőn már