Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-06-10 / 24. szám

korából hozott naiv hite s a theol. intézetekben kapott tudományos ismeretei egymással harczra keltek, s érzi, hogy híveit e kellemetlen tépelődésnek kitenni ellenkezik az ő hivatásával s ellenkezik úgy az egyház, mint a saját érdekével: szomorú lemondással nyugszik bele az áldatlan helyzetbe. És mert ebből kivezető utat nem lel, orvosságot rá nem remél: theol. álláspontjának pré­dikáczióira hatása nincsen, s a mint mondám, ha a kurátor a szobában van, paptársával theologiáról nem beszél. Ez az egészségtelen viszony, mely a theol. tudo­mány és az egyházi tan között fennáll, annál idültebbé válik, minél inkább elzárkózik a prédikáczió a theol. tudományok általánosan elfogadott fejleményeinek a befolyásától. Létérdeke tehát az egyháznak, hogy a prédikáczió, mint az elméletet a gyakorlattal közvetíteni hivatott fontos szerv, intenzive funkczináljon. Dehát miképen lehetséges az imént felhozott gátló okokat leküzdeni ? Melyik az az álláspont, a melyre helyezkedve a lelkész úgy prédikálhat, hogy sem az egyház régi alapjai meg nem rendülnek, sem a hallgatók naiv hite meg nem botránkozik, sem pedig az ő tudása holt szellemi tőke gyanánt nem hever ? Igyekezzünk tehát megjelölni azon korlátokat, a melyek között a ker. prédikátor egyéni hite és meg­győződése szabadon mozoghat, s rámutatni azon biztos alapra, a melyen szilárdan megállva, helyesen élhet Isten fiainak, illetve az evangéliom hirdetőinek szabad­ságával. Föntebb két gátló okot bocsátottam előre, jelezvén, hogy mind a kettő különösen a mi magyar prot. egy­házunk életében észlelhető. Egyik az igehirdetői műkö­désre való kellő előkészület hiánya, másik az igehir­detők aránytalanul megosztott tevékenysége az Úr szől­lőjében és a saját szőllejlikben való munkálkodás között, az előbbinek rovására. Az első, t. i. a theol. képzés hiánya közismert dolog. A vidéki papság is, de különösen a bpesti theol. tanári kar épen mostanában is sürgeti annak reformá­lását. De — óh fájdalom — még mindig csak a reform szükségességének elvi elismerésénél járunk. Az a pozitív terv és konkrét javaslat, mely a dunamelléki egyház­kerület legutóbbi értekezletén elhangzott, mindenestől jó, csak aztán ne hagyná magát agyonhallgattatni! Ha az ott javaslatba hozott szakrendszer életbe lépne s a fel­sőbb oktatás ideális alakjával, a szemináriumokkal ki­egészíttetnék : az előbbi megvetné az alapot, az utóbbi meghozná a kedvet, hogy a lelkészek theol. álláspontja komoly és további folytonos önképzés által tisztább és erősebb legyen. Hogy azonban a lelkész sok fáradsággal szerzett és sok áttanult éj szellemi kincsét érvényesíteni is tudja, szükség, hogy neki egyébre ne kelljen gondolnia, mint­hogy a híveivel való folytonos pásztori érintkezés közben azoknak lelki szükségleteit jól megismerje s velük az üdv útjának ismeretében megtett előmenetelük szerint bánjon s ez úton fokról-fokra vezesse őket előre és felfelé. De a pap csak akkor élhet kizárólag az evangéliomnak, ha őt az evangéliom eltartja.(I. Kor. 9:14.). Reméljük a legjobbat, hogy egyetemes zsinatunk közelebbi intézkedéseinek lesz annyi eredménye, hogy lassan-lassan ez az ok is meg­szűnik gátló körülmény lenni a lelkészek theol. állás­pontjának a predikáczióra való befolyásában. Ott pedig, a hol ennek a bajnak oka nem a szűk anyagi helyzet, nagy család stb. . . . hanem a pénznek szerelme, melyet a díjlevél-emelés még csak növelne: ott a theol. kép­zésnél nem kisebb fontosságú papnevelésre néz az irtás, nemesbítés és jellemképzés szép és nagy, de e mellett szükséges ós sürgős feladata. Ágoston Sándor. (Folyt, következik.) BELFÖLD Az ország 1904, évi egyházi és vallás­erkölcsi közállapotai. (Folytatás.) IV. Halálozások. A halálozások tekintetében az 1904. év javulást mutat az 1903-hoz képest. Az egész Magyarbirodalomban a halálozások száma 495,836 volt, a mi az előző évi eredményhez képest 20,100-nyi csökkenést jelent. Az anyaországban meghalt 430,760, tehát 18,799-czel, a társ­országokban 65,076, tehát 1291-gyel kevesebb, mint. az előző esztendőben. Ehhez képest a halálozási arány is csökkent Magyarországon 26'0-ról 24'6-ra, Horvát-Szla­vonországokban 26'1-rŐl 25'8-ra és a Magyarbirodalomban 26'1-ről 24'8-ra. Ezen arányszám mindenesetre javulást jelent az előző évekhez képest; de viszont tagadhatatlan, hogy a halandóság ezen örvendetes javulásának értéké­ből sokat levon a születések erős csökkenése. Hónapok szerint az egész birodalomban legtöbb halálozás volt márcziusban (9'6%X januárban és deczem­berben (9'1%)> legkevesebb szeptemberben (7*1%) és októberben (7"4%)- Területi megoszlás szerint legkeve­sebb halálozás volt aránylag a Duna jobb partján (22.'8%X legkedvezőtlenebb pedig a Tisza balpartján (26"7%). A vármegyei törvényhatóságok közül legkedvezőbb halá­lozási aránya volt Hontnak (20"5), Zalának (22'1); leg­kedvezőtlenebb pedig Turóczban (29 5), Máramarosban (28-8), Liptóban (28"3) és Beregben (28"2). A társorszá­gokban Belovár-Kőrös (18 9) és Varasd (22'3) vármegyé­vel szemben Pozsegában (34'3) és Szeremben (31 "9). A városoknak általában kedvezőbbek a halálozási viszonyaik, mint a vármegyékéi, a mi már abból is következik, hogy a városokban általában kisebb a szüle­tési arány. Még kedvezőbben alakulnak a törvényható­sági jogú városok halálozási arányszámai, ha a kór­házakban elhalt idegenek és talált idegen hullák számait nem vesszük az illető város halottai közé. Ez utóbbiakkal

Next

/
Oldalképek
Tartalom