Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-17 / 38. szám

töltötte be. — Egyházmegyénkben építésre felügyelő bizottság mindezideig nem lévén, e mulasztást most pótolta ki a közgyűlés, megválasztván e bizottság tagjaiul Urházy Lajos lovasberényi lelkészt és Szüts Jenő világi tanácsbirót. A misszió-bizottság ezúttal már a 13-dik jelentését terjesztette elő az egyházmegye nagy terjedelmű szórványaiban kifejtett missziói munkálkodásról. E jelentés örömmel említi, hogy az egyházak lelkészei, tanítói, az anyaegyházban végzett teendőiken túl, mindannyian igyekeznek, a mennyire a körülmények engedik, gondot fordítani a gyülekezeti közösségtől távolabb élő hitsorsosok valláserkölcsi életének ápolására is. Mintegy húsz pusztai s négy községi iskolában összesen mintegy 300 mindennapi iskolás gyermek részesült vallásos oktatásban az illető anyaegyházak lelkésze vagy tanítói részéről. Istentisztelet is több helyütt, 11 alkalommal tartatott a szórványokban, néhol úrvacsora-osztással egybekötve. A lelkészek a lehetőséghez képest lelkipásztori látogatásban is részesítik a központtól távolabb lakó híveiket, kik jobbára gazdasági cselédek, s köztük valláserkölcsi olvasmányokat osztanak ki. A bizottság e czélra 760 darab vallásos iratot szerzett be és küldött szét az egyes egyházakhoz. A martonvásári megyei árvaházban lévő ref. növendékeket (16) az árvaház ref. vallású gondnoka s egyik felügyelőnője gondozzák vallásilag is. Missziói czélokra az egyházkerület 80, a konvent 400 koronát ad az egyházmegyének, ez összegből nyolcz egyház kap több-kevesebb segélyt s azonkívül 80 korona évről-évre a misszió alaptőkéjéhez csatoltatik, mely ily módon immár 642 koronára növekedett. Úti átalányt ugyancsak nyolcz egyház élvez, összesen 1250 koronát. Ercsi idáig missziói egyház lévén, évenkint 600 koronát kapott az országos közalapból a missziói teendők végzésére. Végül kilencz egyház van olyan, melynek szórványa nem lévén oly népes, de meg anyagi erő híján is, missziói segélyben nem részesült. Mindezen adatok a mellett tanúskodnak, hogy a szórványok lelki gondozása terén, ha lassan is, de mégis csak haladunk. A tárgyalásra került többi ügyek helyi órdekűek lévén, azokat mellőzöm. Csupán azt említem, hogy némely kebelbeli egyházaink az alapítványi pénzek egyrészét önhatalmúlag saját közszükségeik fedezésére fordítván, a közgyűlés most erélyesen meghagyja nekik, hogy ezen elköltött összegeket múlhatatlanul visszatérítsék; az esperes urat pedig felhívta arra, hogy évenkénti szemléje alkalmával az alapítványokra főgondot fordítson s a belőlük kölcsön adott pénzekről kiállított kötelezőket egyenként vizsgálja meg. Egy csomó jelentés és számadás került ezután szőnyegre. Mindezekkel hamarosan végzett a közgyűlés, úgy hogy a féltízkor kezdődött gyűlés délután egy órakor már be is fejeződött. Mondanom sem kell, hogy ezután a nagyvendéglő helyiségeiben következett a magnum áldomás, a melyen 100-nál többen vettek részt, a jubiláló Decsy Károly barátunk tiszteletére. Sárközy Aurél, vil. tanácsbiró, a helyettes gondnok mondotta rá az első felköszöntőt, a melyet aztán számos dikczió követett, a többek közt Meszlényi Pál, báró Mandorf s több más felekezetbeli világi úr, nemkülönben a kollégák részéről. Jól esett látnunk, hogy a velenczei s környékbeli nagy intelligenczia mily osztatlan tisztelettel veszi körül a rokonszenvre és szeretetre teljes mértékben érdemes barátunkat, — kinek éltetésével zárom be én is e sorokat, szívem melegével kívánva neki: ad rnultos annos! Lévay Lajos. MISSZIÓÜGY. Az élő keresztyén szövetségek, mint az evangéliomi egyházak életre keltő organumai. Felolvastatott a pécsi belmissziói értekezleten, f. évi augusztus hó 20-án. Valamikor, — úgy 40 esztendővel ezelőtt — egy angol keresztyén testvérünk járt itt Magyarországon s haza térve, így nyilatkozott hazánk evangéliomi egyházairól: „Sok itt a protestáns, de kevés az evangéliom". Annak az angol keresztény testvérünknek csakugyan igaza volt, és ha ma, első ittléte után 40 esztendőre, ismét eljönne, alighanem mondaná: „Bizony még ma is több a protestáns nálunk, mint az evangéliom". Hej pedig mennyivel előbb állunk ma, mint 40 évvel ezelőtt! Ugyan ki hallott ínég akkor e hazában vallásos estélyekről, szeretetvendégségekről, evangéliomi egyesületekről, magyar diakonissza-ügyről, bibliaolvasó összejövetelekről, vasárnapi iskolákról és a belmissziói munkák különféle nemeiről ? Evangéliomi szellemű lapokat ki szerkesztett és ki járatott még akkor? Ki tudta azt itt, hogy az Isten igéjét tea-ozsonnákon is lehet hallgatni s hogy betegápolásra a Jézus iránti szeretetből is lehet vállalkozni egy evangéliomi keresztyén leánynak is? És ha talán egyes, külföldön járt magyar testvéreink elmondották is idehaza, hogy az angol, skót és német keresztyének mennyire más irányú vallásos életet élnek, mint mi, bizonyosan ez volt a felelet reá: Ej, nem való az a magyarnak ! Émelygős dolog az 1 A jó magyar ízlés nem veszi be az ilyen idegenszerűségeket 1 Ma azonban — hála az Úrnak — már más felfogás uralkodik e tekintetben hazán kan is. Nemcsak lelkészeink, hanem világi nagyjaink is látják, érzik, hogy egyházunk beteg, sebei számosak és hogy e sebek orvoslására tenni kell valamit. Vannak, a kik egyházi törvényeink javításától, a a rideg §-ok még ridegebbé tételétől várják e bajok orvoslását. Vannak, kik minden baj főforrásának anyagi szegénységünket tartják s egyházunk hirtelen gyógyulását az anyagi terhek alól való felszabadulás reményébe