Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-01-07 / 2. szám

6. És két gonosztevőt hoztak és közibiik feszítették az Urat, 0 pedig hallgatott, mintha mit se szenvedne. A mikor aztán a keresztet felállították, ráírták, hogy: „Ez az Izráel királya". Es eléje hányván a ruhákat, felosztották és kisorsolták azokat. Ama gonosztevők egyike pedig korholta őket mondván : „Mi az elkövetett gonosztettek miatt szenvedünk így, de ez az emberek megváltója lévén, ugyan mivel bántott meg titeket?" Es ellene való mérgükben megparancsolták, hogy meg ne törjék a csontját, hadd haljon meg gyötrődéssel. 7. Dél volt és sötétség borult az egész Júdeára és nyugtalanokká lettek és aggodalmaskodtak, nehogy a nap leáldozzék addig, a míg él. Mert meg van nekik írva: a nap le ne menjen megölt emberen. 8. Es valamelyikük azt mondotta: „Itassátok meg őt eczetes epével". Es miután kevertek, megitatták őt és ezzel betöltöttek mindent és teljessé vált fejükön a bűn. 9. Sokan pedig lámpákkal jártak, azt hivén, hogy éj van, de elestek. Es az Úr felkiáltott, mondván: „Erőm, erőm, elhagytál!" Ezt mondván felvitetett. És abban a pillanatban kettészakadt a jeruzsálemi templom kárpitja. 10. Akkor kihúzták az Úr kezéből a szögeket és letették őt a földre. És az egész föld megrendült és 6. A megfeszítésnek semmi előzményét el nem mondja, s a kereszt körül történt események elbeszélésében is feltűnően hanyag. Különösen feltűnő azonban a Jézus csontja megtörésének elmaradásául adott megokolás. János 19, 33. sokkal elfogadhatóbb okát adja annak. A ruhák felosztása római szokás volt. Természetes, hogy ennek eszközlői a zsidók nem lehettek. A kereszt felírása egyetlen evangéliomnak se felel meg. V. ö. Mk. 15,16., Mt. 27, 37. Lk. 23, 38., Ján. 19, 19. A gonosztevők egyikéről meg sem emlékezik, a másiknál még nincs szó megtérésről, csakis Jézus ártatlan szenvedésének kijelentéséről. Ennek a következménye sem megnyugtató, sőt Jézusra nézve igen sajnálatos. 7. A halál idejének csak a meghatározása módja szokatlan, de különben megegyezik a kanonikus tudósításokkal Mk. 15. 33. A zsidók nyugtalankodását a kanonikus evangéliomokban a természeti jelenségek szokatlansága, e töredék szerint pedig a törvény megsértődésétől való félelem okozza. A szempont tehát mindenben egészen más. 8. Jézus megitatása is egészen más itt, mint pld. Jánosnál, a hol 19, 28-ban maga kér inni a nehéz szenvedésbea, vagy Mt.-nál a hol 27, 48. szerint szintén csillapító italt adnak neki, v. ö. Mk. 15, 39., Lk. 23, 36. Itt azonban azért adják azt, hogy siettessék halálát. S ez tévedés. Mert a keresztre ítélteknek szokásban volt bizonyos bódító ital adása a felfeszítés előtt, azért, hogy ezzel a rettenetes szenvedéseit enyhítsék, de hogy azt epével, vagy éppen méreggel keverték volna, azt csak a zsidók iránt érzett gyűlölet s a Mester iránt érzett részvét színezte ki. El is mondja töredékünk, hogy ezzel a gonoszsággal teljesen betöltötték bűneik mértékét. Hasonló gondolatot a kanonikus evangéliomokban is találunk Mt. 23, 32. 35.; 27, 25. 9. Az elsötétedés következményei erősen ki vannak színezve. Az „én erőm" kifejezés kétségtelenül gnostikus jellemű. A töredék szerint ez volt Jézus egyetlen szava a kereszten, ez is egészen szokatlan s talán Zsolt. 22, 12, alapján volna magyarázható. Hogy az Ür e kiáltás után felvitetett, ez is azt bizonyítja, hogy itt az isteni elemet egészen különálló s a testtel csak egy időre egyesült tényezőnek tekintik. 