Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-29 / 18. szám

teremtés nemcsak maga boldogtalan, de boldogtalanok környezetében még azok is, kikhez a természet törvénye szerint még a legönzőbb lény is ragaszkodik. Mert hogy tudjon családot boldogítani az, ki maga sohase ismert nyugodt boldogságot? Mint feleség, testvér vagy anya nem tudja megvigasztalni családjának tagjait, ha azok az élet küzdelmeiben kifáradva elcsüggednek ; sem visszatartani valamely ballépéstől; még jó, ha nem maga kergeti örvénybe őket nyugtalan, lázongó lelkével. Mert lázong a hitetlen a sors csapásai ellen: honnan venné a megnyugvást és reményt? Pedig a lázongó lélek szenvedései megsokszorozódnak. S ha körülményei a bűn felé sodorják, mi ad neki erőt, hogy a becsület útjáról le ne tántorodjék, mikor a bűn oly ellenállhatatlanul csábító? A legtermészetesebb, hogy a kevésbbé okos habozás nélkül hozzányúl minden tiltott eszközhöz, csakhogy kielégítse pillanatnyi kívánságait. A józan ítéletű gondoskodik róla, hogy a társadalom ne vethessen reá követ s óvatosan megőrzi a látszatot. De vájjon jobb-e azért? Lehetnek-e jók azok a gyermekek, kik ilyen példa hatása alatt nőnek föl ? Micsoda útmutatást adhat gyermekeinek az életre egy hitetlen nő ? . Az úri nők életének példája azonban kihat még az alsóbb osztályokra is, s ha útját nem álljuk, felbomlik minden erkölcsi rend; így is mindig többen és többen követik ösztöneiket. De mivel különb az ember akkor az oktalan állatnál, ha csak ösztöneire hallgat? Hol az emberi értelem és akarat ? Minek a szellemi művelődés ? Évszázadokon át voltak az egyszerű, szerény, de buzgó vallásosságú protestáns családok az erkölcsi élet mintaképei. Ma már kevés van olyan; sőt protestáns családaink körében is épen úgy látjuk az erkölcsök elfajulását, mint a kevésbbé puritán nézetű felekezeteknél, s nem én vagyok az egyetlen, ki az okot a vallás iránt való közömbösségben keresem. Az állami és városi iskolák kitűnőek művelődési szempontból; de a hit- és erkölcsi élet ápolását a legjobb igyekezet mellett sem lehet úgy keresztülvinni bennök, hogy a szülők gondatlanságát és hanyagságát, vagy legalább a nevelésben való járatlanságát ellensúlyozhassák; pedig hogy sok gondatlan és hanyag szülő van, az elvitathatlan igazság. A gyermek lelki életének fejlődésével nem sok szülő foglalkozik; azt hiszi, hogy ha jó hírnevű iskolába járatja s anyagi szükségleteiről gondoskodott, akkor minden kötelességének eleget tett. Az ellenőrzésről és a saját példájának rendkívüli befolyásáról a legtöbbnek fogalma sincs, különben jobban összeszedné magát gyermeke előtt. A jól vezetett, — de csakis az igazán nagyon gondosan és lelkiismeretesen vezetett felekezeti iskolák a hit- ós erkölcsi élet s azzal az egész jellem fejlődése szempontjából sokkal tökéletesebb munkát végezhetnek, mint a köziskolák, pedig azon fordul meg az egész emberi élet boldogsága. Ezért szeretnék én a művelődést illetőleg is a lehető legjobban ellátott, de különösen a vallásos nevelésben igen gondosan vezetett felsőbb leánynevelő-intézetet állítani. Muraközy Ilona. TÁRCZA. A szabadság régi és új elméleteiről. (Folyt, és vége.) A független morál tehát csődöt mondott mindannak daczára, hogy a „Társadalom-tudományi Társaság "-ban ós a Szabadgondolkodók Egyesületé "-ben néhány fájós fejű tudós ugyancsak harsogtatja még mostanában is azt a trombitát, mely hivatva volna Jericho falait ledönteni. Ezekkel az elméletekkel szemben állítja fel most már Payot az ő új szabadságtanát, melyet — különös — a determinizmusban talál fel. Eszmemenete röviden így vázolható: a jellem, mint több különnemű erők eredője, okkal-móddal alakítható. Nem ötletszerűen egy „fiat" által, hanem rendszeresen, tervszerűen, hosszú gyakorlat által. A szabadság tehát nem jog, melyért csak a kezünket kell kinyújtani, hanem jutalom, mely csak magasztos küzdelem eredménye lehet. Nem kell valami misztikus állapotot érteni alatta, mert nem egyéb, mint önfegyelmezés, azaz a nemesebb érzések, az erkölcsi ideák fölénye az állatiasság kitörései között. Tapasztalati tény, hogy egy erős szenvedély még a gyávát is hőssé teheti; egy pillanatnyi nemes felbuzdulás hatása alatt az önző is tud ezreket áldozni. Lehet, hogy később megbánja, de mégis volt egy indok, mely jellemét, hacsak perczekre is, de képes volt megváltoztatni. A lélektani kutatásoknak most tehát az a czéljuk, hogy keressék ki azokat a lelki tényezőket, melyek a jellemben ilyen változásokat hozhatnak létre s azok ismétlése által a változást gyakrabban és gyakrabban megújítva, azt állandó erkölcsi erővé, szokássá, természetté izmosítják. Igen ám — mondhatják a fenti két elmélet hívei — de az önfegyelmezési mindenkinek önmagán kell végrehajtani s e küzdelmes munkának kezdete is kell, hogy legyen, tehát vagy vissza kell térni a fiat-hoz, mely megkezdi a munkát, vagy pedig eleve fel kell tételezni egy vágy-Sit a jellemben, mely az önfelszabadításra törekszik. Ha pedig valakiből ez a vágy hiányzik, az előre is tudhatja, hogy elevenen elkárhozott s így ismét csak a fatalizmusnál vagyunk. Hogyan kerülte most már ki az új elmélet a fiat és a fatalizmus Scylláját és Charybdisét? Kezdjük azzal a megjegyzéssel, hogy a tökéletesedésre való vágy, bármily gyönge legyen is, elegendő, mert azt fejleszthetjük, erősíthetjük, mígnem állandó erkölcsi