Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-08-19 / 34. szám
és az athoistáknak a biblia ellen intézet mérges és gyakran igen ravasz támadásait visszaverhetnék. Foglaljuk össze röviden az elmondottakat. A ó-testamentom kritikája a bibliai tudomány összefoglalója, a modern tudomány világánál, és ugyanazokon az utakon halad, mint minden más, írott forrásokra támaszkodó studium. Szükségessé teszik ezt a modern kutatás követelményei, a végre, hogy a bibliát, a modern szükségleteknek megfelelően, érthetővé tegyük, és pedig nemcsak a theologus, hanem a historikus és minden kezdő tanuló szükségleteinek megfelelően. Ez a studium elhallgattatta gyalázóit és megszabadította kétségeitől azokat, a kik képtelenek voltak megegyeztetni a biblia sok állítását a saját lelkiismeretükkel. Igazolta önmagát sokféleképen: nagyszámú követői jellemével, az egymástól független bizonyítékok egyezésével és annak igazolásával, hogy máskülönben lehetetlen a biblia tudósításait a tudományos kutatás körében felhasználni. Az archeologia, a mennyire annyira, támogatta és kölcsönös együttműködés mellett mindkét studium még tovább fejleszthető. Csakhogy az ó-testamentomi kritikát igen gyakran elítélték és félremagyarázták. Megtámadták olyan argumentumokkal, a melyeknek ürességét ismételten is kimutatták az utóbbi 25 év alatt. Es nem csekély felelősséggel tartoznak azok, a kik alaptalan vagy téves állításokkal, öntudatos vagy öntudatlan obskurantizmussal befolyásolják az olyanok veleményét, a kik náluknál még kevésbbé vannak képesítve a dolog érdemének megítélésére. BELFÖLD. Vegyesházassági statisztika. A m. kir. központi statisztikai hivatal havi közleményei szerint Magyarországon f. évi április havában 7544 házasság köttetett. Ebből vegyesházasság 1202 (%-ban 15'93). Tiszta ág. h. ev. házasság 721, ev. ref. 1302. A gyermekek vallására vonatkozó 276 (%-ban 22.97) összes megegyezésből esik az apa vallására 131, az anya vallására 145. A róm. kath. egyház javára 142, gör. kath. 13, gör. kel. 7, ág. h. ev. 29, ev. ref. 83, unitárius 1, izraelita hitfelekezet javára 1. Horvát-Szlavonországban április havában, 622 házasság köttetett. Ebből vegyesházasság 18 (%-ban 2'89). Tiszta ág. h. ev. házasság 10, ev. ref. 4. A gyermekek vallására vonatkozó 7 összes megegyezésből esik az apa vallására 4, az anya vallására 3. A róm. kath. egyház javára 4, a gör. kel. 2, ev. ref. 1. Az ág. li. ev. egyház vesztesége április havában a róm. kath. egyházzal szemben Magyarországon, a 209 vegyesházasságnál előfordult 69 megegyezésből, levonva a nyereség-veszteséget: 19. Horvát-Szlavonországban az 5 vegyesházasságnál létesült egy megegyezésből vesztesége : 1. Más hitfelekezetekkel szemben Magyarországon a 107 vegyesházasságnál létesült 9 megegyezésből vesztesége: 1. AHorvát-Szlavonországokban2ilyen vegyesházasságnál létesült jegy megegyezésből vesztesége: 1. A Magyar birodalomban a róm. kath. és más hitfelekezettel szemben összes vesztesége április havában: 22. Az ev. ref. egyház vesztesége, a róm. kath. egyházzal szemben Magyarországon, a 467 vegyesházasságnál létesült 151 megegyezésből, levonva a nyereség-veszteséget: 21. Horvát - Szlavonországokban 1 vegyesházasságnál létesült 1 megegyezésből vesztesége: 1. Nyeresége más hitfelekezetekkel szemben Magyarországon, a 230 vegyesházasságnál létesült 1 megegyezésből nyeresége: 1. A Magyar birodalomban a róm. kath. és más hitfelekezetekkel szemben összes vesztesége április havában: 18. Május havában Magyarországon, 14,343 házasság köttetett. Ebből vegyesházasság 1603 (%-ban 1T17). Tiszta ág. h. ev. házasság 725, ev. ref. 1494. A gyermekek vallására vonatkozó 402 (%-ban 2507) összes megegyezésből esik az apa vallására 191, az anya vallására 211. A róm. kath. egyház javára 226, gör. kath. 14, gör. kel. 11, ág. h. ev. 42, ev. ref. 109. Ilorvát-Szlavonországokban május havában 1661 házasság köttetett. Ebből vegyesházasság 54 (%-ban 3'25). Tiszta ág. h. ev. házasság 28, ev. ref. 8. A gyermekek vallására vonatkozó 419 összes megegyezésből esik az apa vallására 8, az anya vallására 11. A róm. kath. egyház javára 14, a gör. kel. 2, ág. h. ev. 1, ev. ref. 2. Az ág. h. ev. egyház vesztesége május havában, a róm. kath. egyházzal szemben Magyarországon, a 262 vegyesházasságnál előfordult 93 megegyezésből levonva a nyereség-veszteséget: 21. Horvát-Szlavonországokban a 11 vegyesházasságnál létesült 5 megegyezésből vesztesége : 3. Más hitfelekezetekkel szemben Magyarországon, a 124 vegyesházasságnál létesült 24 megegyezéből vesztesége: 12. A Horvát-Szlavonországokban 3 ilyen vegyesházasságnál egy megegyezésből vesztesége: 1. A Magyar birodalomban a róm. kath. és más hitfelekezetekkel szemben összes vesztesége május havában: 37. Az ev. ref. egyház vesztesége, a róm. kath. egyházzal szemben Magyarországon, az 584 vegyesházzasságnál létesült 223 megegyezésből levonva a nyereség-veszteséget : 67. Horvát-Szlavonországokban a 8 vegyesházasságnál létesült 4 megegyezésből vesztesége : 2. Nyeresége más hitfelekezetekkel szemben Magyarországon, a 240 vegyesházasságnál létesült 43 megegyezésből: 19. Horvát-Szlavonországokban 3 vegyesházasságnál létesült 1 megegyezésből nyeresége : 1. A Magyar birodalomban a róm. kath. és más hitfelekezetekkel szemben összes vesztesége május havában : 49. Június havában Magyarországon 10,199 házasság köttetett. Ebből vegyesházasság- 1532 (%-ban 13'93). Tiszta ág. h. ev. házasság 505, ev. ref. 966. A gye mekek vallására vonatkozó 359 (%-ban 23'48) összes megegyezásből esik az apa vallására 179, az anya vallására 180. A róm. kath. egyház javára 186,.gör. kath. 27, gör. kel. 12, ág. h. ev. 36, ev. ref. 95, izraelita 3.