Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-03-25 / 13. szám

melynek engedelmeskedve szerény tehetség is nagyra fejleszthető. Aratni akart a nélkül, hogy vetett volna; gyarapodni szeretett volna munka nélkül. Figyelmen kivül hagyta azt a nagy törvényt, hogy a tehetség csak hűséges gyakorlás útján növelhető és hogy alkalmas erő csak az engedelmesség útjain szerezhető. „Hív voltál a kevésen, többre bízlak ezután" — ez nem önkényes hozzáadás, nem szeszélyes függelék, a mely esetleg el is maradhatott volna. Ép oly természetes és kimaradhatatlan eredmény az, mint a milyen bizonyos az Istennek élete és szeretete. A hűséggel forgatott egy talentomból kettő lesz, a kettőből négy, és így tovább, a végtelen évek kibontakozó dicsőségén keresztül, soha véget nem érő sokszorozódással. Ez a nagy és csábító kilátása a halhatatlan reménységnek. A folytonos engedelmesség útján mindig növekszik tehetségünk, és a szüntelen fokozódó megismerésben a miénk leszen a mennyország örök dicsősége. Ez a növekedésnek örökkön-örökké működő törvénye. A péklázatbeli ember ezt vette semmibe. Mivelhogy nem rendelkezett nagy tőkével, nem akart kereskedni a neki adatott kevéssel. Mivelhogy nem nyithatott vele boltot a fővárosban, inkább nem tett vele semmit a maga falujában sem. Es így tőkéjét haszontalanul hevertette. Engedte, hogy a rozsda eméssze. Élete befektetés nélkül, felhasználatlanul maradt a világkereskedelem nagy forgatagában. „Elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő Urának pénzét." Leélte napjait abban a hiszemben, hogy ő szegény; félrevonult az alázatosság örve alatt minden szolgálattól, örökösen csak azt hajtogatva, hogy neki nincs semmije sem, a mivel nemének javára lehetne. És mindez idő alatt ott volt az a verem, a melyet ásott és abban Urának eldugott pénze, a mely által, ha elővette és gyümölcsöztette volna, gazdagíthatta volna az emberiséget. „De nem!, mondá, hiszen csak egy talentom az!" Ha ötöt kapott volna, bankot nyitott volna vele. De ő ezt mondá: „Csak egyetlen egy; mit lehet azzal cselekedni?!" És épen ebben van az a rettenetes téves felfogás, a mely a középszerű emberek megmérhetetlen sokaságának életét teszi haszontalanná, gyümölcstelenné. „Csak egyetlenegy!" De hiszen „csak egyetlen egy" maga a tehetség adója, a hatalmas és dicsőséges Isten is! Az emelkedett és lelkesítő gondolkodás tehát e tekintetben csak ez lehet: „Itt van az én egy talentomom, az én csekély tehetségű, közönséges életem; de vájjon mit nem cselekedhetik azzal az ón Uram, ha azt teljesen az Ő szolgálatára szentelem?!" Nem szabad, hogy képességeinket az öt kenyér mértéke szerint becsüljük. Az az öt kenyér is az aratásnak Uráé és csak ennek helyes meggondolása mellett nyerhetünk képességet arra, hogy a sokaságot táplálhassuk általuk. A példázat embere csak az öt kenyeret bámulta és semmibe sem vette a közelfekvő aratás lehetőségét. Csak csekély talentomát nézegette; az Istent pedig kihagyta a számításból. H. I. (Folytatása következik.) BELFÖLD. Az erdélyi ref. egyházkerület rendkívüli közgyűlése. Az erdélyi ref. egyházkerület f. hó 7—8. napjain rendkívüli közgyűlést tartott Kolozsvárt, báró Bánffy Dezső elnöklete alatt. A kerület ritkán szokott rendkívüli közgyűlést tartani. Most is csak az az igen fontos ügy gyűjtötte össze a közgyűlés tagjait, hogy a zsinat elrendelvén az erdélyi külön egyházi törvényeknek a zsinati törvényekhez függelékképen odacsatolását, a kerület kötelezve volt erre vonatkozó munkálatát a zsinat negyedik ülésszaka elé beterjeszteni. Az ügy fontossága nagy számmal hozta össze a gyűlés tagjait, különösen pedig azokat, a kik, akár mint lelkészek, akár mint tanárok, szigorúan ragaszkodnak Erdély specziális alkotmányához ós annak megbontását semmi körülmények között sem hajlandók megengedni. Az erdélyi külön jog alapelveit illetőleg az igazgató-tanács memorandumot dolgozott ki, a mely lapunkban is közöltetett. A dolgozat azonban sokaknak nem nyerte meg a tetszését az erdélyi kerületben; részint azért, mivel nem paragrafusokba foglalt külön törvénykönyv volt, a mely Erdély specziális szervezetét és jogait foglalta volnamagába; részint pedig,, mivel általános jellege mellett többen, különösen pedig a tanári elem, a kerületi gyűlésen és az iskolai igazgató-tanácsokban eddig élvezett jogaik bekövetkezhető megcsonkításától féltek. A kerület vezetői lehetőleg igyekeztek azon, hogy a kerület nyilatkozata felett keletkezhető élesebb és szenvedelmesebb vitatkozásoknak elejét vegyék. Erre mutat az, hogy dr. Bartók György püspök a gyűlés előtti nap estéjére bizalmas értekezletre hívta össze a gyűlés tagjait, hogy a különböző vélemények lehetőleg kibékíttessenek. Külön értekezletet tartott azonban a közgyűlés tanári eleme is, a melyen főként a felett folyt a vita, hogy az igazgató-tanács válasz-tervezete nem foglalja-e magában az erdélyi egyházszervezet jövendő átalakításának olyan lehetőségeit, a melyek a tanároknak a kerületi gyűléseken és az iskolai igazgató-tanácsokban eddig élvezett jogait alterálhatnák. Ilyen előzmények után élénk érdeklődés mellett nyílott meg f. hó 7-én a közgyűlés, a melyen első sorban a közalapi segélykérvények felülbírálására bizottságot küldöttek ki, majd elrendelték a szavazás megejtését a sepsiszentgyörgyi gimnázium latin-történeti tanszékére; azután pedig a budapesti Kalvineumhoz való hozzájárulás kérdését vették tárgyalás alá. Az igazgató-tanács azt javasolta, hogy a kerület járuljon hozzá az eszme keresztülviteléhez és szavazza meg 65 évre, a fennálló aránykulcs szerint, a kerületre eső évi 2100 koronát. Maksa János számvevő azonban, az igazgató-tanács előterjesztésével szemben, azt az indítványt terjesztette be, hogy a kerület ne az aránykulcs, hanem csak zsinati képviselői aránya szerint vál-