Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-08-26 / 35. szám
Azonban őt csakhamar a bogdásai elég tekintélyes gyülekezet lelkésszé választván, az állásra nem reflektált. Az alapítványt ez időtől fogva az egyházmegye kezelte, úgy hogy a földeket bérbeadta, s az évi bérjövedelmet tőkésítette, melyből az idők folytán 58 ezer korona tőke gyűlt. Az egyházmegye tavaly bizottságot küldött ki, hogy nyújtson be tervezetet a lelkészség felállítására. A bizottság, számot vetve az alapítvány intencziójával s az adott helyzettel, az anyásítást nem javasolja, mert az a „község" beavatkozása nélkül lehető nem volna; hanem azt a tervezetet terjeszti elő, hogy Páprádon egy erős és tisztességesen javadalmazott missziói lelkészség szerveztessék, hova az arra való érdemes egyént az egyházmegye szemelje ki és állítsa be, teljesen az alapítvány terhére. így számot vetve az anyagi helyzettel, elsőben is lakás és melléképületek emelésére (kissé talán bőkezűleg) 25 ezer koronát, továbbá épületfentartás alapjául további 3000 koronát s végül egykori újraépítés alapjául még további ezer koronát s így 29 ezer koronát vél a tőkéből elszakítandónak. így a lelkészfizetés alapjául maradna ugyanennyi, melynek 4°/o"o s kamata és a földjövedelem középértéke 2000 kor. lenne, melyet — igen helyesen — a tervezett lelkészi álláshoz megfelelőnek nem talál; s hozzá még a bérletet a páprádi egyház tavaly vette ki újabb hat évre 360 kor., valóban ajándókbérért, mely a kiszámított 2000 koronát 1600 koronán is alól szállítaná, a bérlet pedig csakis anyásítás esetén mondható fel. Ezért várakozást ajánl, míg a tőke tetemesebbre nő; de legkésőbb a bérlet leteltekor munkába veendő. A javaslatot az egyházmegye egyhangú helyesléssel fogadta el. Elfogadta a közgyűlés többeknek azt az indítványát, miszerint abból az alkalomból, hogy a pécsi anyaegyház temploma a jövő évre elkészül és pedig szemben a Pécsett jövő évben tartandó országos kiállítás helyiségeivel, hogy az új templom felavatása annál nagyobb ünnepélyességgel történjék, az egyházmegye jövő évi közgyűlését Pécsett tartsa meg. Igen helyesen! Ideje, hogy ott, a katholiczizmus nagy empóriumán magunkat is észrevétessük. Az egyházmegyei missziói bizottság elég kedvezőtlen jelentést terjesztett be. Erre vonatkozólag az egyházm. részletes utasításokat adott s a szórványokat körökre osztotta s megnevezett lelkészekre bízta, kötelességükké tévén különösen a vallásos oktatásról gondoskodást, s főkép a kongruakiegészítésnél utazási átalányt nyert lelkészeket utasította, hogy ez átalány terhére szórványaikban minél többször megjelenjenek s az oktatás haladásáról jelentéseiket maghatározott időkben a köri elnökökhöz terjesszék be. Ezt a kötelezettséget csak egy-két lelkész teljesítette. Ily körülmények közt a bizottság működése s maga a missziói működés nem előre, hanem hátrafelé halad, s ezért Morvay Ferenez elnök és Iványos Soma bizottsági tag — kik a bizottság ülését alkották (a harmadik tag távol lévén) — megbízatásukat visszaadták az egyházmegyének, s lemondásuk mellett megmaradván, a közgyűlés az új bizottságot Nyáry Pál, Lutár Sándor és Józan Sándor lelkészekből alkotta meg. Adja Isten, hogy e fiatal erők ez életkérdésül tekinthető ügyben nagyobb sikerrel munkálkodhassanak s több buzgósággal találkozzanak. Az országos közalap hátralékainak megszüntetését czélzó azon konventi határozattal szemben, hogy az év végén mutatkozó hátralékokat az egyházmegye fizesse ki, illetve előlegezze: az egyházmegye, nem lévén e czélra szolgáló alapja, úgy határozott, hogy a közalaptartozások aratás után, mindenesetre szeptember végéig beszedendők s a mutatkozó hátralékok esperes útján végrehajtatandók, hogy év végére hátralék fenn ne maradjon. A Bocskay-alapra gyűlt összegek hovafordítása tekintetében a közgyűlés azt a véleményt nyilvánítja, hogy az „Bocskay-alap" czimen a Debreczenben felállítandó prot. egyetemnél lenne alapítványként elhelyezendő. A Kálvineum ügyében is nyilatkozott egyházmegyénk. Igaz, hogy a konvent nyilatkozatra csak az egyházkerületet hívta fel, de egyházmegyénk, ős alkotmányunk és autonomiánk értelmében feljogosítva, sőt kötelezve érezte magát — egyenes felhívás nélkül is — arra, hogy ez egyházegyetemünket érdeklő ügyben nyilatkozzék. A Calvineum tervét abban az alakban, a mint a zsinat elé terjesztetett — s az egyházkerületek szavazata alá bocsáttatott — nem tartja elfogadhatónak. A magyar református egyháznak ép úgy nem lenne otthona s ép oly vendég lenne ezentúl is, mint eddig volt. ELtekyitve attól, hogy a rendelkezésre bocsáttatni szánt helyiségek megfelelők sem leendenek, úgyszólván örökös adózójává lenne a budapesti egyháznak (hiszen 65 év múlva új épületet kellene emelni). Mindezek felett a Kálvineumhoz fűzött gondolatot' nem látja kifejezve abban, hogy valaki házának egy pár terme évenként ideiglenes használatra adassék ; valamint a kegyelet helytelen felfogásául tekinti, ha az adózás útján létesül. Az egyházkerületek egybehangzó hozzájárulása levén a feltétel, már eddig sincs biztos remény, hogy a terv megvalósuljon, melyet ily alakban a felvetett eszme megvalósulásának nem is tekinthetünk. Mi egy nagyobbszerű „Református Otthon"-ra gondoltunk, midőn a felvetett eszmét pártfogásunkba vettük, olyanra, melyet a református áldozatkészség évrőlévre fokozott buzgalma hozzon össze, a hol aztán nemcsak országos testületeink, hatóságaink találják fel rendes otthonukat, hanem a hol az evangéliumi missziói tevékenység is központra lelhessen; a hol a fővárosba törekvő híveink valláserkölcsi gondozásra, felebaráti útmutatásra, támogatásra találjanak, szóval, mint a főváros a hazának, úgy ez a magyar reformátusságnak szíve legyen. Tudjuk, hogy ez nagy pénzbe kerül, de azt is. tudjuk, hogy a hit s ebből származó buzgó áldozatkészség csodákat mívelhet, valamint azt is, hogy ennél gyümölcsözőbb befektetése nem lehetne református egyházunknak, melynek jóízű gyümölcseit országos egyházunk tagjai kivétel nélkül élvezhetnék s bölcs körültekintéssel anyagi tekintetben is ha hasznot nem hajtana, elviselhetetlen terhet
