Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-08 / 15. szám

tusok nincsenek, igazában puszta tanítássá degradálódott. Vegyük hozzá még azt, hogy az akkori tanárképzés egyúttal református tanárt nevelt az illetőből, s akkor lehetetlen el nem ismernünk bizonyos visszaesést. Mert a mai tanárképzés az egyenruha, az uniformis számára történik, úgy hogy ha a véletlen engem Munkácsra, vagy Zalaegerszegre nevez ki tanárnak, tőlem más képesítést vagy feltóteleket nem kiván az iskolafentartó ott se, mint a milyennel ennek a szászvárosi ev. ref. Kunkollégiumnak a jövőjét munkálni teljes erőmből igyekszem. A tanári munka tényleg olyan, a hogy a tanár elvégzi. Minden más pályán működő tisztviselő kötelességteljesítésének eredményét a felsőbbség lényegileg, a tartalomban felülbírálja, kijavíthatja, sőt újra csinálás végett vissza is adhatja. A tanár munkája ilyen felülbírálásnak csak formailag van kitéve. A lényeg marad olyannak, a milyennek a tanár készítette. Fejleszteleg vagy rombólag hat. S ezért a tanár csak a saját jobb én-jének felelős. S épen azért, mert maguk az iskolafentartók is ilyen szuverénnek ismerik és méltányolják a tanár munkásságát, igen természetesnek tartom, hogy az állam, a felekezet, bármely iskolafentartó testület bizonyos határokon belül megkövetelhesse attól,, kit véglegesen elhív a maga czéljának a munkálására, hogy első sorban olyan erényei legyenek az illetőnek, a melyek a fentartó hatóság különös czéljait a legbiztosabban előmozdítják. Világosabban szólva: a mennyire helyesnek, jónak s egyedül helyesnek és jónak tartom a mai középiskolai tanár önállóságát a tanításban, függetlenségét hivatása teljesítésében : annyira természetesnek, czélszerűnek tartom azt a törekvést, hogy az állani is, az egyház is — mielőtt valakit véglegesít — meggyőződhessék arról, hogy a neki legalkalmasabb tulajdonságok megvannak-e az illetőben ? Az állam e hiányon már segít. Eletbeléptette már tavaly az ú. n. középiskolai szemináriumot, a melyet a mi református iskoláinkban is minél hamarább elkezdeni nagyon kívánatosnak tartok, annál is inkább, mert ezáltal internátusaink felügyelete sokkal erőteljesebb leend a mostaninál. Ámde véleményem szerint a tanár és tanítvány kölcsönös és közvetlen erkölcsi élete még ezen újítás következtében, mondjuk, a gyakorlati tanárképzés fejlődése által se lesz intenzivebb. Epen ezen sajnálatos és gátló körülményeket kívánom összefoglalni. Ezen áldatlan körülmények eloszlatására a tanárságnak mindenkor törekednie kellett. Napjainkban épen kényszerítve vagyunk erre, mert hiszen a pedagógia olyan, mint a politika, ahhoz mindenki ért, sőt a legjobban ért, s én nagyon csodálkozom azon, hogy voltaképen miért emleget a közbeszéd politikus csizmadiát — pedagógus csizmadia helyett? Hiszen — a pedagógus csizmadiák létének jogosultságát, helyességét s véleményük döntő erejét a mi társadalmunk immár elfogadta. Nevezetesen a Társ. Tud. Társaság m. évi márcz. 31-től kezdve öt hétig tartó előadási cziklusának a tárgya épen a gimnáziumi oktatás és nevelés volt. Különböző állású, leginkább orvosi pályán működő egyének mondták el véleményüket — és pedig legtöbben elítélő véleményüket a gimnáziumról. A gimnáziumnak eddig is több volt a vádlója, mint a védője. De most fenn az Olimpuson kimondott kárhoztatás, mit aztán a nyomatott betű szerte vitt az országzugaiba is, annyira telítette a közvéleményt, hogyha plebiscitumra kerülne a dolog, egyhangú pereat szállana a gimnáziumra. S épen azért megfoghatatlan, hogy hogyan tűr meg az állam és társadalom ilyen elítélt intézményt. Miért kényszeríti a tanulókat ebbe a vétkes intézménybe? Miért nem küldi inkább ideggyógyító intézetekbe ? Miért nem állítnak fel olyan iskolákat, hol játszani kell, a maiak helyett, a melyekben tanulni, nagyon sokat kell tanulni. Miért nem állítanak fel a bukott tanulók számára elegendő számú „vigasz-iskolát" ? Mert a főbb és súlyosabb vádpontok épen azok voltak, hogy a gimnázium a tanulók idegeit tönkre teszi, hogy a túlterhelés nagy, s hogy a bukottak szintén nagy számmal vannak. Ehhez jön még summum crimen gyanánt, hogy a gimnáziumban consecutio temporumokat, aoristusokat és logarithmusokat tanítanak, holott ezek haszontalansága nyilvánvaló, hiszen ezeknek az életben senki hasznát nem vette, ezek az élettel össze nem függenek. A gimnáziumra törő vád terjedelmes viharában ezek a legfélelmetesebbnek látszó gomolyagok. Ezekkel kívánok szembe nézni. (Folyt, köv.) TÁRCZA. Emlékezés. (Irta és a budapesti ref. egyház nagynevű papjai, Szász Károly és Papp Károly emlékét felújító ünnepélyen 1906. márczius 25-én felolvasta dr. Szabó Aladár, ref. lelkész). (Folytatás.) Budapesti lelkésszé lett meghívását megelőzte szónoki nagy hire. Lelkészi működése közben ugyanis fejlődött szónoki egyénisége, s a budapesti közönség már if^F Jobb és megbízhatóbb MAGVAKAT olcsóbban senki sem ad, mint r ' r FABIAN BELA magkereskedése Budapest, Ullői-út 11. szám. Kálvin-tér mellett. Tessék próbát tenni.