Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-05-06 / 19. szám

polgári bíróság elé vigyük. Még ezt is értettük volna akkor, ha a bizottság azt a javaslatot tette volna, hogy a konvent elnöksége tegye meg a szennyirat szerzői ellen ezt a bűnfenyítő feljelentést. De ezt sem hozta javaslatba, hanem szabadságára hagyta bárkinek, a ki a gyalázkodásban egyházunk sérelmét látja, hogy privato nomine megtehesse a feljelentést. A bizottságnak eme felfogása ellen erélyesen védelmezte ugyan a kerület véleményét dr. Bartók György püspök és Nagy Károly theol. tanár, a konvent többsége azonban mégis a bizottság véleményéhez csatlakozott. A határozattal szemben vigasztalásunkra csak dr. Bartók G-yörgynek ama kijelentése szolgál, hogy ezzel az ügyet elintézettnek nem tartja, hanem lesz gondja reá, hogy az mégis a kultuszminiszter elé kerüljön és a sérelem megfelelően orvosoltassék. A tanácskozások végén Mády Lajos esperes terjesztette elő a közigazgatási szakbizottsághoz utalt ügyeket. A bizottság jelentése alapján meghozott határozatok között közérdekűbbek, hogy a tiszántúli kerületnek a zsinati naplóknak minden lelkészi hivatalához leendő megküldésére vonatkozólag felterjesztett kívánságát mellőzték, s mellőzték ugyanennek a kerületnek a kerületi névtárak egyöntetűségére vonatkozó előterjesztését is, a kerületek belátására bízván a névtárak beosztásának megállapítását. Az egységes halotti énékeskönyv ügyét a zsinat által kiküldött énekügyi bizottsághoz utasították, s elhatározták, hogy a Bocskay-emlékkönyv jövedelme feleslegét egy Bocskay-alap megteremtésére fogják fordítani. A Kálvineum ügyével majd csak akkor foglalkozik a konvent behatóan, ha az összes kerületek véleményei beérkeznek. A tárgyalások ezzel bevégződvén, az elnökség 27-én d. e. 10 órára tűzte ki a következő ülést, a mely csupán a jegyzőkönyv hitelesítésére szorítkozott. Tudósító. MISSZIÓÜGY. A belmisszió kérdéséhez. A 33-dik belmissziói kongresszusról Németországban. III. Részlet Burckhardt igazgató lelkész: Hogyan nyerhetjük meg a nőket a belmissziói munkára ? cz. előadásából. . . . Es mit tegyünk mi e tekintetben ? Körülbelül 16 ezerre rúg Németországban az olyan nők száma, a kik diakonissza- vagy egyéb ker. munkát végeznek. Mindennek daczára mégis hangzik a panasz, hogy: sok az aratni való és kevés az arató ! E hiányon Burckhardt lelkész szerint úgy segíthetünk, ha először felébresztjük a belmisszió munkája iránt az érdeklődést; azután ha a belmissziói munkák iránt érzékkel bíró nők számára tanfolyamokat (kurzusokat) rendezünk. Az érdeklődés felébresztésére különösen az iskola és az egyház van hivatva. Több berlini tanítónő azzal a kéréssel fordult a belmissziói egyesülethez, hogy tartsanak számukra olyan előadásokat, a melyekből megismerhetik a belmissziói munkák különböző ágait és mutassanak be nekik ilyen czélt szolgáló intézeteket is. E kívánságának a tél folyamán eleget tettek és ez a gyermekekre is jó hatással volt. Meggyőződésük az, hogy a belmisszió megismerése czéljából feltétlenül szükséges, hogy a tanítónők az iskolákban a felsőbb osztályokba járó leányok részére a női szeretetmunkákról előadásokat tartsanak, őket bölcsődékbe, kisdedovódákba, gyermekmenhelyekbe stb. elvezessék s a helyszínén újból mindent megmagyarázzanak. Ez az eljárás nemcsak a belmisszió iránti érdeklődést fokozná, hanem pedagógiai tekintetben is fontossággal bírna, a mennyiben a gyermek gondolat- és kedélyvilágát gazdagítaná, tudását növelné és akaraterejét jó irányba terelné. A belmisszió könnyebb megérthetéséhez szükséges, hogy az iskolai olvasókönyvekbe a ker. szeretetmunkákról szóló olvasmányokat is vegyenek fel és az iskolai könyvtárakat is ellássák mindenféle ilyen tartalmú könyvvel. A hol pedig attól kell félni, hogy a szülők a belmisszióról — pusztán tudatlanságból — nem jó véleménnyel vannak, ott a tanítók külön estély eket rendezzenek a szülök részére és ismertessék az estélyeken a belmissziói munka áldásait és főleg annak a gyermekek jellemképzésére való nagy fontosságát. Ily módon legyőzzük az előítéleteket is ellenszenvet, sőt mi több, megnyerjük a szülőket munkatársakul. Az iskolát kijárt leányokkal a tanítónő továbbra is összeköttetésben marad és időnként összegyűjtvén őket, folytatja velők a belmisszió ismertetésének megkezdett munkáját. Az iskolának azonban az egyházzal karöltve kell járnia. A gyülekezetben a lelkész egymaga nem végezhet el minden munkát. Okvetlenül segítségre van szüksége. Buzgó tevékeny férfiakra, szolgálatkész nőkre. Hogy a nőket is be lehessen vonni az egyházépítő munkába, a gyermekistentiszteletet ép úgy, mint a felnőttek számára tartandó istentiszteletet még inkább fel kell használni arra, hogy a ker. munkákat megvilágítsuk, ismertessük. A gyermekeknek a konürmáezióra való előkészítése közben szintén sokat szólhatunk minderről. A cura pastoralis segítségével, a mikor a szülőkkel és gyermekekkel külön és egyenként foglalkozunk;

a lelkekre ismét ébresztő, eszméitető és tanító hatással lehetünk. A gyülekezeti diakonissza meg úgy fejthet ki e téren munkát, ha a már konfirmált leányokat leányegyesületek vagy szövetségek keretében összegyűjti, velük bibliát olvas, a lelkeket erősíti, tovább vezeti és a mikor jónak látja, egy-egy belmissziói munkáról, annak előmeneteléről stb. érdekes dolgokat elbeszél és arra buzdítja őket, hogy vegyenek részt akár a vasárnapi gyermekáhítat tartásában, akár fiatal leányok meglátogatásában, szegények vagy betegek felkeresésében vagy iratterjesztésben. A nöegyleti munkát is úgy kell vezetnünk, hogy a nők ne érjék be a kötéssel, varrással és adakozással, hanem valamiféle lelki munkához is lássa-