Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-05-06 / 19. szám
nak. Végül szükséges, hogy a nagy nyilvánosság számára többször előadás-sorozatokat tartsunk, a mely előadásokon a szeretet munkáit, azok szükséges voltát a nagy közönséggel megismertessük s ügyünk számára ily módon is barátokat szerezzünk. Ha ezt évről-évre megismételjük, idővel mégis csak sikerül a közvéleményt felvilágosítani és a szíveket felmelegíteni. Ha azután oda jutottunk, hogy van már egy sereg nő, a ki érzékkel bír a belmisszió iránt és e téren komoly és rendszeres munkát óhajt kifejteni, tanfolyamot kell tartanunk, a mely a gyakorlati kiképeztetéssel együtt egy-két évre terjed ki. E tanfolyam 3 részből áll és pedig: előadások hallgatásából, szemléleti oktatásból és gyakorlati tevékenységből. 1. Az előadások feladata: a) az Isten igéjének, b) az Isten országa és különösen ker. szeretetmunkák történetének, c) a különböző belmissziói munkák és azok szervezetének alapos ismertetése, d) a neveléstan és egészségtan fontosabb tudnivalóinak ismertetése, e) ide számítjuk az énekórákat is, a melyeken a ker. egyházi énekeket és dicséreteket tanulják. 2. A szemléleti oktatás, azaz intézetek megtekintése még inkább megkönnyíti egy-egy munkának a megértését. 3. Á munkának teljes és alapos ismeretére csakis az tehet szert, a ki ebben maga is tevékeny részt vesz, azaz gyakorlati kiképeztetést nyer. Egy diakonissza-intézettel kapcsolatban álló kórház, árvaház, vagy másféle intézet jó alkalmat nyújt a gyakorlati kiképeztetésre. Burckhardt lelkész rámutat arra a körülményre is, hogy a belmissziói munkának beható és tüzetes megismerése mindenképen haszon. Mert ha egy nő fiatal korában ilyesmivel foglalkozik, az, ha esetleg férjhez megy, mint asszony jobban megérti egyháza szükségeit és többet tesz érte; mint családanya pedig olyan szellemben és irányban neveli a gyermekeit, hogy azok a belmissziói már korán megkedvelik és szeretik. * * * Nekünk magyaroknak mindinkább be kell látnunk azt, hogy az egyházépítés szempontjából nemcsak férfiakra, hanem nőkre is szükségünk van. És ha ezt beláttuk, akkor világos, hogy a vasárnapi gyermekáhítat, a melyen a leányok éppen úgy részt vesznek, mint a fiúk, továbbá a konfirmált leányokkal való foglalkozás, a leányszövetségi és a nőegyleti munka nem hiábavaló és felesleges. Folytassuk hát minél nagyobb odaadással és buzdítsunk másokat is hasonló tevékenységre. Hadd szabaduljon fel egyházunkban a nők között is minél több értékes erő. Hazánknak és a magyar protestantizmusnak buzgó keresztyén lelkületű nőkre, hivő családanyákra, diakonisszákra, egyleti vagy szövetségi munkát végző női titkárokra stb. van szüksége. Keressük az Úrnak orczáját buzgó imádságban ! Maradjunk ő benne! Munkálkodjunk alázatos lélekkel! Szóval vessünk, hogy arathassunk! Eubulus. KÜLFÖLD. Külföldi szemle. A német Jeruzsálem-egyesület a minap tartotta Berlinben szokásos évi közgyűlését. Az évi jelentés sok nehézség felől értesít a szentföld missziói munkássága köréből. Sok a baj a német ev. egyházközségekben. A mint 1898-ban a német császári pár Palesztinában tartózkodott (mely alkalommal a magyar protestantizmust a Krisztus templom felavatásakor Zelenka Pál tiszaker. ev. püspök képviselte), többen is áttértek az ev. egyházba, mivel azt hitték, hogy anyagi jólét is követi elhatározásukat. A mint azonban arról győződtek meg, hogy az ev. misszió csak munkát és fokozott önfeláldozást igényel, az újszövetségi levita módjára félreállottak és tovább mentek. De a sok nehézség mellett is bizonyos mérvű haladásról szólhatunk a palesztinai ev. misszió körében. A missziói állomások 8 iskolája virágzik s az arabok nagyon is látogatják. A kisdedóvót egy arabs bennszülött diakonissza vezeti. Az örmény árvaház gyermekápolókat keres. Egy árvagyermek évi ellátása 200 márkába kerül. A betegápolás ügye örvendetesen halad, úgy hogy Ribing svéd orvos már egy kórház létesítésére gondol. Az egyesület anyagi viszonyait illetőleg megjegyezzük, hogy a mult évi 28,000 márka hiányt gróf Ziethen fedezte, 70 éves születésnapja emlékére. E hiánytól eltekintve az évi költségvetés 131,800 márka teljes fedezetet talált az adományokból. Maga a császárné is befizette évi járulékát, sőt a betlehemi diakonissza-intézet javára még külön 16,000 márkát adományozott. A fiókegyletek 18,600 márkát gyűjtöttek. A nagyobb tanulmányi utak és a több rendbeli építkezések 12,000 márka több kiadást okoztak. A tartalékalap, a melyhez nyúlni csak a legritkább esetekben lehetséges, 37,500 márka, s a palesztinai egyesület teljes törzsvagyona 60,000 márka. Az egyesület gondozása alatt álló haifai (179) és jaffai (129 egyháztaggal) német ev. egyházközségek ügye örvendetesen halad. Ezzel kapcsolatban még megjegyezzük, hogy a Jaffa és Haifa közötti földterület ma már a zsidóké. Galileában már a földterület 3 /Ö része az övék. Bár a bevándorlást szigorúan tiltja a szultán, azért mégis értenek hozzá, hogy kézzel fogható anyagi eszközök alkalmazásával meghiúsítsák az aranyszarv partján a nagyvezér tilalmait. * * * A „Los von Rom" mozgalma Ausztriában az elmúlt évben is örvendetes haladásról tesz bizonyságot. A bécsi cs. kir. egyházi főtanácsnak f. évi február 19-én kiadott hivatalos jelentése szerint az elmúlt évben 4855 egyén tért át az ev. egyházba és pedig 4480 egyén a római kath. egyház kebeléből. Az áttértek száma 493-mal haladta meg az 1904. évi áttéréseket. Hatalmas tiltakozás e szám a római pápás propaganda minden eről-38