Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-15 / 16. szám

Mielőtt azonban még arról szólnék, hogy mily munkát fejtett ki, mint budapesti lelkész és mint a dunamelléki ref. egyházkerület püspöke : fel kell tüntetnem az író, a költő Szász Károlyt is. Mert hiszen ha előbb azt mondtam róla, hogy a mikor nagyon messzire esett is az egyházi élet fájától, akkor is meglátszott rajta, hogy lelkész volt: most azt hangsúlyozhatom, hogy mikor legjobban elmerült egyháza ügyeibe, akkor is meglátszott rajta, hogy mint Schiller költője, ott járt a klaszszikus eszmények oltára körül. És ha általános róla a vélemény, hogy műfordítói dicsősége túlragyogja írói vagy költői dicsőségét, akkor elmondhatjuk, hogy igazán ki volt választva ama nagy mű elvégzésére, a mely költői és műfordítói dicsőségét együtt és a legékesebben hirdeti, t. i. Dante nagy műve magyarrá tételére. Egy olyan ember, a ki megjárta a földi örömök és emberi eszmények minden útját, a ki megvívta a harczot a kételkedéssel, a ki szerette mind a két hatalmas intézményt, az államot is, az egyházat is, s a ki be tudott hatolni a hit titkaiba és bámulatosan ismerte a bibliát: ez az ember volt hivatva, hogy mindazokkal a nehézségekkel megküzdjön, a melyek legyőzésének nagyszerű eredményéül a magyar Dantét nemzete kezébe adhatta. Ha semmi egyebet nem tett volna, csak azt hogy Dante „Isteni színjátéka" mind a három részének felséges gondolatait a magyar nyelv ékes ruhájába öltözteté, akkor is nagydolgot művelt volna. Pedig másféle műfordításai is számot tesznek. A kik műfordításaival foglalkoznak, nagyon hamar rákerítik a sort arra, hogy a magyar nyelv kincseit mily csudálatos módon ki tudta aknázni s hogy mily zengzetes rímekbe sorakoztatta a szavakat. Azt hiszem azonban, hogy a fődolog ez: csupa becseset ültetett át. A mi vagy alakilag kifogástalan vagy tartalmilag súlyos volt, vagy a miben a tartalom és alak szépsége egyesült s az eredeti és üde tartalom bájos külsőben jelent meg: azt fordította le. A merengő Moore, az élénk Beranger, a mélységes Goethe, a csapongó Heine, az élénk képzelődésű Hugó Victor, a komoly bölcselkedő Tennyson, s a lelki élet folyamának minden zsongását is, zajgását is, hullámzását is, viharzását is ismerő Moliére és Shakespeare, sőt még a rettenetes és vértől csepegő Nibelungok is: egyaránt megtalálták benne tolmácsukat; de nem lelketlen tolmácsot, hanem olyat, a ki gondolataikba és érzéseikbe behatolt, azokat magába felvette, elsajátította s így kereste meg a legalkalmasabb magyar kifejezéseket és szavakat. Hogy e művekbe elmélyedhessen s ne csak magukat a költeményeket értse, de a környezetet is, a melyben keletkeztek: óriási elméleti tudást szerzett, s tudásáról nemcsak számtalan kritikában ós tanulmányban, hanem mint egyetemi magántanár, mindig vonzó és érdekes előadásokban is adott számot. Ezek az előadásai rám nézve azért is emlékezetesek, mert Szász Károlyt ott az egyetemen láttam először Jól emlékszem most is, hogy az ifjúság, a mint egy esteli órában tartandó előadásáravárta, sorfalat állta folyosón, azután meg, amikor megérkezett, a termet zsúfolásig megtöltötte. Elméleti, tudásának egyik leghatalmasabb bizonyságtétele, a világbirodalom eposzairól írt műve is, egyetemi előadásaiból keletkezik. A nagy tudás, a mely műfordításaiban segítette, úgy látszik, költői szárnyalását némileg gátolta. De azért saját költeményei között is sok igazi gyöngye van irodalmunknak. Nem tudom, van-e olyan költői műfaj, a mire az irodalomtörténet vagy a poétika tanára Szász Károly költeményeiben példát ne találna. Irt kedves kis gyermekimákat. Egyet az anyák kedvéért, a kik e sorokat olvassák, ide is jegyzek : Szívem a Jézusnál, Jézus a szívemben, Szerelmes Jézusom, Te se hagyj el engem ! Engedj az éjjel is Öledben pihennem! Irt lírai költeményeket. Megénekelte a magyar zenét, a családot, a lángelmét, akár Pázmán Péterben, akár Károli Gáspárban, akár Munkácsy Mihályban jelentkezett, az emberi érzéseket, a melyek nagy tettekre hevítenek, a szép öreg asszonyt, — édes anyját — a kinél Ruth óta senki Őszintébben nem mondta el s hívebben meg nem tartotta ama felséges fogadástételt: „A hova te mégy, én is oda megyek, a te néped az ón népem s a te Istened az én Istenem", s mikor feltűnt előtte a szörnyű rém: hogy el fog veszni a magyar, — lantja húrjaiba, melyek rendesen lágyan zengtek, erős szenvedéllyel csapott be s ezt kiáltotta: Oh szűnj meg szörnyű, szörnyű rém Gyötörni ébren s álmomban! Oszolj köddé a lég űrén S odaadom szívesen, a mim van. Háztüzem, fiam mosolyát, A sírt, mely egykor nyugtot ád, Csak ne üvöltsd, mint a vihar : Hogy el fog veszni a magyar. írt emellett elbeszélő költeményeket is. „A visszatért", a melyben különben a modern társadalmi s a regeszerű elem nem olvad teljes egységgé, egyike a legbájosabb költeményeknek, s a „Salamon" fényes alkotás, tele igazán szép részletekkel, habár a képzelet tüze nem oly erős s a szerkesztés nem oly merész, hogy egészen arra a magaslatra emelkedett volna fel, a hol Arany Toldija, különösen a Toldi II. része áll. Úgy a Salamont, mint drámáit, az „István vezért", az „Attila halálát", nagyon gondosan kellene olvastatni a magyar ifjakkal. Drámáiban ugyan a drámai erő nem eléggé lüktet, de költői báj ömlik el rajtok s alkalmasak arra a „ Salamon"-nal együtt, hogy szívébe véssék a lángoló ifjaknak, mennyire szükséges a visszavonás kerülése, különösen nagy vállalkozások, nagy erőfeszítések idején. Az irodalom csarnokában műveit szemlélve, méltányolnunk kell egyházi beszédeit is, melyek inkább tartalmasságukkal, mint zen gzetességükkel tündököltek ; de mindeneseire díszei egyházi beszédirodalmunknak. A „Látszat és való", vagy a „Krisztus fegyverei", vagy ;i