Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-22 / 30. szám

a szétmállásnak, a tönkrejutásnak ki ne tenné magát." Ez volt a miniszter válaszának lényege. S a mit a miniszter mondott, az első betűtől az utolsóig aláírjuk, mert abban a magyar kultúrpolitikának oly mélyen járó és igaz felfogása nyilatkozik meg, a mely nemcsak hogy megegyezik a magyar protestantizmus felfogásával, de a melynek, dicsekvés nélkül mondhatjuk, évszázadokon át a protestantizmus volt egyetlen gyakorlati alkalmazója ebben a hazában. De épen azért, mivel mi, magyar protestánsok voltunk ennek a magas látókörű nemzeti kultúrpolitikának gyakorlati alkalmazói, s azok vagyunk ma is, nemcsak azt várjuk el Apponyi Alberttől és általában a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszterektől, hogy ezt a kultúrpolitikát valóban érvényesítsék is, hanem azt is, hogy kellő megbecsülésben és támogatásban részesítsék a magyar pro estáns egyházaknak nemzeti kulturmunkáját, a melynek szelleme sohase volt más, csak hazaíias és a mely sohase törekedett másra, csak a nemzeti egységre és annak elősegítésére, hogy Magyarország a nyugati czivilizácziónak keletre kisugároztatója legyen. Ellenfeleink sokszor felhánytorgatták és felhánytorgatják, hogy a protestantizmus nem magyar, hanem külföldi eredetű. De a ki a történelmet tudatosan meg nem akarja hamisítani s a tényeket letagadni, az kénytelen beismerni, hogy a protestantizmus, különösen pedig a kálvinizmus, a legszorosabban összeforrt a magyar fajjal, a magyar nemzeti kulturával, s a külfölddel való összeköttetése is csak arra szolgált, hogy „a nyugatnak fejlettebb czivilizáczióját emelje saját körében a lehető legmagasabb hatványosságra". Büszkén mutathatunk reá sok százaira azoknak a protestáns tanulóknak, a kik a külföld híres kulturális központjairól lelki kincsekkel megrakodva tértek haza, hogy itthon, mint lelkipásztorok, mint tanítók, a nemzeti kultura, a nemzeti egység javára kamatoztassák azokat. Büszkén azokra az iskolákra, a melyeket a magyar protestantizmus kultura-szeretete és hazafias áldozatkészsége teremtett meg és tart fenn mind a mai napig, s a melyekben sok százezrek, a tudomány mellett tiszta, igaz hazafiságot szívtak be lelkükbe. Ha ezekre gondolunk, ismételve is csak azt mondhatjuk, hogy ha volt s van e hazában tényező, a mely a nemzeti kulturát előmozdította és elő akarja mozdítani, a mely hazafias szellemű s a mely a nemzeti egység szellemétől áthatott művelődést szolgálja: akkor a magyar protestantizmus volt az s az ma is, legelső sorban. De épen ezért jól is esnék látnunk, ha nemcsak a miniszteri beszédekben hallanánk, hogy a magyar állani szívesen fogadja támogatásunkat s hogy az állam is kész bennünket munkánkban támogatni, — hanem ha látnánk is ennek a támogatásnak olyan mértékű megnyilatkozását, a mely arányban van évszázados szolgálatainkkal és nagy áldozatainkkal. Az ilyen mértékű támogatást azonban még mindig nem látjuk. Nem látjuk a „nemzeti kormány" idejében sem; mert hiszen az, a mit kilátásba helyezett, édes kevés ahhoz, a mi szükséges volna arra, hogy a magyar protestantizmus, a magyar nemzeti kultura egyik első zászlóvivője, hivatását teljesen betölthesse. A mikor tehát elismeréssel adózunk gróf Apponyinak a magyar nemzeti kultúrpolitika alapját és vezérelvét megjelölő beszédéért, — csak azt kívánjuk, hogy ama tényezők között, a melyeknek közreműködésével ezt a politikát valóra is akarja váltani: lássa meg a magyar protestantizmust is és nyújtson neki olyan támogatást, a milyet nagy szolgálatai és nagy áldozatai fejében valóban megérdemel, s akkor majd reménységgel tekinthet a jövőbe, hogy kultúrpolitikája nem lesz szétfoszló álom, hanem testté lett, igaz valóság! H. I. ISKOLAÜGY. Feminista törekvések. I. Az egyiittnevelés (coeducatio). A legutóbbi években egy új egyesület alakult meg hazánkban, az úgynevezett „Feministák Egyesülete," a mely gyűléskezéseivel s azokon felvetett és megvitatott eszméivel felhívja magára mindazok figyelmét, a kik a neveléssel s legelső sorban a nőneveléssel foglalkoznak vagy legalább is annak dolgai iránt érdeklődnek. Mi is legyen a Feministák Egyesülete? Bevallott czélja szerint a női nemnek, úgy a neveltetés, mint az emberi jogok terén, a férfi nemmel teljes egyenlőségét védő, illetve ezt az egyenlőséget kikiizdeni kivánó egyesület, a mely legelső sorban nőkből áll ugyan, de a jelzett törekvésekkel rokonszenvező férfiakat is foglal magában. A mi az emberi jogok tekintetében való egyenlőség kérdését illeti, most nem kívánok vele foglalkozni, miután az egyesület törekvéseinek ez a része, ha némi tekintetben összefüggésben van is a tanítás, a nevelés ügyével, de voltaképen mégis jogi és szocziális kérdés, a melynek megvitatása nem annyira tartozik e lap hasábjaira. A mi azonban az egyesületnek a női nem tanítása, nevelése tekintetében hangoztatott elveit és törekvéseit illeti, az már megérdemli, hogy e lap hasábjain is megvitatás alá vétessék, annyival is inkább, mert e neveléstani elvek közül különösen kettő: az együttnevelés (coeducatio) és a gyermekek nemi tekintetben való felvilágosítása