Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-08-05 / 32. szám
nézve ma is, annál inkább, mert saját tagjainak nagy gyengesége és tehetetlensége mellett még most is valóban szüksége volna a magyarhoni református nép országos támogatására, hogy a reá váró hitfelekezeti nagy feladatoknak megfelelhessen. Vajha országszerte visszatérne a református egyház kebelébe az ősi összetartás és szerves egyetértés, melyre most erős megpróbáltatás előtt álló egyházi és hitfelekezeti életében oly égető szüksége van! Tóth Lajos. * * * Ezekhez a sorokhoz, a melyeket az írónak, a budapesti ref. egyház egyik legrégibb s évtizedeken át presbiterséget viselt tagjának lelkéből meglehet, hogy a legközelebb lezajlott presbiterválasztás és a Kálvineum kérdésének kerületi tárgyalása fakasztott, a magunk részéről csak azt fűzzük hozzá, hogy valóban szükséges volna a budapesti ref. egyháznak közegyházi támogatása, ma talán még inkább, mint száz esztendővel ezelőtt. Száz évvel ezelőtt meg kellett teremteni; ma pedig arra kellene képesíteni, hogy erejét teljesen kifejthesse és évről-évre fokozódó teendőit elvégezhesse. Csak nem régen ismertettük azt a nagy feladatot, a mely a budapesti egyházra a hitoktatás ellátása tekintetében várakozik. Hát még a lelki gondozás tekintetében! A budapesti ref. egyház évenként sok ezereit fogadja kebelébe a vidéki gyülekezetek ama szegény, munkát kereső tagjainak, a kiktől maguktól anyagi támogatást alig nyerhet, de a kiknek gondja mégis felveendő az egyház elöljárósága által. Az e téren feltűnő szellemi és anyagi követeléseknek a budapesti ref. egyház a maga erején megfelelni nem képes. Módját kellene tehát találni annak, hogy az egyetemes egyház jöjjön segítségére. Hogy miként? talán nem sokára kifejtjük erre vonatkozó véleményünket. Szerk. TÁRCZA. Az ó-testamentomi bibliai kritika. írta: Stanley A. Cook. (Folytatás.) Nem ritkán felhangzik az a vélemény, hogy az archaeologia semmivé tette az irodalmi kritikát és annak eredményeit, hogy összedöntötte a kritikusok kártyavárát; hogy az archaeologiai módszer objektív, a mely igazolható tényeken alapul, míg az irodalmi kritika szubjektív, a mely a modern tudósok alaptalan felvételein nyugszik; és végre, hogy az Őstörténet hitelre méltóságának olyan próbája, a mely tudományos elfogadásra számíthat, csak az egykorú bizonyíték lehet. Az ilyen állítások felől a kellő mérlegelés kimutatja, hogy eredetüket a történelem és a kritikai módszerek nem ismerésének köszönik, s hogy a kik így beszélnek, azok tökéletlenül ismerik az archaeologia bizonyságait, vagy pedig helytelen és illogikus következtetéseket vonnak el a tényekből. Az ilyen állítások alapja igen sokszor a nem igazolható dogmatizmus és alkalmas technikai terminológiába vannak bujtatva; ekképen teljesen döntő erejűeknek látszanak, s következésképen ellenállhatatlanokká válnak azokra nézve, a kik nem igen szoktak a felszínnél mélyebben is tekinteni. S továbbá különösen jellemző, hogy azok, a kik legelső sorban elítélik az ó-test. rendszeres tanulmányozását, gyakran készek a saját hazard és önkényes kritikájukat alkalmazni, minden megkülönböztetés vagy épen mélyebb tudás nélkül. Világos dolog, hogy a tudományos vizsgálódás arra kényszerít bennünket, hogy az ó-test. első fejezetei felől táplált hagyományos és megszokott vélekedésünket módosítsuk. Az archaeologiai felfedezések során bebizonyult, hogy ezek a fejezetek nem hiteles történeti tudósítások. Ha pedig az a fény, a melyet a tudomány és az archaeologia a Gen. I—XI. fejezeteire vetett, nem rontotta meg az ó-test. maradandó értékét, akkor nincs semmi ok arra, hogy féljünk a kritika eredményeitől. El kell ismerni, hogy maguk a tények megkövetelnek bizonyos kritikát. Az a megszokott vélemény, a mely szerint a Kr. e. XV. század kabirjai izraeliták voltak, semmibe sem veszi az Exodus bizonyságtételét; az a szintén közkeletű vélemény, hogy a babiloni Hammurabi egy és ugyanaz Amraphellel, Ábrahám kortársával, erőszakot tesz a Genesis chronologiáján; és a kik azt hiszik, hogy az egyiptomi emlékek Purusati-i a filiszteusok voltak, kellene, hogy bebizonyítsák e nép létezését már Izsák korában. Könnyű állítani önkényesen egyet is, mást is ; de a kritikai „theoria", az achaeologiától függetlenül, a fogság utáni időbe helyezte a Genesis chronologiájának eredetét, és a Gen. XXVI. fejezetét, jelen formájában, körülbelül a VIII. századba, még mielőtt az archaeologusok megújították volna érdeklődésüket a filiszteusok iránt. Egyetlen archaeologiai vélemény sem igazolja a zsidóknak Egyiptomból való kivándorlására vonatkozólag a bibliában fentartott irodalmi tradicziót, ámbár, a dátumok önkényes kiválogatása és plausibilis okoskodás mellett épen nem lehetetlen egy bizonyos útirányt kimutatni. De a kritikának az az anarchiája, a melyet pedig az archaeologusok gyakran kedvelnek, hiábavaló; és az az aggodalmaskodás, a mellyel némely tradiczionális (gyakrati fontosság nélküli) álláspontokat védelmezni igyekeznek, — a mint Wellhausen mondá — egy rakás eretnekség megkövesítésére vezet. Csalóka argumentáczióval, a tények és a hagyomány, az igazság és a következtetés összekeverésével sok kárt lehet és lehetett is már tenni az archaeologia nevében; és az egykorú emlékek bizonyságait