Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-29 / 18. szám

iránnyá edződik. Az igaz, hogy a hol ez a legkisebb vágy sincs meg az önfelszabadításra, ott nem is lehet szabadság. De képzelhető-e oly absolut züllött emberi lény, a ki — hacsak teljességei el nem érte az erkölcsi téboly — egy Pasteur nek áldásteljes életét többre ne becsülné egy elvetemült gonosztevőénél? „Ez a többre becsiilés, bámily gyönge legyen is, már elég. Mert többre becsülni annyi, mint szeretni, vágyakozni, hajlani feléje. Ezt a vágyat és hajlandóságot, bármily múlékonynak tartjuk is, ápolhatjuk, erősíthetjük. Nőni fog, ha műveljük és a psychologia törvényeinek ügyes alkalmazása által át fog alakulni hathatós elhatározássá." Az új elméletnek tehát végeredménye ez: „néhány tuczat javíthatatlan gonoszon kivül (kik mindenesetre már csak a törvény­széki elmekórtan megfigyelési körébe tartozhatnak) mi mindnyájan a jó gyakorlására vagyunk predestinálva". Ez új szabadság tehát „csak a determinizmusban és csak általa lehetséges!" 1 Látnivaló, hogy a modern psychologiai elmélkedés itt ismét egy olyan dolgot fedezett föl, a mi az evan­géliomban s aprót, ker., respektive a kálvinizmus erkölcsi tudatában már régen megvan, csakhogy egyszerűbb formában. Az a tökéletesedés utáni „vágy" a keresztyénség nyelvén nem egyéb, mint az állatiasságnak, a bűnnek megutálása s az üdvösség kútfejéhez, a Megváltóhoz való kivánkozás, a benne való hit. Azt a Megváltót pedig azért küldötte Isten a világra, hogy: „minden, valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök életet vegyen. Mert az Isten az, a ki azt cselekszi ben­netek, mind hogy akarjátok, mind hogy véghez vigyétek (t. i. idvességteket) az ő ingyen való jókedvéből".2 Vagy rendszereseben kifejezve: „mi, Isten képére és hason­latosságára teremtett emberek, az erkölcsi szabadságot önmagunkból fejlesztjük ki. az isteni kegyelem által, melynek teremtő munkássága adja az egyén tehetségeit (köztük a vágyat az önfelszabadításra); gondviselő mun­kássága kijelöli a külső életviszonyokat (melyeket a psychologia törvényeinek ügyes alkalmazása által ki­aknázhatunk), megszentelő munkássága az akarati sza­badság jóra irányzó és abban megszilárdító erejévé válik!"3 Ha pedig végig olvassuk a Payot máskülönben szép és érdekes könyvét, különösen annak rendkivül becses gyakorlati részét, ismét csak azt fogjuk látni, hogy olyan eszközökkel akarja az akaratot nevelni, az életkedvet felfrissíteni, a lélek energiáját fokozni, a csüggedőket, blazirtakat, életuntakat a társadalomnak visszaadni, a mely eszközökkel a keresztyénség 2000 év óta már számtalan lelket újjászült, megmentett nem­csak az élet, hanem az örökélet számára is. Azért, hogy ő vágynak nevezi, a mi üdvsovárgás, vagy növekedésnek, 1 Első könyv. III. fejezet. 32—33. old. 2 János ev. III. 16 és Filipp II. -13. 3 Szöts F. Ker. erkölcstan -29. olcl a mi a Szentlélek bennünk való munkálkodása, szem­lélődő elmélkedésnek, a mi Istenbe való elmerülés, imád­ság : ez a dolog lényegén mind nem sokat változtat, legfeljebb gyengíti azon eszközök hatását, melyek a keresztyénség kezében erejükből még mit sem vesztettek. A szabadság ez új elmélete — meg kell adni — bír azzal az erővel, mely a lelkekre hatni képes. A vele kapcsolatban ajánlt önfegyelmezési módszer s esz­közök szintén alkalmasak az akarat nevelésére ; de ez erejüket nem önmaguknak, hanem mint láttuk és mon­dottuk, annak a közeli előkelő rokonságnak köszönhetik, melyben a keresztyén erkölcsiséggel állanak, bár a ki világra hozta őket, e rokonságot a tudományos termi­nológia köntösével szégyenlősen takargatja. Fölösleges pedig ez a nagy szégyenlőség, mert pl. Schopenhauert már csak senki sem vádolhatja keresztyéni elfogultsággal, pedig ő mondotta valahol, hogy a mi egy embert meg­javítani képes, annak olyan valaminek kell lenni „a mi kevés tanakodást, még kevesebb abstrakeziót és kom­binácziót kiván meg, a mi az értelmi műveltségtől füg­getlenül a legbárdolatlatiabb embernek is szóljon, csupán nézleti felfogásra támaszkodjék és a dolgok valóságából közvetlenül bukkanjon fel!" Ágoston Sándor. KÖNYVISMERTETÉS. Tiitddhista Katekhismus. Bevezetés a Gótamo Buddha ta­nába. írta Subhadra Bhikschu. A német szövegű 6-dik kiadás után magyarra fordította Erőss Lajos, előbb a kémeri, földesi, püspökladányi református egyház lelkipásztora, most theol. aka­démiai tanár Debreczenben. Debreczen, kiadja Hegedűs és Sándor, előbb László Albert és Társa könyvkiadóhivatala. 1—82 1. Ára? Erőss Lajosnak azt a nagyfontosságú szolgálatát, hogy e katekhizmust lefordította, a történet, illetőleg a rendszeres vallásbölcsészet és a buddhista aspirácziók világánál lehet érdemlegesen méltányolni. Látszik, hogy figyel az idők jeleire s megértette, hogy a Gótamo Buddha tanát igaz valóságában megismerni a magyar theologusnak, sőt a nagyközönségnek is sürgős érdeke. Hogy Buddha reformátori fellépésének mi jelentősége volt, midőn kortársait a brahmanizmus tragikus befo­lyása alól felszabadítani akarta, mindnyájan tudjuk, s azt is teljes mélységében átérezzük, hogy a szörnyű kasztrendszer s a fanatikus önkínzás elméletének a megdöntése mit jelentett hívei között; de nem értjük már Subhadra Bhikschu amaz álmait, illetőleg álomlátá­sait, a melyek őt ama kijelentésre bírták, hogy a budd­hizmus lesz a jövő vallása; mert egyedül ez az, a mi nem hitbeli dolog, mint minden más kijelentett vallás, hanem ismeretbeli s meggyőződésből származó tan; annak a szabad, nemes s egyedül magában bízó emberi­ségnek a vallása, a melynek nincs szüksége semmi isteni kegyelemre; a mely nem fél semmi isteni harag­tól, és a mely saját tetteinek a bíráját egyedül az ő saját szivében, az ő saját jobb tudásában látja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom