Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-07-22 / 30. szám
kérdései már a hivatalos tanári körökben is szóvá tétettek. E két kérdésről kivánom én is elmondani véleményemet, és pedig legelső sorban az együttnevelés felől. Az együttnevelés elve, a feministák szerint, azt jelenti, hogy mivel ők a női nemnek a férfi nemmel minden téren való egyenjogúsításáért küzdenek: már az iskolai nevelésben töröltessék el a leányok és a fiúk között való megkülönböztetés és a legalsó iskoláktól a legfelsőkig együtt taníttassanak és neveltessenek a fiúk és a leányok. Nézetük szerint az együttnevelés nemcsak kiemelné a női nemet inferioris helyzetéből; de ethikai tekintetben is üdvös volna, a mennyiben a fiúk és a leányok együtt neveltetvén, a fiúk nemcsak csiszolódnának és jobb modorúakká válnának, hanem a pubertás korában azokat a veszedelmeket is inkább kikerülhetnék, a melyek a két nemnek egymástól elkülönítéséből és az ebből fakadó, egymás iránt való vágyakozásból fakadnak. Két fő elvet látunk tehát itt. Az egyik az egyenjogúsításnak, a másik a nemi tekintetben való ethikai nevelésnek az elve. Vájjon helyesek-e ezek az elvek? Vizsgáljuk meg őket közelebbről. A modern pedagógia világszerte arra törekedett, hogy a fiúk és leányok tanítását, nevelését, a két nemnek eltérő természeti alkottatásának és élethivatásának megfelelően, elválassza egymástól, lehetőleg már a legalsó fokon, de mindenesetre a középfokon, s legfeljebb a legfelső fokon engedte meg az egyiitt-tanulást. A feministák most, a nőemanczipáczió elvei által vezettetve, csakhogy már a neveltetésben is eltüntethessék a férfi és a női nem közt levő különbséget, a modern pedagógia elveivel szemben az együttnevelést írták zászlajukra. De vájjon helyesen, vájjon a női nem javára-e ? Én úgy vagyok meggyőződve, hogy nem. A modern pedagógia, physiologiai és psychologiai tapasztalatok alapján, a nők társadalmi helyzetének és hivatásának megfelelően és az ethikai szempontokat kellően mérlegelve törekedett arra, hogy a két nem tanítását, nevelését lehetőleg elkülönítse egymástól. S ebben, szerintem, nagyon bölcsen járt el. Tudom, hogy a két nem külön nevelése terén, épen a leányok nevelése körül voltak s vannak még ma is félszeg irányzatok, a melyek tényleg bizonyos mértékben lealacsonyítást foglalnak magokban a női nemet illetőleg. Ertem ezalatt a leánynevelésnek olyan felfogását, a mely szerint a leányoknak vagy egészen elségséges, ha az elemi ismereteket elsajátítják, vagy ha magasabb képzésben részesülnek is, az inkább csak eszthétikai legyen, mintsem reális. Ezek a félszeg felfogások azonban ma már csak szórványosan jelentkeznek, s leánynevelő-intézeteink tantervei, az eszthétikai nevelés mellett, kellő súlyt helyeznek a reális ismeretek közlésére is. A feministáknak azonban ez nem elég. Ok teljesen egyenlő nevelést követelnek a leányok számára, s hogy ezt kivívhassák, megszüntetendőnek ítélik a két nem külön nevelését és semmibe sem akarják venni azokat az alapelveket, a melyek a modern pedagógiát épen a két nem külön nevelésének sürgetésére és keresztülvitelére vezették. Ezt én nem előrehaladásnak, hanem visszafejlődésnek ítélem. Egyáltalában nem vagyok ellensége a női nem magasabb képzésének ós a nemes értelmű nőemanczipácziónak. De nem tudom helyeselni a minden térre kiterjedő, korlátlan nőemanczipácziót, a mely, mint a nemzetközi szoczializmus, csak jogokat követel, de azokat a korlátokat, a melyeket maga a Teremtő állított fel az élet küzdő terén férfi ós nő között, tekintetbe nem akarja venni. A feminista mozgalom, a hogy én látom, alapjában véve szocziális mozgalom; de mint ilyen, túl is lő a czélon és olyan követelményekkel áll elő, a melyek, ha megvalósulhatnának, nemcsak a családnak és a társadalomnak adnának új és pedig nem vonzó képet, hanem végeredményükben, az inferioritásból való kiemelése helyett, még nagyobb degradálására vezetnének a női nemnek. Férfi és nő között, mind a szervezet, mind a lelki világ, mind a természeti hivatás tekintetében olyan szembeszökő különbségek vannak, a melyeket a helyes pedagógia figyelmen kivül soha nem hagyhat. A férfi szervezete csontosabb, izmosabb, általában erősebb és munkabíróbb, mint a nőé. A férfi életét nem zavarják meg azok a változások, a melyek a nőkét, s a melyek a nőt hosszabb-rövidebb időre minden erősebb testi és szellemi munkától tartózkodásra kényszerítik. A férfi lelke általában képesebb a mélyebb tanulmányozásra, a kitartó szellemi munkára, az alkotásra, mint a nőé. A női lélek inkább reczeptiv, érzékenyebb és az érzelem világában mozog. A férfi hivatása a küzdelem, a kenyérkereset, a nőé a családi élet körének betöltése. Csak természetes tehát, hogy ennek következtében eltérőnek kell lennie a két nem nevelésének is, azokon a pontokon, a melyeken a nevelés az egymástól eltérő testi konstitúczió, a kedélyvilág és a hivatásra képzés tereit érinti. A feministák azonban ezeket a természetes különbségeket nem akarják meglátni, s csak azért, hogy egyenlő küzdőféllé nevelhessék a nőt, képesek volnának a természeti törvényeket is lábbal tiporni. Pedig bármely törvény megszegése is büntetlenül maradhat esetleg ebben a földi életben, csak egyedül a természeti törvények ellen elkövetett vétek nem. A __ ^ ^ U[ ____ ^^ Egyházfelszerelő és oltárépítő mü(ífiiinffi oc mmmv ^^osss^1 "1161 1 ' MUVUIil Wll UUUlllIbi Budapest, IV., Váczi-utcza 41.