10. Mégis a mikor a lelketlen test a földet érinti, még mindig oly nagy a hatása, hogy a földet megrendíti. É különös esemény Mt. 27, 51—53. szerint a halál pillanatában következett be. nagy félelem állott be. Akkor a nap kisütött és kitűnt, hogy 9 óra (d. u. 3). 11. Megörültek hát a zsidók és odaadták a testét Józsefnek, hogy temesse el, mivelhogy ez tanúja volt annak, micsoda jókat cselekedett ő. Miután ez átvette, megmosta az Urat, vászonba csavarta és a saját sírboltjába, az ú. n. József-kertbe tette. 12. Akkor a zsidók, meg a vének, meg a papok, látván milyen rosszat okoztak maguknak, kezdtek siránkozni ós hangoztatni: „Jaj a mi bűneinknek, közeleg az ítélet és Jeruzsálem vége!" 13. Én pedig társaimmal együtt elszomorodtam és sebzett szívvel mind elrejtőzködtünk, mert kerestek bennünket, mintha gonosztevők volnánk, s mintha a templomot akarnók felperzselni. Mindezek miatt pedig böjtöltünk és gyászban és siránkozások között ültünk éjjel és nappal, egészen szombatig. 14. A mikor pedig az írástudók, a farizeusok, meg a vének összegyülekeztek és hallották, hogy az egész nép zúg és a mellét veri, mondván, hogy: „Ha az ő halálakor ezek a hatalmas jelek történtek, látjátok, mennyire igaz volt", megijedtek a vének és elmentek Pilátushoz, kérvén őt és mondván: „Adj nekünk katonákat, hadd őrizzék a sírját három napig, nehogy a tanítványai eljővén, kilopják őt és a nép azt higyje, hogy feltámadott a halálból és gonosszal illessenek bennünket". Pilátus hát odaadta nekik Petronius századost a katonákkal, hogy őrizzék azt. És velük együtt a sirhoz mentek a vének és az írástudók, és a századossal, meg a katonákkal együtt egy nagy követ hengergettek oda, és a kik csak ott voltak, mind együttesen ráfektették azt a sir ajtajára és hét pecsétet nyomtak rá és sátort ütvén, ott őrködtek. 15. Kora reggel, szombatra virradóra pedig egész 11. A zsidók örömének oka az, hogy az ünnep beköszönése előtt eltemethetik Jézust. Csakhogy semmikép sem állhat meg, hogy ők rendelkeztek a tetem felett. A „József-kert" elnevezésre vonatkozólag semmiféle adatunk nincs. 12. V. ö. Lk. 23, 48. 13. A töredék szerzője itt beszél első ízben önmagáról, de csak a 24-ik pontban nevezi meg magát. Adatai itt is újak, de oly természetűek, a melyek csakis a későbbi időkből érthetők, a mikor már a Krisztus halála napján a böjtölés szokásban volt. Az üldözésről a kanonikus evangéliomok mit se tudnak, s bár a későbbi tudósítások (Lk. 24, 36., Ján. 20, 19., Mk. 16. 14) szerint a tanítványok csakugyan féltek a zsidóktól, ezt a félelmet az Ap. Csel. tudósítása teljesen megokolatlannak tünteti fel. Jézus halála e tudósítás szerint is pénteken történt. 14. Csakis Máténál 27, 62—65.; 28, 11—15. találjuk meg a sir őriztetésének a történetét. Persze a uagy tanács gondoskodásának itt is egészen más az indító oka. A 63-ik verset itt már e töredék egészen kibontja a kétértelműségből, sőt még a százados nevét is megmondja, a ki csapatával a sírnál egészen szabályosan tábort ütött. A tanítványokra való gyanakodást nemcsak Máténál találjuk meg, hanem igen jellemző módon Ján. 20, 2, 13—15-ben is. Hogy a katonákkal együtt ott maradtak a sírnál a papok is, ez egészen új adat. A kő nagyságának különös kiemelése és a feltámadás csodájának fokozására említett hétszeres pecsét a későbbi legendáknak természetét mutatja. 15. A kanonikus tudósítás szerint csak a tanítványokul