Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1906 (49. évfolyam, 1-53. szám)

1906-03-11 / 11. szám

mondom: akkor lenne aztán az emberiség igazán nyomorult és boldogtalan! Ámde van a szoczializmusnak bizonyára jogosult, nemes és életképes irányzata is : az, mely a mostani társadalmi rend és a Krisztus vallása alapján akarja reformálni, újjáalakítani a kétségkívül javításra szoruló viszonyokat, intézményeket, s mely míg egyfelől el akarja tüntetni a mai társadalmi élet szembeszökő visszásságait, ferde kinövéseit és igazságtalanságait, másfelől meg akarja és bizonyára előbb-utóbb meg fogja valósítani a mostoha anyagi sorssal kiizdő bármely állapotú embereknek jogos és méltányos kívánságait. Ez az ü. n. keresztyén-szoczializmus, — mely nem rombolni, de a meglevő alapokon tovább építeni akar. A keresztyén szoczializmus, mely szentnek tekint tulajdont, családot, Istent és hazát, s a melynek főelve : a keresztyén felebaráti szeretet, mely nem keresi csak a maga hasznát, de sőt másokért a maga érdekét is feláldozza. Igen, szeretteim! csak ezen az egyetlen helyes alapon, a keresztyén felebaráti szeretet elvén épülhet tovább biztosan az emberi társadalom nagy épülete. Csak azon a világmegváltó szereteten, mely nem irigykedik, nem cselekszik álnokul, nem fuvalkodik fel, nem cselekszik éktelenül, nem keresi csak a maga hasznát I Vajha ez az önzetlen, ez az önfeláldozó krisztusi indulat töltené el úgy a keresztyén gyülekezetek, mint a polgári társadalom minden egyes tagját, hogy ne lenne helység, ne lenne város, melyben „az elsők kevélyek s kegyetlenek, az alsók gonoszok, engedetlenek"., hanem járnának mindannyian a szent ige világánál s vállvetve, egy értelemmel és akarattal munkálnák földi és mennyei boldogságukat! . . . Bevégzem szavaimat a 123-ik dicséret eme szép versével: „Óh mely boldog az oly gyülekezet, Mely hallgat a jó rendnek Istenére, Melyet csak az Úr törvénye vezet; Vigyáz okosan kötelességére, Az alsó rend a felsőt hallgatja, • Az erős az erőtlent ápolgatja." Ámen. Lévay Lajos. KÖNYVISMERTETÉS. Az Újszövetségi Apokrifusok szövege. Az ÚjszövetségiApokrifusok bírálatához, melyet e lap f. é. 9-dik számában Marton Lajos tisztelt kartársam avatott tollából olvashattunk, egy esetleges félreértés vagy épen félremagyarázás miatt kénytelen vagyok hozzászólni. Nem az általános ítéletekhez van megjegyzésem, mert ezek nézet dolgai, nem is az apró részletekhez, mert ezek felfogás dolgai, hanem egy kijelentéshez, melyre valóban nem számíthattam. Amazokat, a mennyiben az én felfogásommal megegyeztethetők, szívesen fordítom hasznomra s igazán hálás vagyok Marton kartársamnak, hogy oly gonddal, részletességgel, alapos tanulmánnyal fogott munkám megbirálásához. Hiszem, hogy szerette volna, ha itt-ott részletesen szóltam volna egyes dolgokhoz. Ki az anyagot ismeri, az nem is gondolkozhatik máskép, mint hogy ezeket a roppant érdekes és tanulságos irodalmi termékeket részletesebben kifejtve lássuk magunk előtt. Magam is szerettem volna ezt. De teljesen magamra voltam hagyatva. Kiadót nem találtam, mert mindenki csak biztos és nagy haszonra bocsátkozik vállalatba ; előfizetőim sem jelentkeztek oly számban, mint joggal várhattam. Ez az oka, hogy mérsékelnem kellett buzgóságomat s a jegyzeteket, magyarázatokat rövidítenem, sokszor el is hagynom, sőt még az eleve ígért anyagból is el kellett ejtenem János és Péter cselekedeteit, mert munkám nagy íveken már így is meghaladta a 20 ívet s így csakis nyers nyomdaköltségben 1000 koronánál többel terhelte meg szegényes tanári jövedelmemet. Mikor veszem be csak ezt, s mikor lesz némi írói tiszteletdíjam is, ki tudja ? A terjedelmes bevezetések és az egybevetések hiányát, a jegyzeteknek sokszor vázlatos voltát hát van, a mi mentse. De sokkal fontosabb dologról akarok szólani. S itt a hallgatás menthetetlen volna, mert esetleg rosszhiszeműséget tételezhetne fel. Azt mondja ugyanis Marton kollega úr: „A fordításhoz Raffay rendszerint újabb kritikai textuskiadásokat használt. Sajnos, nem mindenütt jelölte meg szövegét, sőt még magántudakozódásomra adott értesítésében is csak oly általánosságban, hogy nincs módomban az összehasonlítást mindenütt ugyanazon szöveg alapján végezni, melyből ő fordított." Meg vagyok ugyan teljes lélekkel győződve arról, hogy Marton kollega e kijelentésével nem akart ellenem vádat emelni, de akaratlanul is alkalmat adott olyas feltevésre, mintha nem tudtam vagy nem akartam volna forrásaimat megnevezni. Levelezőlapjára levelezőlapon csak azt feleltem rövidesen, hogy az eredeti szöveg kiadását, a hol el nem feledtem, kitettem, a hol meg nem tettem ki, ott ezt, meg amazt használtam. A szerzők neveit felsoroltam, de a kiadásokat, a könyv czímeit nem. Nem gondoltam, hogy ezt Marton kollega pontosan igényli, különben szívesen megjelöltem volna minden egyes könyvet. Ha akkor nem tettem, a félreértés, vagy ép a rosszhiszeműség esetleges vádjának (nem Marton kollega részéről) kikerülése végett a használt szövegek kiadásait a következőkben tartom kötelességemnek közölni: 1. Héberek evanyélioma. A 10. lapon fel vannak sorolva : fíesch. Agrafa ; Kirchhofer, Quellensammlung; Preuschen, Antilegomena. Használtam még ezeken kívül a meg sem nevezett Apocrypha. Herausgegeben von Klostermann. Bonn, 1904, (Kleine Texte für theolog. Vorlesungen und Ubungen. Herausg. v. H. Lietzmann) cz. munkát is. 2. Ebioniták evanyélioma. A 25. lapon fel vannak sorolva ugyanezen munkák.