Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-05-20 / 21. szám

Jöjj háti Vihar van. Jösszte, ébredj! Vagy jobb ... maradj . a sirgödörben. Nem zúg a kürt a harczmezőkön, A szivünk mégis félve döbben. Te a haza javáért szálltál sikra: Mi a hazának javain marakszunk. Lefoszlik rólunk Isten képemása, Önzés, - irigység eltorzítja arczunk. Os ellenünk leverve, összetörve . . . Mi vagyunk csak magunknak ellene. Asszonyként síró hőseink szavára Lesünk, ha bátran tenni kellene. Nincs itt szabadság! Mely szivébe mar: Önnön bilincsét rázza a magyar. . . . Légy ítélőnk Urunk, figyelj szavunkra, Előtted ím vádaskodunk — magunkra. Nekünk a mi hitünk maholnap Nem drágább, mint az utcza rongya. Nincs sziv, nincs lélek! ezt üvölti A tudománynak sok bolondja. Apák hitét a korcs utódok Satnyult fia nem őrzi meg ... Egyben vagyunk erősek, érzem: Közönyt közönnyel győzni meg. Jöjj Bocskaynk, e kor beteg, Vizsgáld a késő gyermeket. Tűrő sziveddel, bölcs szavaddal Neveld, — vagy sújtsad ostoroddal. Minket az önzés elvakított: Taníts meg, hogy legyünk szerények. Letenni a magunk javáról: Mutasd föl a legszebb erénynek. Két koronát tettek fejedre, Neked az egyik is nehéz vót, — „Nem a magad nagy urasága, — Szorongatott hazád javára" Tűztél ki harczi lobogót. Minket a hitlenség körülvett: Taníts meg, hogy higyjünk halálig! Erős várunk legyen az Isten És sorsunk jobbulásra válik. A te hited legyen vezérünk, Zászlónk a zivatarba lengő . . . Pajzsunk és oltalmunk a gyászban, S a győzelemben békeszerző. Óh Bocskaynk, mi vagy te nékünk? Szabadságunk ősbajnoka! Nehéz időben Mózesünk, vezérünk ; Zajgó vízen reményünk oszlopa. Nagyságodat mi soha föl nem érjük, Neved bár millióknak ajka zengi . . . . . . Hitet, hazát, miként te, úgy szeretni Nem tud ma senki. Emlékezések és tanulságok. írta és a budapesti prot. főiskolai ifjúság f. hó 12-diki Bocskayünnepélyén felolvasta báró Prónay Dezső, egyetemes felügyelő. Örömmel veszek részt a vett felszólításnál fogva a budapesti protestáns ifjúsági egyesületek mai ünnepélyén. Az ifjúság rendszerint inkább gondol a jövőre, mintsem elmélkedik a mult fölött. Az előrehaladott kornak sajátsága az, hogy a múltba szeret visszatekinteni; az ifjúságot csak kivételes alkalmak késztetik néha arra, hogy a múlttal foglalkozzék és a múltba tekintsen vissza. A múlttal való foglalkozás a történetíró vagy a történettudós föladata. Sem történetíró, sem — fájdalom — történettudós nem vagyok, csak kedvelője a történeti tudományoknak és különösen hí T

ánk történetének. E történeti jelentőségű emlékünnepen tehát nem tekinthetem azt föladatomnak, hogy szakszerű történeti előadással méltassam azokat az eseményeket, a melyeknek megünneplésére összegyülekeztünk; csak arra vállalkozhatom, hogy kifejezője legyek azoknak a gondolatoknak és érzelmeknek, a melyeket hazánk és evangéliomi egyházaink történetében korszakot alkotó események emlékezete 3 század múlva is felkelt lelkünkben. A történetírás anyaga az újabb kutatások által napról-napra bővül. A történetíró munkája napról-napra részletesebbé válik. Egyes korszakokkal külön-külön történetírók foglalkoznak ; de e mellett az összefoglalás és áttekintés is szükséges. Szükséges különösen azokra nézve, a kiket hazájuk múltja érdekel, de a kik még sem foglalkozhatnak hivatásszerűen a történelemmel. Engedjék meg nekem a mai ünnepélynek méltatása közben az ilyen általános áttekintését hazánk történetének. A haza történetének ismerete összefügg magának a hazának fogalmával. A haza nemcsak az a föld, a melyen lakunk, a melyen és a melyből élünk; a haza egy országló nemzet közönsége, a haza a nemzeti öntudattal bíró társadalom, és a hazaszeretet a nemzet történeti és erkölcsi egyéniségének öntudata. A nemzet történetében nyilatkozik annak jelleme, alakul annak erkölcse. Az egymást követő nemzedékek élete a nemzet egészére nézve egy életfolyamat. A mult annak épen olyan sajátja, mint a jelen; a melynek legalább fővonásaiban való ismerete nélkül lehetetlen jól megérteni a jelent. Ezért „Emlékezzünk régiekről", a történelmi társulatnak e jelszavával üdvözlöm az egybegyűlteket. Tíz évvel ezelőtt is történeti jelentőségű ünnepet ültünk, a honalapitás ezredéves ünnepét. Vessünk néhány pillantást az ezredévnek történetére. A magyarságnak beköltözése mai hazájába fejezi be a népvándorlást. Úgyszólván legifjabb nemzete vagyunk Európának; és ha sok nyugoteurópai tudós szemében elmaradottságunk kétségtelennek látszik, e fogyatkozások