Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-10 / 50. szám

Bethesda hullám-emelkedését. De minden állomásainkat egybevetve, legjobb akarattal is, csak mintegy hajnali szürkület az élet fénye helyett. Pedig minő energia-tömege van összegyűlve theol. akadémiáinkon a lelki erélynek!. Ha e lelki erély átalakulhatna istenországa építő munkájává!. Ha harczba vinnék e lelki fegyvereket a tudatlanság, rosszakarat, bűn, nyomor, átok és kárhozat légiói ellen, minő diadalmas hadjáratot lehetne indítani a Jézus nevével, lelkével!. Minő új honfoglalása lenne ez ama lelki Kanaánnak, melybe Isten gyermekei még mindig csak vágyakoznak! Ki meri azt állítani, hogy theol. ifjúságunk szíve és lelke hideg és rideg az eszmények iránt? Az ifjúság szíve: tavaszmező. Egyformán kikeleszt, egyformán megnövel minden magot, — konkoly, vagy tisztabúza légyen az. Szerintem istentelenség azt állítani, hogy szívesebben teszi a rosszat, mint a jót. Adjunk csak tevékenységi ösztönének munkakört és irányítsuk, fejlesszük, és én hiszem, hogy új élet támad benne is, körüle is. Tanárai álljanak elől példaként; a gyülekezet elöljárósága szervezze a különböző belmissziói intézményeket, munkákat, a hol baj van, anyagi, vagy erkölcsi, szóval: erőtlenségek ... és bizonyára az ifjú Timótheusok vallásos lelke szívesen fog apostoli munkába állani. Mert ez a természet alaptörvénye s egyúttal a krisztianizmus alaptörvénye is: a kölcsönösség és gyámolítás. S minél inkább átengedi lelkét a keresztény ember ez isteni törvény irányító befolyásának, annál inkább megtelik a lelke örömmel. Igazi élet-axioma ez a krisztusi intelem: az én igám gyönyörűséges és az én terhem könnyű! Az önzés nincs az ember természetében, illetve életének nem czélja, mert köztapasztalat szerint is az önző ember komor, kedélytelen, szinte erkölcsi undorral van eltelve önmaga iránt; míg a jószívűség, segítő készség, önfeláldozó hűség édes nyugalmat ád, erőt, felemelkedést, boldogító önelégültséget. Az ifjú korban százszor inkább. Ilyen éltető tartalommal kell megtölteni az ifjú theologusok szívét a lelkészképzés azon új útján, melyet Szabó Aladár ajánl. Itt azonban, a lelkészi teendőket és kötelességeket illetőleg, szintén új felfogással állunk szemben, a mely nagyon komoly dolog. A keresztény vallást úgy kell felfognunk, mint építő munkát. Itt a határmesgye minden más vallásoktól elválasztó. A vallás a keresztyénségen túl Istennek szentelt adomány, a keresztyénségben pedig munkás emberszeretet. Amott a czeremóniákban végezve és lefizetve az ember tartozása, emitt a czeremóniákban csak élesztő eszközt nyerve a tevékeny lelki erő fokozására. Még imádságunk is utálatos, ha egyébért imádkozunk, mint lelki erőért több-több jócselekedetek gyakorlására. Ez a Krisztus vallása, ez a Krisztus élete, ez a keresztény papság tevékenységi köre. Ezt az elvet kell bevinni lelkésznevelésünkbe. Eddig csak a tudományra néztünk, ezután az életre kell néznünk nevelésünknél. Theologiánkon és lelkészi működésünknél mintegy főczélul állott előttünk, megmutatni tanban és czeremóniákban, hogy nekünk van igazságunk. A reformáczió szellemi és anyagi harczaitól kezdve, az ige fegyverével is, az aczél élivel is abban fáradánk, hogy az ellenfél hazudik és mi mondunk igazat. Predikácziónkban, könyveinkben, még öltözetünkben is, egyházunk egész berendezkedésében főként, folyton protestáltunk. Beszédben kerestük istenországát. Pedig milyen régen meg van írva: nem a beszédben áll istenországa, hanem a lelki erő megmutatásában! . . . Ezt a lelki erőt kell láthatóvá tennünk az életben. „Te vagy-e Krisztus, vagy mást várjunk?" — kérdé a börtönben is népe javán csüggő próféta. „Mondjátok meg Jánosnak — hangzik a válasz — a melyeket hallotok és láttok: a vakok szemök világát veszik és a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak, a halottak feltámadnak és a szegényeknek az evangéliom prédikáltatik. És boldog, a ki én bennem meg nem botránkozik!" Ez a minta előttünk. Eletünkkel igazolni keresztyénségünket. Tartsunk hiábavalónak minden ékes beszédet, mégha angyal ajakáról zendülne is, ha cselekedet nem ad testet a hangnak. Sőt annál utálatosabb, minél szebben hangzik, jótettek nélkül. Ezt tartja bibliánk első betűjétől az utóisóig. Építő és nem fecsegő, vagy külső fényben hivalkodó keresztyénség kell nekünk! Úgy kell berendezni egész egyházi háztartásunkat, hogy minden ízében a Krisztus példája nyomán haladó szeretetteljes élettevékenységet munkálja, segélje, erősítse. Andrdssy Kálmán. TÁRCZA. A Jézus szülőföldje. (Folytatás.) A nép tanító-mesterei azt felelték erre: Istennek népe még nem igaz eléggé; bűnei tartóztatják fel az isteni igéret teljesülését. Ennélfogva az igazság után való törekvést tárták a legfőbb hazafias kötelességnek. Igen, de mit tesz igaznak lenni? Azon törvények szerint élni, a miket Isten Mózes által jelentett ki a maga népének. És azt be kell vallani, hogy egy nép sem törte magát annyira az „igazság" után, mint a zsidó nép Jézus idejében. Természetes, hogy az „igazság" a nép