Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-24 / 52. szám

Karácsonyi gondolatok. Amaz Ige testté lön . . . Karácsony van ismét. Az áhítatos keresztyén lelkek boldog ünnepet ülnek. Elhallgat az ajkakon a panasz, eltűnik a szivekből a keserűség, békességjóakarat nyugtat meg bennünket. Éled a reménység, erősödik a hit, hiszen örömizenet zaja zsong körülöttünk: megszületett a Megváltó. Es mivel várva vártuk, óhajtva óhajtottuk az ő eljövetelét, hogyne tűnődnénk, hogyne gondolkoznánk el nagy gyönyörűséggel azon, hogy kicsoda ő és mit hirdet eljövetele, mit jelent a testet öltött Ige? — Kicsoda ő? . . . 0 az, a kiben amaz Ige testté lőn. Erezzük e kijelentésben a teremtés „legyen" szavát. Erezzük az isteni jóság szelíd, kegyelmet, igazságot osztó áldását. Puszta a föld a Krisztus nélkül, puszta a lélek, ha ő nem lebeg felette. El nem választott mélységek, magasságok, vizek és szárazföldek kavarogtak alaktalanul, míg az isteni parancsszó el nem hangzott. Épen úgy zűrzavaros az ember lelki világa, míg a Krisztus abban meg nem jelenik. Amaz Ige testté lőn ... Milyen földöntúli boldogsága az embernek, ha világot megújító eszméjét testet öltve látja. Milyen öröme van hát akkor, ha az isteni Igét, a megváltás mindent felölelő eszméjét megvalósulva szemlélheti ? A váltság gondolata, a kegyelem szózata, az élet beszéde megjelent testben. Nem elérhetetlen magasságban lebeg felettünk, nemcsak lelki szemekkel láthatjuk, — testté lőn. Az ember főképen azt nevezi valóságnak, a mi érzékelhető, — milyen megnyugvás hát az, ha rámutathat: íme, az Ígéret nem csupán Ígéret, a gondolat nem elröppenő szikra, a szeretet nem álmodozás, a kegyelem nem füst és pára, az igazság nem égen ragyogó eszmény, — hanem testet öltött valóság. Az ember természeténél fogva a magasba tör. Megvannak itt a rend- és rangfokozatok s mindenki természetesen törekszik érintkezésbe jutni a magasságban levőkkel. Nem azokat akarja lehúzni magához, hanem ő akar felemelkedni hozzájuk. Es íme, a karácsonyi ige azt hirdeti, hogy az isteni tökéletesség, az eszményi igazság itt van velünk, lakozott köztünk. A föld hatalmasai nem szeretnek leszállani abból a légkörből, a mely sajátos világuk. És íme, a minden magasságos közt is magasságos, az Isten egyszülött fia leszállt, hogy felvegye halandó köntösünket, hogy együtt lakjék a nyomorultakkal, elhagyottakkal, szegényekkel. Nem iszonyodik a hibáktól, nem fél a szegénységtől, nyomorúságtól, sőt felkeresi, hogy az árny helyébe fényt, a sötétség helyébe világosságot, a bánat helyébe megnyugvást, örömet hozzon. Mivel mi sohasem tudtunk volna felemelkedni ő hozzá, azért ő, az egyetlen, az utolérhetetlen, tökéletes szeretet öltött testet. Hiszitek-e, hogy a valóságban semmiféle eszme sincs olyan tiszta, mint a milyen testet öltése előtt volt? A por tapad-e hozzá, a mulandóság szele fuvall-e rá, — csak az bizonyos, hogy veszít eredeti fényéből, eszmei tisztaságából. Oh, ha az égből alászálló eszmének, mint a testnek, érzékszervei volnának, talán ép oly fájdalmasan esnék a földi világba jutni, mint a milyen rosszul esik nékünk alábocsátkozni az élet mélységeibe. És nézzétek, a karácsonyi eszme mit sem veszt makulátlan fényességéből, mikor a mulandóság világába jut. Nézzétek, az istenfiúság eszméje, ahogy alászáll a por szülötteihez, nemhogy foltot kapna, elhomályosulna, hanem — még a por is arannyá válik tőle. A mulandóság szele rá nem fuvall, — hanem az örök élet levegője áramlik körüle. Oh, nem olyan eszme ez, mint a többi, — nem, mert egyetlen. A többit elfedezheti idők fellege, századok homálya, de ezt az egyet soha. A mi eszméink ezt a világot akarják megújítani, — a karácsonyi testet öltött eszme új világot hozott. A mi eszményeink testet öltése sokszor gyarló, hibás, alaktalan, — a karácsonyié tökéletes. A mi eszméink először tisztábbak, aztán elhomályosulnak, a karácsonyi pedig minél tovább megyünk, annál tisztább, ragyogóbb. Nézzétek a betlehemi bölcsőnél, a Jordán vizénél, a Tábor hegyénél, — a Golgotán. Mikor a testet öltött eszmét legjobban elborítaná az emberi gyarlóság, akkor tündöklik legfényesebben, akkor teljesedik be a váltság, a melyért megjelent . . . — Lakozott közöttünk .... Csakugyan lakozott, de vájjon ma nem lakozik ? Szomorú, keserves karácsonyunk lenne úgy, a melynek megkönnyezésénél legfájóbban éreznők az elveszett paradicsomot . . . Nem. — Itt lakozik köztünk a régi fény tisztaságában, megváltó ereje teljességében. Oh jövel, testet öltött eszme, megváltó szeretet, jövel örök dicsőségben tündöklő Krisztusunk. Lakozzál lelkünkben kegyelemmel, igazsággal. Hadd öltsön testet bennünk e szent karácsony ünnepen a Te örök evangéliomod! Kóréh Endre. A lelkészképzés reformjáról. IV. A bibliaismeret még mindig igen fogyatékos minálunk. Ez az én tapasztalatom. Elég csak predikáczióirodalmunkon végig tekinteni, hogy mély sajnálattal észrevegyük a bibliaismeret fogyatékosságát. Legtöbbször nem a bibliát prédikálják papjaink, hanem a maguk bölcseségét. Hozzá szokunk egy gonosz nyavalyához, neve