Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-03-25 / 13. szám

nak, akkor az erdélyi énekek rendre kiesnek, miután az összes szavazatok felét egyik sem nyeri meg. Vagy úgy gondolja czikkíró, hogy az erdélyi énekek sorsát az erdélyi egyházak szavazata fogja eldönteni, s az urnából így kikerült erdélyi énekeket a magyarországi négy egyházkerület minden felülbírálás és megrostálás nélkül tartozik majd elfogadni? Ez egy kissé különös lenne! Mindezek után a szöveg-progranunjára véleményem az, hogy ilyen sovány és konzervatív programmnak, mely csak az unióra törekszik, s a mely minden újítástól retteg és fél, a mely az eddigi munkálatokat teljesen figyelmen kiviil hagyja, s a Próbaénekeskönyvről tudomást sem vesz, általában is, de különösen a deczember 9-iki zsinati határozat óta semmi jogosultsága, semmi értelme nincs! Szügyi József. (Vége követk.) TÁRCZA. Az átlag-ember hívtelensége.* Bibliamagyarázat. írta: J. H. Joivett, Máté 25 : 14—30. E példázat irányzata épen nem egyezik meg a mi általános és megszokott okoskodásunkéval. Általában a gazdagok bűneit, a nábobok dologtalanságát és közönyösségét szoktuk emlegetni. Könnyen készek vagyunk arra, hogy csóváljuk a fejünket a módosabbak fogyatkozásai, tökéletlenségei és a gazdagok pazarló fényűzése felett. Novellistáink rendesen az öttalentomos embereket szokták bűnösöknek és elfajultaknak felmutatni, míg az egytalentomú embereket úgy jellemzik, mint a kik a becsület és a tisztesség fénylő magaslatára törnek. Az Úr eme példázata pedig az átlag ember ellen foglal magában vádat. A kiválóan tehetséges, az öttalentomú ember teljesíti kötelességét és elnyeri koronáját. Az átlagos, a középszerű, fénylő és kiváló tehetség nélküli, egytalentomú ember az, a ki elmulasztja kötelességét és elássa tehetségeit a maga által ásott sírba. Az TJr nem a vezéreket, századosokat, hadnagyokat ítéli itt el, hanem a közönséges embereket, a közkatonákat. E parabola szerint a középszerűség az, a mely feladata teljesítését elmulasztja. Az általános ítéletet tehát meg kell változtatnunk és tisztába jönnünk azzal, hogy a világ rettenetes gyarlóságának egyik legfőbb oka a kevésbbé tehetséges emberek hívtelensége. Könnyű felismerni azt a felelősséget, a mely az öt talentomhoz fűződik; de már ahhoz, hogy az egytalentomhoz fűződő felelősséget felismerjük, mélyebben járó erkölcsi észrevevő tehetség szükséges. Bárki is könnyen felismerheti, hogy mily felelősséggel jár az ékesen szólni tudás; de mily kevesen látják azt a kötelezettséget, a mely a közönséges beszéd* Az Expositor folyóiratból. liez fűződik. Ha valaki fényes egyházba jut be papnak, barátai nyomatékosan hangsúlyozzák előtte azt a nagy felelősséget, a melyet magára vállalt. De ezek közül a barátok közül mily kevés akadna olyan, a ki ily nyomatékosan hangsúlyozná a felelősséget, ha az illető valamely, a nagyvilágtól elrekesztett, félreeső, maroknyi gyülekezet lelkipásztorságát vállalná magára. Mindnyájan fel tudjuk ismerni azt a felelősséget, a mellyel a kiválóság jár; de ki látja annak komolyságát, ha egy közönséges emberről van csak szó ? E parabolának épen az a czélja, hogy ezt a mulasztást, a mélyreható ítélet hiányát jóvátegye. A közönségesség felelősségét és annak veszedelmeit hangsúlyozza, és kimutatja azt a nagy hivatást; a mely azokra vár, a kik nem koronáztattak meg a tehetségek ötszörös koronájával. Lássuk ezt a tragikus történetet; egy olyan ember történetét, a ki életét, bár szerény, de tisztességes tőkével kezdte el és a ki napjait lelki sötétségben és romlásban végezte. Hol kezdődött az ő romlása? Mikor lépett először arra az útra, a mely romlására vezetett ? Romlása a saját maga felől való fonák és lebecsülő ítélettel kezdődött. Jézus világosan mondja, hogy ez ember adományai nem voltak bőségesek és feltűnők. Felszerelése nem volt oly ragyogó, mint azé, a ki öt talentomot kapott. Es épen itt tévedt gondolkozása helytelen útra. Összehasonlítgatásokat kezdett tenni önmaga és a többiek között. Megfigyelte adományaik felhasználhatóságát ; az előkelő pozicziókat, a melyekbe egész könnyedén jutottak és az általános tetszést, a mely útjukon követte. És mivel ő hijjával volt e ragyogásnak: megvetette a saját adományát. Az összehasonlítgatás mindenkor odiózus; de ebben a körben nemcsak odiózus, hanem telve van veszedelemmel és hirtelen való romlással is. Lehetetlen veszedelem nélkül összehasonlítgatásokat tennünk a mutatós és a szerény adományok között. Miként hasonlíthatnánk össze a gyertyát és a csillagot? Ez az ég boltozatán' ragyog,- amaz csak egy kamrácskában világol. De mindkettőnek megvan a saját különös és meghatározott hivatása; és ha sötét, tekervényes üregekbe akarunk behatolni, többre becsüljük a szerény gyertya lobogását, mint a csillagnak fénylő ragyogását. Nem lehetünk mindnyájan csillagok; de igen fontos megértenünk, hogyha csak közönséges gyertyák vagyunk is, olyan hivatás bízatott reánk, a mellyel a csillag nem rendelkezik. Vannak olyan, az egytalentomú emberekre bízott szolgálatok, a melyeknek elvégzésére az öttalentomú emberek egyáltalán képtelenek. Miért üljünk tehát le, hogy önmagunkat lealázó összehasonlításokba merüljünk ? Irígyelje-e a tyúk a sast és a hasznos vetemény irigykedj ék-e a pompázó rózsára ? Pedig valóban itt kezdődtek a mi emberünk tévedései. Megbabonázta őt a feltűnőbb adomány káprázata, és lebecsülte, megvetette a magáét. De nemcsak lebecsülte a maga egyéni adományának értékét, hanem teljesen figyelmen kivtil hagyta az értelmi és szellemi növekedésnek ama törvényét is, a