Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-07 / 2. szám

mondanak. A 32 : 3—32 és 33 :1—17-ben az író előbb akarja Izraelnek felmutatni Jákobot, miiit a mikor tényleg azzá lett. Pedig bizony Jákób (sarkaló, gáncsoló) Ő, mind az ajándékküldésnél, mind tábora részekre osztásánál, a ki emberi ravaszsággal akar boldogulni. Izraellé csak a Jabbók patakjánál, az éj sötétségében, magánosan megvívott küzdelem után válik. S végül kifogásom az, liogy a Jákób áldásának függelékül közölt „szószerinti" fordításában nem mindenütt találta meg a helyes kifejezést. Pl. 6. v. birczónám, inkább : „önkényeskedés", mint „kedvtelés"; 7. v. kásátáh, inkább: „kegyetlen", mint „kemény". Néhol pedig félremagyarázta a szöveget. Pl 6. v. „menjen", „egyesüljön", „menj", „egyesülj" helyett; 11. v. a b'ni-t helytelenül különválasztotta az atónó-tól es „ a fiam, a szamár kanczáját" fordít a „szamárkancza vemhe" helyett; a 13 v. a 1' praepositiót „nál, nél"-nek fordítja, a helyes „vá, vé" hetyett; 15. v. első hemistichonában feleslegesen ismétli a „látta" igét; 20. v. a min praepositiót nagyon szószerint fordítja „tói, tői" jelentésben, holott én inkább azt hiszem, hogy a „mé'ásért"-t helyesebben így fordíthatnánk: „Áser felől", vagy: „a mi Asert illeti". Összegezve azonban a dicsérendőknek jelzetteket és a kifogásokat, az az ítéletem dr. Kecskeméthy munkája felől, hogy igen derék, kiváló munka, a melynek kell, hogy folytatása is következzék. A könyvet jó lélekkel ajánlom lelkésztársaim ügyeimébe. Szentmártoni. BELFÖLD. Megjegyzés „A ref. zsinat ülései" ezímű ezikkre. A „Prot. Egyh. és Isk. Lap" zsinati tudósítója az 1905. évi 52-ik számban úgy tüntet fel Sass Béla és dr. Baksa Lajos társaságában engemet, mint a ki a tanítók zsinati képviseltetésének ellene lettem volna! Engedjen meg a zsinati tudósító, de nagyon téved. Én úgy a kecskeméti ev. ref. egyházmegye, mint a dunamelléki egyházkerület közgyűlésén, mint előadó, a legbuzgóbb harczosa voltam úgy a tanítók jobb javadalmazásának, mint mindenféle jogaik kiterjesztésének. Erről a jelzett gyűlések jegyzőkönyvei tesznek bizonyságot. Következetesen barátjuk maradtam a tanítóknak a zsinaton is! Átvettem „Emlékiratukból" mindazt, a mit csak megvalósíthatónak tartottam. így például 1905. márcz. 31-én, a XXV-ik ülésen a következő javaslatot tettem: „A tanítói javadalom elemi iskolában: ideiglenes, vagy okleveles, de 24 évet be nem töltött tanító fizetése nem lehet kevesebb — a természetbeni lakáson, illetőleg megfelelő lakásbéren kívül, a törvényes ötödéves korpótlék be nem számításával, — 800 koronánál. Okleveles és 25 évet elért rendes tanítóé 1400 koronánál, segédtanítóé 600 koronánál Ez a fizetés olyan minimumnak tekintendő, mely a legkisebb faluban, a legegyszerűbb viszonyok közt is kiszolgáltatandó. Ellenben, a hol a megélhetési viszonyok miatt az említett minimumban való fizetés nem elegendő egy köztisztviselő megélhetésére: ott a tanítói fizetéseket, azon helyi viszonyoknak megfelelőleg, nagyobb összegben kell megállapítani. A lakásbér minimuma 250 korona, melyet a helyi viszonyoknak megfelelőleg kell emelni oly összegekig, minőket a tisztviselők számára, a városok nagyságához képest, az állam megállapít. Azt hiszem, a református egyház minden barátja azt óhajtja, hogy a tanítói testület megelégedett legyen; mert csak a megelégedett tanítói testület lesz képes nagy feladatának megfelelni stb." Pártolta ezt Kiss Albert és Kiss József. Ez utóbbi meg is jegyezte, hogy „a Kiss Kálmán úr indítványa tulajdonkép a tanítótestület országos kívánsága stb." Hogy el nem fogadták, arról mi nem tehetünk. Az 1905. évi november 28-iki XXXVII-ik ülésben sok szó volt arról, hogy egész új osztályok akarnak kiképződni az egyházban s maga a zsinat is mintegy rendi gyűléssé alakul; némelyek osztály-érdekekről is beszéltek. Én megemlítettem erre, hogy nincs új rend; még az egyházi és világi megkülönböztetés is rossz és helytelen, mert a világiak is tulajdonkép egyháziak; továbbá: „az egyes tanítókat a zsinat is és minden egyházi hatóság is, tehát a törvényhozás is, meg a hatóságok is föleresztik a (templomi) kathedrába és ott lelkészi funkcziókat végeznek . . . Ha tehát a tanítókat lelkészi funkcziókkal megbízzuk, ha helyettesítjük velük a lelkészeket, akkor méltóztassanak megengedni, hogy őket a lelkészi testülethez is számítsuk." (Bizonnyal mondom most is, hogy voltakép nem lehet új rendi fokozatról beszélni!) A XL-ik ülésben, 1905. deczember 1-én, a zsinati képviseletről levén szó, a törvénytervezet 83-ik §-a második bekezdése helyett a következő módosítást nyújtottam be: „ A főiskolák, tanítóképezdék és gymnasiumok — szak szerint — válasszanak képviselőket és pedig minden szak egyházkerületenkint 1—1-et; továbbá a tanítók is egyházkerületenkint 2—^2 képviselővel vegyenek részt. A tanítókra a kerületi tanítóság egyházmegyénkint adja szavazatát. Ft. Zsinat! Az 1881-iki zsinaton azért bízták a választást a tanárokra, hogy az iskolaügyet képviselő bizonyos szakemberek legyenek a zsinaton. Ebből indulok ki és azt akarnám, hogy a zsinaton képviselve legyen mindenféle iskola. Legyenek képviselve a főiskolák, legyenek képviselve a tanítóképezdék, legyenek képviselve a gymnasiumok, nehogy megtörténjék, hogy legyen sok theologus (értettem itt a papokat is), talán sok jogász, talán sok gymnasiumi tanár, — de egyetlenegy tanító sem! . . . Ezért bátor vagyok indítványom elfogadását ajánlani." A XLVIII-ik ülésen gróf Dégenfeld József főgondnok javaslatát pártoltam, mely így hangzott: „A hol több, az egyházközség által fenntartott állandó vallás-