Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-07-08 / 28. szám

igen kinőttek az alacsony keretből s a büszkélkedő sziilő könnyekkel is fizetett nagyzásáért, nemcsak verejtékkel; megbomlott a családi élet összhangja s a kisebb testvérek sem akartak kevesebbé lenni, mint nénjök. Hogy aztán az uraság látszatát keltő holmik megszerzésére bármily úton is törekedtek (midőn e téren igényeik fel voltak keltve), ez a másik nagyon szomorú, elijesztő oldala az éremnek. A másik pálya meg úgy tűnt fel, mint utolsó menedéke az özvegyeknek, árva vén leányoknak, a kiknek semmire sem lévén készültségük, leghamarabb elsajátították a posta- (újabban meg telefon-)kezelést. A középosztály mindenből kikopott, átlagos műveltségű, semmire sem képesített, szerencsétlen női vetették magukat erre. A kinek a képzőművészetek terén vagy az irodalomra, zenére valódi tehetsége van, az mindig talál helyet az életben és helyes, ha ezt választja; de még a kisebb tehetségek is zenetanításnál, műipari foglalkozásnál, rajztanításnál, könyvfordításnál hasznos munkát végezhetnek és mind többen találnak megélhetést a fentemlített pályákon is. De mi legyen a „sokkal", a kinek szintén élnie kell, talán nem is egyedül, hanem anyát, testvért tartva ? Léphet-e minden különös hivatottság, tehetség nélkül valamely pályára? Azt hiszem, hogy az általános művelődés, az ismeretek terjedése hozta magával azt, hogy a nő is az úgynevezett férfipályákon próbálkozik. A kézművesnél, földművesnél stb. nem is jutott senkinek eszébe, hogy férfimunkát vállaljon, a mely a nehéz, erős testi munkát igényli; másrészt szellemi igényeit is kielégítette a nőnek az alsóbbrendű női foglalkozás is. Másképen van ez a szellemi munkánál, a hol legfeljebb azt lehet mondani, hogy ártalmára van a gyengébb női testalkatnak a huzamos, megfeszített szellemi munka. A midőn az ismeretek oly általánosakká és bizonyos mértékben kötelezőkké lettek, önként bekövetkezett az, hogy az élet küzdelmeiben magára maradt vagy utalt nő, a kinek ezt megharczolni sok bátorságra volt szüksége, a szellemi munkától sem riadt vissza, ha ezáltal tisztességes módon kereshetett és ha magát az úgynevezett férfi pályákra egyenjogú szelleműnek és képzettségűnek találta. Én, ismétlem, tudományos vagy bármely száraz, gépies munkát igénylő pályára nem mentem volna soha, és nem is tanácslom azt soha senkinek, a ki tőlem véleményt kér. Es végtelenül tudom szánni azokat a nőket, a kiknek oly pályákon kell az életet küzdeniök, a melyek kiölik a meleget a kedélyből, az életet a lélekből, a fogékonyságot a szívből; sőt még azt is sajnálom, a kit hajlama, tehetsége hajt erre. De miért ne lehetne azért egy-egy kiváló nő ügyvéd, tanár, mérnök stb. ? Ismétlem: a kinek igazán tehetsége van reá, elenyészően csekély szám az. Egy szóval, mit tanácsoljon az ember annak a soknak, a kinek a kenyérkeresettel számolnia kell, s nem bír sem tudományos, sem műipari, irodalmi, művészeti tehetséggel, az elsőbbrendű női munkának pedig fölötte áll, vagy nem az tölti be lelkét? Melyek azok a foglalkozások, a melyek a nő lelkületét betöltik, a hol kedélyének melegségét megőrizheti az egyedül álló nő is, s a mely a családi életet (mely minden nő lelkének alapjában, ha öntudatlanul is, de őszinte vágya) a legjobban megközelíti, félig-meddig pótolja ? Van egy ága a női munkálkodásnak, a mely minálunk még majdnem kiaknázatlan és a mely iránt még elég bizalommal sem viseltetnek, s a melyen, bár anyagi erőnk még nem elegendő, már is sok száz nő találna az országban kenyeret, és ez: a test nevelése, fentartása, ápolása. Két fontos tényező az ember életében a testi és lelki egészség. A tanítást, nevelést a gyermek kicsiny korában csakis a nő végezheti igazán megfelelően. De a leánygyermekeket, szerintem, az elemiek után is mindvégig jobb hatású lenne női tanárokkal taníttatni, illetőleg neveltetni. A fiúk egészsége iránt való érdeklődés már jó úton van, de annál elmaradottabb a leányokról való gondoskodás. Pedig egészséges nemzet és nemzedék egészséges, edzett, józan, mértékletes nők nélkül nem létezhetik. És mégis, mennyi könnyelműség, mennyi felületesség, mennyi értelmetlen hiúság, mennyi ügyefogyottság uralkodik e téren hazánkban ! Mily gyengék, mily elpuhultak, mily esetlenek, mily csúnya mozgásúak a mi nőink! Hol vannak a délczeg nagyasszonyok, a tűzről pattant menyecskék ? Mennyi a gyenge, vérszegény, s különféle bajokban sínylődő nő! Csekély kivétellel, alig van, a kinek az egészségről, a tornázásról, a szabályos mozgásról való fogalmai tisztultak lennének. Es már a fejlődésben levő' lánykáknál elkövetik (sokszor örökre helyrehozhatatlanul) a legtöbb hibát. Itt az anyai nevelés már nem kielégítő. Sajnos, még az úgynevezett jó családoknál is könnyelműek, tudatlanok az anyák, hát még a műveletlen osztálynál! Kétségbeejtőn sok a beteg nő és ennek következménye: a beteg gyermek. A kérdés az: mi módon lehetne ezen segítni? Úgy, hogy ha az egészségtan és mértékletes (nem bra-M ^ U Egy házfelszer elő és oltárépítö mü-Gavora es Hausner