Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-24 / 52. szám

zetesen, hogy a biblia tételeit, csak bizonyító erősségekül alkalmazzuk. A bibliából pedig mindenféle bizonyítékokat lehet kiválogatni. Sohasem felejtem el egyik hajdani tanárom következő figyelmeztetését: a biblia olyan erdő, melyben kiki megtalálhatja azon dorongot, melylyel ellenfelét jól elverheti! Ez pedig nem építő munka. Szabó Aladár azt sürgeti, hogy az I. és II-od éven jól ismerjék meg a bibliát a lelkésznövendékek. És pedig az eredeti nyelven is. Azt hiszem, ez egyszerűen kivihetetlen. Ha egyebet nem tanulnának is, — holott egy rendkívül széles mezőt nyit előttük: a ker. egyháztörténetet főbb vonásaiban és a magyar prot. egyháztörténetet nagyon részletesen. Erről később, — most csak a bibliáról. Igazán nagy hibának tartom azon régi methodust, hogy a bibliát, inkább mint egy fegyvertárt kezeljük. Megszoktuk Luther óta. Jó volna már az örökélet mezejét felporhanyító ekeként kezelni. A biblia az élet könyve. Benne az élet lüktet, igaz valójában. Az a mozgató erő, mely a kezdő életsejtben megindul, aztán elágazik a növény- és állatalakokon át s ugyanazon élettörvény alapján a csillagvilágokba lép s azok spirál-köreiben örvénylik tovább. Csak látó szem kell hozzá, hogy a bibliát ilyen életkönyvének ismerjük fel. De hát a bibliát még a theologusok sem ily czélból tanulják és tanítják. En a magam tanuló-idejére emlékezem. Azóta nem sokat változott a világ. Őszintén vallom meg, az én iskolai bibliaismeretemet egy légy könnyen vihette a szárnyán. Héber fordítás, görög fordítás, — exegezis czímen, — gyatra dolgok, igazi naplopás, ebből állt az egész.1

Valóságos lelki csömörrel gondolok rá ma is. És szeretném, ha az ifjú nemzedék az élet könyvéből igazi életet nyerne, aztán plántálná tovább azokba, kiknek életét gondjaikba bízza majd a gondviselő Isten. Mert a biblia valóban életnek könyve. Nemcsak szabályokat ad elő, melyek szerint kell berendeznünk az egyéni, családi és társadalmi életet, hanem ezen szabályok alapján, vagy ezen szabályok híjával berendezett egyéni, családi és társadalmi élet folyvást előttünk hullámzik. Egy folyvást folyó nagy drámai előadás az élet színpadán. Izgató, lebilincselő, felemelő, megható, termékenyítő, égbeemelő. De mindezeket meg kell látni. Nem a sorokat, nem a bibliai részeket, nem az egyes könyveket, hanem egy próféta szemével, látó lelkével a mozduló nagy életet. Mint Ezékiel a mozduló csontokat. És enélkül a látó lélek nélkül ne fogjon a biblia tanításába se pap, se professzor, ha ezer nyelven ért is, mert csak az aszott csontokon rágódik, a mult idők nagy temetőjét turkálja. Hajdan az Úr maga szólítá a látókat s úgy mutatta fel azok által az életnek útját. Ma a lelkészképző tanárokra van bízva az élet utjának keresése, megmutatása. Az a fény, mely a csipkebokorban, vagy a Sinain, vagy 1 Sajnos, ha úgy volt. De ebből még nem következik, hogy ma is úgy van, vagy hogy jövőre is igy kellene lenni. Szerk. a betlehemi mezők felett, sőt a húsvéti sírból is lobbot vetett, — az a fény ha nincs a theol. professzor lelkében, akkor egész munkája csak béresmunka, száraz felleg.1 A papi hivatásnak kimondhatlan magasztossága akkor tűnik fel az ember előtt, ha a bibliából látja a próféták föladatát s e föladat teljesítésére szükséges és alkalmas lelket. S a mennyiben, egy nagy író kifejezése szerint, „a nagynak keresése az ifjúság álma s a férfikor legkomolyabb foglalkozása" — s a biblia ólethullámzása, a földről indulva, egész a végtelenségig emelkedik, lehetetlen, hogy a theol. ifjúság figyelmét, vágyait, törekvéseit, szent hevületét fel ne költse, ébren ne tartsa; de csakis oly előadásban, vezetésben, melynek nincs más czélja, mint az élet keresése. Egész életemben mélyen éreztem Emersonnal, hogy „a lét kérdésének kell az elsőnek lenni, minden más kérdések előtt. E kérdéseknek : honnan ? hova'? ki és mi ? s e kérdések megoldását nem könyvben kell keresnünk, hanem — életben." A biblia: élet-könyve. A mint elindul az élet: az egy e földön; a mint ágazik szét, mint a fatörzse, családdá, törzsekké, nemzetekké, birodalmakká; a mint hullámvonalban halad az élet, most emelkedve, majd szállva, egész leszállva, vagy síilyedve a föld alá — most is szedegetik elő, ezeréves cserepekről, múmiákról — fel a titkos látás fény hónáig, az utolsó szóig : „és ha valaki elvejénd e könyv prófétálásának beszédiből, az Isten annak részét eltörli az életnek könyvéből és a szent városból és azokból, a melyek e könyvben megírattak stb." — mindezek, az alfától az ómegáig, a soha el nem muló élet! A nagy életszív verése, titkos dobogása hallik néma éjszakákon is, ma élő millió apró szivek vágyaiban, vonaglásaiban is. És akár a tavaszi élet lágy lehellete, midőn az első fény szülte bólingató bimbók közt a nagy ébredést susogja, akár a világ-éter örvénylő rohanása a miriád bolygók forgatagában: a szférák zenéje, a mint a nagy költők hallani vélték, mindenütt a nagy élet, a nagy vérkeringés. Ide leszögezni mintegy a lélek tekintetét, hogy lásson! ez a biblia tanítása. Hogy melyik nyelven ?... a melyiket én megértem! Engem nem a nyelv érdekel, hanem az élet. Én élni akarok s élni akarnak azok is, kik előtt, mint pásztor a nyáj előtt állok, hogy legeltessem őket. Először nekem kell ismernem az örökkévalóság istenmezejét, hogy oda vigyem őket. Nem külső törvényekben, nyomorult paragrafusokban kell ismernem, hanem a szivemben, a lélek indulásában. Az ember nem kívülről él, hanem bensejében. Minden onnan belülről indul ki és tör alakra. Látnom kell e láthatatlan belsőt, hogy értékeljem. S a biblia alakjai, egész társadalma, mintha feltárnák az élet titkos műhelyét. Nézek és látok! Látom az embert, — az örökembert. Itt járnak körülöttem, itt beszélnek, itt küzdenek, örülnek és sírnak, emelkednek és sülyednek, munkálnak, vagy a mások munkájára áhítoznak: a lelket látom, mely hajtja őket. 1 Ez igaz, de úgy hisszük s úgy érezzük, ott az a fény theol. professzoraink lelkében ! Szerk. 103*