Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-04-08 / 15. szám

is lészen. Ennek nagy igazságát mindenkor felismerhetjük, csak gondosan figyeljük meg a világ folyását. Az a három csoport, mely a virágvasárnap drámai jelenetei között feltűnik, felismerhető ma is. Az egy Jézust kivéve, a ki tegnap és ma ugyanaz és mindörökké is ugyanazon lészen, változnak a csoportok szereplői; de szerepük ma is az. A második csoport ma is hiszékeny, könnyen félrevezethető. A harmadik ma is ravasz és számító, a mely a könnyen hivők és félrevezethetők hátán szeretne naggyá lenni és szeretné zsebeit töltőztetni. Avagy nem halljuk-e ma is a panem et circenses kiáltását? Nem látjuk-e, hogy azok, a kik gonosz vezéreik által félrevezettetve, csak a földet látják, csak a jóllakásban, az élvezetben keresik boldogságukat: lelki megváltói magasztosságából le akarják vonni még a názáreti Jézust is a föld sarába s nem tekintik másnak, mint a legelső, legfőbb szoczialistának és kommunistának? S nem halljuk-e, még az egyházi élet terén is, az érzéki váradalmaknak lázasan követelőző hangját: anyagi segítséget mindenekelőtt; a lelki újjászületés majd csak azután! S nem halljuk-e a csábító, a hitegető Ígérgetéseket is?! Nem halljuk-e hirdettetni az éhes gyomor politikáját némely írástudók és sadduczeusok által? „Vezetni kell a népet a jóllakás felé . . . Meg kell mondani a népnek, hogy baja: az éhség. Orvossága: a jóllakás." S nem törődve alkotmánnyal, a törvények tiszteletével, a nemzet es a protestáns egyház becsületével, vezetni kell a hatalomhoz, a mely „sóvárog olyan alkalom után, a mikor tettekkel is bizonyíthatná magyar voltát, szabadelvű voltát, igazságos és demokratikus voltát. Soha jobbkor nem kérheti a protestáns közönség az új egyházi törvények szentesítését. Soha inkább nem várhatja, nem remélheti e törvények szentesítésének föltételét: a 48-diki XX. t.-cz.-nek a protestáns egyházakkal szemben való végrehajtását!u

Hogy nincs törvényhozó testület, a mely a 48. XX. végrehajtását megszavazhatná? Mit sem tesz; mert hiszen „többet tehet egy kormány, a mely tenni akar, ha nincs törvényhozása, egy olyan kormánynál, a melynek törvényhozása van, de tenni nem akar 1" * Nincs tehát semmi áj dolog a nap alatt. Vannak megterheltetett, iires gyomrú és a csábítás szavai által könnyen félrevezethetők. Vannak ravasz csábítók is, a kik oda állanak elénk, mint egykor az Úr elé a kisértő lélek s azt susogják: Mindezeket néked adom, ha leborulva tisztelendesz engemet! De hiszem, hogy vannak hivő tanítványok is, a kik ott állanak az isteni Mester körül * Az idézett passzusok a Magyar Szó cz. politikai napilapból vannak véve. iff. I. s nemcsak hallják, hanem szívökbe is fogadják tanítását: Keressétek először Istennek országát és annak igazságát és mindenek megadatnak tinéktek ! En édes magyar protestáns véreim! a kik hallottátok már egykor a csábítónak vagyont, jóllétet ígérgető szavát, de nem fogadtátok lelke tekbe, hanem készek voltatok inkább tovább szenvedni s hordozni a Krisztus igáját, — emeljétek fel csüggeteg szemeiteket a szelíd, alázatos, szamárnak hátán jövő názáreti Jézusra, s jertek, kövessük őt, hogy megtisztítsa lelkeinket és az Úrnak hajlékát azoktól, a kik nem az örök életre való megváltatást keresik ott, hanem csak adnak és vesznek, üzletet csinálva a léleknek, az egyháznak legszentebb kincseivel! Jövel Urunk Jézus! Várunk tégedet! Hamar István. ISKOLAÜGY. A társadalom és a gimnázium. Tanári székfoglaló értekezés. Felolvasta Szászvároson az ev. ref. Kun-kollégium évmegnyitó ünnepélyén dr. Kristóf György tanár. Az a szokás, melynek ereje iskoláink tanárait székfoglaló értekezés előadására kötelezi, nagyon régi s a maga idejében többet jelentett az egyszerű formaságnál. Az akkori tanár ez értekezéssel igazolta azt, hogy az egyház elöljáróinak előlegezett bizalma s a külföldi tanulmányútra adott anyagi segítsége hiábavaló nem volt;

hanem teremni fog liarmincz, hatvan, sőt százannyit. Ha szabad a szokást minősítenem a mai kifezéssel: az akkori székfoglalók helyettesítették a mai tanárvizsgálatot. Lehet, hogy a tanárképzés módja manapság papiroson sokkal jobb, szakszerűbb és tudományosabb ; de bonyolódottabb is az egész tanári feladat. Rubrikák világát éljük. A tanár és tanítvány egyéni tulajdonságai, erkölcsi magatartása nem lép oly közvetlen kölcsönhatásba, mint akkor. Ha valami körülmény ma egy Apáczai Csere Jánost Gyulafehérvárról Kolozsvárra kergetne, bizony nem írná Bethlen Miklós a naplójába: „Ha az alumnia a deákokat és engemet az atyám ott (Gyulafehérvárt) nem tartott volna, bizony mind odahagytuk volna és Kolozsvárra Apáczaihoz mentünk volna." Ha a sárospataki iskolát szám kiűznék, mint tették a XVII. században, bizony mondom, hogy a mai tanulók a mai Buzinkai Mihály személyiségéért nem bujdokolnának el vele Gyulafehérvárra s onnan Marosvásárhelyre, hogy együtt lehessenek vele. Az erkölcsi kölcsönhatás hiányának egyik oka kétségtelenül a túlhajtott szakrendszerben van. Ez nehezíti meg a tanárnak nevelői munkáját annyira, hogy — őszintén megvallom — a tanárság ma inkább tanít, oktat, mint nevel. Sőt a gimnáziumok túlságos népesedése következtében a tanár munkája ott, a hol interná-