Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-06-10 / 24. szám

presbitériumokra az ezzel való törődést. Bízzuk az egyházkerületekre s a konventre a gyülekezeti munka-programm elkészítését, s ez fog- majd meghozni minden áldást az egyházra, ez fog hitet teremteni, ez fogja a gyülekezetekben a szeretetmunkát meggyökereztetni, ez fogj a az eltespedt egyházi életet felkelteni, ez fog a nyomoron, az uzsorán, az iszákosságon, mértékletlenségen, az elszegényedésen, a kivándorláson segíteni, s ez meg fog birkózni a társadalmat felforgató eszmékkel, ki fogja azokat irtani gyökerestől a kálvinista nép szivéből, a nélkül, hogy a kálvinista társadalom az ujját is mozdítaná. Mert nincs szükség segítségre sehonnan sem; az egyház maga nem engedi elsülyedni a maga hajóját! Derék volna s jó volna, ha így lenne! De kérdem, miért sülyed az egyház hajója egyáltalán, s miért van szükség arról gondoskodni, hogy el ne sülyedjen? Hiszen a magyar kálvinista egyház, Isten kegyelméből, nem tegnapi keletű, hanem ide s tova 500 esztendős! S kérdem, ha az egyház önmagában képes mindazokra, a miket a Kálvinszövetség m$ga elé tűzött: miért nem tette eddig s miért engedte a dolgot idáig fejlődni? Miért nincs már is a magyarhoni gyülekezetek túlnyomó részében igazi egyházi élet, s miért merül ki az egyház összes munkája a templomi, keresztelési, esketési és temetési funkcziókban s a rovatol ásban, az egyházi hatóságok tevékenysége pedig a különféle egyházi törvények alkotásában, azok végrehajtásában és a fegyelmi hatóság gyakorlásában ?! Azért, mert lenyűgözte az úgynevezett hivatalos egyházat az az évszázados harcz, a melyben áll az „egyedül üdvözítő" egyház jóformán katonailag szervezett táborával; mert a kálvinista pap fél kézzel mindig kardot tartott kezében, hogy védje a haza alkotmányát és egyháza autonómiáját, s ezt bástyázta körül örökké minden hivatalos fórum, kezdve a presbitériumon s végezve a zsinatokon, mi közben a gyülekezeti élet fejlesztésére nem ért rá, s az ősöktől átöröklött szokások alapján akkor sem törődött az evangéliomi munkákkal, mikor az alkotmányt s az autonomiát nem fenyegette veszély. így konzerválódtak a hivatalos fórumok kizárólag közigazgatási hatóságokká, a zsinat pedig kizárólag egyházi törvényhozássá. Mióta csak a presbiteriális rendszer fennáll, soha és sehol sem teremtett a rendszer önmagában véve lüktető egyházi életet; még Genfben sem, hanem igenis, megtermett az ott, a hol voltak lelkes apostolok, „a kik munkássá tették az evangéliomi erőket" a rendszerben s szerveztek lelkes, élő hittől áthatott gyülekezeteket, a maguk Istentől ihletett lelki erői, a maguk élete és a maguk példaadása által. Nem, nt. Uram, a presbitériumok, az egyházmegyei, a kerületi szervezetek, a konvent, a zsinat, mint egyházkormányzati orgánumok, nem fognak ezentúl sem Kálvin-szövetségi munkát végezni; sőt ezentúl hovatovább nem is fognak erre ráérni. Volt-e valaha nagytiszteletü Uram olyan zsinat - presbiteriális rendszerű egyházkormányzati fórum, ülésén, a hol valaha csak szóba is került volna az, hogy ebben vagy abban a gyülekezetben aláhanyatlottak az evangéliomi erők, nem hat kellőképen a Krisztus példaadása, nem hallgatnak a lelkészre, a tanítóra, szegényedik a nép, pusztít az uzsora, a pálinka s a kivándorlás, s a szocziális új eszmék a hitetlenséget csak nevelik: küldjünk tehát oda segítő erőket, csináljunk munkáskört vagy olvasó egyletet, szervezzünk szövetkezetet, tartsunk vallásos összejöveteleket, a melyeken az esperes úr, vagy a püspök úr is meg fog jelenni, beszédet tartani vagy megfelelő bibliai helyeket magyarázni, és X. Y. tanácsbiró vagy főgondnok fog előadást tartani arról, hogy milyennek kell lenni az egyházi életnek, s mik erősítik a gyülekezetet? Mondták-e, hogy menjünk, szervezzünk ott a lelket emelő s az egyházhoz közelebb vivő és erősítő alkotásokat; öntsünk lelket a nép fiaiba s magába a lelkészbe; tegyük az uriosztályt fogékonnyá a nép bajai iránt; mutassuk meg neki a ható evangéliomi erőket és ne hagyjuk elveszni testvéreinket, a mi vérünkből való gyülekezetet?! Alig hiszem, hogy ezt nagytiszteletű Úr valaha hallotta és tapasztalta volna. Hanem azt talán inkább, hogy az ilyen helyen majd megindítják a fegyelmi eljárást a lelkész vagy tanító ellen, a kik részben mindenesetre okai a bajnak, mert hiszen őrállókká tétettek. Vagy esetleg ezt sem fogják megtenni, mert hiszen az egyházi elöljárók nem tettek olyat, a mi fegyelmi alá esnék, csak nem tették meg, a mit meg kellett volna tenni a bajok megakadályozására. S ha nem tették meg, úgy annak egyik fő oka ismét abban rejlbetik, hogy egyedül állásukban valóban erőtlenek is lettek volna nagyobb bajok orvoslására, s önmagukban képtelenek a hanyatló gyülekezet talpraállítására. Hát ugyan miért alakultak az utóbbi évek folyamán az egyházmegyei értekezletek, ha nem azért, hogy az egyházi fórumok által el nem végezhető feladatokat bevonják mégis az egész lelkészi, tanítói kar s az egyház iránt érdeklődő világiak közös tanácskozási körébe; hogy mintegy irányt adjanak az égető egyházi és társadalmi kérdések, mint például iszákosság meggátlása, vasárnapi munkaszünet, kivándorlás, uzsora, vasárnapi iskolák, a gyermekek konfirmáczió utáni gondozása stb. stb. tekintetében az egyházmegyei lelkészi s tanítói karnak s érdeklődést keltsenek másokban is ezen kérdések iránt? Es mi lett az