Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)
1906-04-29 / 18. szám
Hogy Erőss ezeket az álomlátásokat már régebb idő óta figyelemmel kiséri, s hogy az eshetőségeket sok tekintetben emberdiesőítő korunkhoz való viszonyában is számításba vette ; sőt hogy a már Európa több fővárosában is hangot aclott buddhista hajlamok és mozgolódások felől is vannak informácziói, nyilván mutatja a kézalatti katekhizmus, a melyet épen a maga idejében hozott a magyar könyvpiaczra. Ez fáradságának a főérdeme! A mióta Seydelnek Jézust és Buddhát párhuzamosan ismertető könyve, a melyre Erőss is hivatkozik, 1882-ben megjelent, különösen Németországban valóságos buddha irodalom képződött. Nálunk ez alkalomból e kézalatti könyv az első, a tavaszi fecske, mely figyelmet kelt. De figyelmet kelt a fordító előszavából a következő részlet is: „E könyv első megjelenése után nőttön-nőtt s tetőpontját akkor érte el az érdeklődés, mikor a németek zseniális császára, II. Vilmos, egy allegorikus festményben az európai keresztyénséget a fenyegető buddhizmus ellen közös védekezésre szólította fel. Európa szeme tulajdonképen csak akkor fordult kelet nagyarányú vallásos mozgalma felé s csakhamar bizonyossá lett, hogy a nagy Gótamo ma is élő erő, mint volt 2400 év előtt s vele, vagy akarjuk, vagy sem, számolnunk kell abban a küzdelemben, mely a jövőben a keresztyénségre vár." Hát ez az idézet elég világosan beszél s jelentősége nagyon meg fog növekedni az előtt, ki magát e katekhizmust is elolvassa. Igaz ugyan, hogy a vallások történetében a buddhizmus elég bőven tárgyaltatik, s főként a dialektikus fejlődés elméletére támaszkodó vallásbölcsészet erős pillantásokat vet ennek szelleme és benső mivoltára, sőt kritikai bonczkés alá veszi e tan kardinális pontjait: mégis azt kell mondanunk, hogy ily apróra, mint Subhadra Bhikschu, egyik sem foglalkozik vele. ím felveti azt a kérdést is: Miben áll a különbség a Buddha és más vallások tanai között? S így felel: A buddhizmus a legfőbb jót és bölcseséget tanítja, a nélkül, hogy személyes istent ismerne; tanítja a legmagasabb ismeretet, a nélkül, hogy a kijelentésben hinne ; hirdeti, hogy van erkölcsi világrend és igazságos kiegyenlítés, mely a természet s a mi saját lényünk törvényeinek az alapján szükségszerüleg valósul meg; vallja, hogy van folytontartó élet, halhatatlan lélek nélkül, örök boldogság, geográfiai értelemben vett ég nélkül ; lehetséges a szentségrejutás, egy helyettünk eleget tevő Idvezítő nélkül; van váltság, a melynél kiki maga magának a megváltója s a mely ima, áldozat, vezeklés s külső czeremóniák nélkül, felszentelt papok nélkül, a szentek közvetítése nélkül és isteni kegyelem nélkül, saját erejéből származhatik s elérhető már ebben az életben s ezen a földön. A „Nirvánára" nézve is elmondja, hogy e felől még mindig csudálatos fogalmai vannak a legtöbb európai embernek; holott arra a legelőkelőbb tudósok már réghelyes felvilágosítást adtak. A Nirvána, szószerint fordítva azt, annyi mint: a kialvás, a kifúvás állapota; a milyen állapotban van a láng, a melyet a szél elfúj, vagy a mely kialszik, mert nincs miből táplálkoznia. Némelyek aztán ebből azt a következtetést vonták le, hogy a Nirvána — semmi. De hát mi aludt ki a Nirvánában? A Nirvána a kedélynek és a léleknek olyan állapota, a melyben kialudt az élethez való minden akarat, a létei és gyönyör után sóvárgó minden egoisztikus törekvés s ezzel együtt kialudt egyszersmind minden szenvedély, minden vágy, minden kívánság, minden félelem, minden rossz érzés és fájdalom. A tökéletes belső békének az állapota ez, együtt az arról való rendithetlen meggyőződéssel, hogy eljutottunk a szabadulásra ; olyan állapot, a melyet szóval leírni nem lehet s a melyet a világias ember képzelete maga elé rajzolni hiába akar. A túlvilági Nirvánáról, illetőleg a Parinirvánáról pedig azt mondja, hogy ezt „nem lehet meghatározni; felette áll az minden ismeretnek és minden fogalomnak. Tulajdonképen sem azt nem lehet mondani, hogy van, sem azt, hogy nincs; mert nincs a léteinek olyan formája, a mit a Parinirvánára alkalmazni lehetne." De lássuk már azt is, hogy az európai misszióra nézve mire támaszkodnak reményeik, s így a tudományos érdek mellett mi sarkalta Erőss Lajost is arra, hogy ezt a katekhizmust, Subhadra Bhikschu könyvét, a németül nem olvasó közönségre nézve is hozzáférhetővé tegye ? ím itt vannak az aspirácziók, az általuk komolyan vett álomlátások! „A buddhizmus — noha tana terjedésében 1500 esztendő óta szünet állott be — még ma is több követőt számlál, mint a különböző hitvallású keresztyénség együttvéve; 450 millió ember vallja magát buddhistának, tehát az összes emberi nemnek közel egyharmadrésze. A „Világmegvilágosító3 tanítványai már a Krisztus születését megelőzőleg egy évszázaddal India határain túl messze előre nyomultak nyugatra és keletre, és Alexandriában, Baktriában málékkor nagyon sok buddhista testvér és világi hivő élt. Ennek következtében nagyon valószínű, hogy a názáreti Jézus, a kinek tanai a buddhizmus tanaival a fődologban belsőleg annyira összefüggenek, 12 éves korától 30 éves koráig, a mikor t. i. felőle az evangéliumok semmit sem tudnak, a buddhista barátok tanítványa volt Azután visszatért hazájába, hogy tudományát népének kijelentse. A Jézus tudományát azonban később megcsonkították és a zsidók törvénykönyvéből mindenféle tévtanokkal összevegyít ették. De a keresztyénség alaptana, mint szintén az alapító egész fellépése, valószínűleg buddhista eredetű és a nemes Názáreti — a ki előtt különben tisztelettel hajlik meg minden buddhista — Araliá 1 volt. Most tehát, mikor nincs többé hatalma az egyháznak az eretnekeket máglyával s kínpaddal hallgatásra kényszeríteni: Európa számára is elérkezett az idő, hogy az árják nyugati ivadékai is hallhassák és megismer-. 1 Tökéletességre jutott szent.