Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-12-03 / 49. szám

BELFÖLD Naplójegyzetek. — Emlékezés a M. P. I. T. soproni vándorgyűlésére. — (Folytatás.) A felolvasó nem ment ugyan bele a részletes vizsgálódásba, csak épen megemlíté a többek közt „a nép hiszékenységét, az egyedül üdvözítőnek hirdetett egyház jelszavának hatását, a miszticzizmunak és a szentek csodáinak erejét a nép kedélyére, a bűnbocsánattal folytatott üzelmeket, az érzékre ható szertartásokat és a nagy egyházvagyon melletti adómentesség csábító erejét". De nekem úgy tetszik, hogy épen ezek azok, melyek a kérdést jóformán meg is fejtik; noha tagadhatatlanul igaz az is, a mit a felolvasó előadása folyamán további okul fölhozott, hogy t. i. „erős protestánsok vagyunk, de gyenge evangélikusok" ; hogy szükséges volna istentiszteletünket egységessé és a szépészeti elem behozatalával vonzóbbá tenni; hogy a bel- és kiilmisszió terén is többet kellene buzgólkodnunk, s hogy a mi épen hazánkat illeti, a protestánsok számbeli fogyását nem kis mértékben amaz egyház- és nemzet-pusztító bűnnek — az egygyermekrendszernek — lehet tulajdonítani ; végül hogy nem volna szabad elzárkóznunk a szocziális kérdések gyakorlati megfejtése körüli munkától sem. Mindezen kérdéseket — miután most már felszínre vettettek — ideje volna, különösen egyházi értekezleteinken is, tüzetesen megbeszélni. Ezért Zsilinszky úrnak ezt a felolvasását nem ajánlhatom eléggé, épen ebből a szempontból is, az értekezleti körök figyelmébe. Egyébként pedig a mi a r. katholikus atyánkfiai által, sőt (szerintem helytelenül) általunk is oly sokszor hangoztatott „felbomlás" veszedelmét illeti: én részemről ettől komolyan nem tartok; mert protestáns egyházunk, ha nem roskadt össze a mult viharai között: megfogyva bár, de törve nem — fenn fog állani és virulni fog az újabb kor megpróbáltatásai daczára is, — s igazat adok Zsilinszkynek, midőn azt mondja: „Egyházunk viharos történetére gondolva, inkább azt lehetne mondani: csoda, hogy egyáltalában létezik!" Zsilinszky Mihály felolvasása után Szőts Farkas titkárunk tartott egy rövidre vont, de lelkes hangú, bátorító beszédet a Társaság másfél évtizedes működéséről. „Nagy sikerekre nem hivatkozhatunk — szólt a többek közt, — de valamit mégis tettünk. Szántottunk, vetettünk, törtük az ugarat; megtörtük az egyházirodalom iránti közöny jegét; kiadtunk mintegy 45 kötet tudományos könyvet és folyóiratot, évenként néhány ezer példányban és előállítottunk 120 füzet népies vallásos füzetet s azokból közel félmillió példányt hoztunk forgalomba. Irodalmi és társadalmi úton egyesítettük a magyar protestantizmust . . . Több mint másfélezer embert a protestantizmus erősbítésére irodalmi és társadalmi tevékenységben tartunk; közülük több százat az országnak hol eme, hol ama városában eszmeórlelésre, közös cselekvésre összegyűjtünk. Törekvéseinknek pártfogókat, tevékenységünknek itt-ott Meczónásokat szereztünk, a kiknek egyike (Hegedűs Sándor) immár 12 óv óta évenkint közel ezer-ezer koronával segíti népies kiadványainkat; másikát (br. Prónay Dezsőt) egyháztörténeti kútfő-kiadó munkánk épen az idén arra buzdította, hogy nagymultú családja gazdag levéltárának egyháztörténeti emlékeit több ezer korona áldozattal a saját költségén kiadta ..." S legott fel is mutatja a 43 íves vaskos kötetet, — a mire az egész gyűlés nagy óljenzésbe tört ki, ezzel kívánván honorálni a lelkes főúr nagyszerű áldozatkészségét. Most Hegedűs István egyetemi tanár választmányi tag, lépett elő s mielőtt Monnica czímű vallásos költeményéne kelőadásába fogott volna, néhány szóban elmondja, hogy mi indította őt e költemény megírására. Augustinus Vallomásait olvasva — mely Lutherre is oly nagy hatást tett — különösen megragadták lelkét Augustinusnak anyjáról írt eme sorai: „Semmit sem mellőzök, a mi emlékemben ól a te szolgáló leányodról, a ki megszült engem testben, hogy e földi, de megszült lélekben is, hogy a mennyei világosságra szülessek". Ez versének az alapeszméje. Megjegyzi még, hogy Augustinus — azt lehet mondani — igazi protestáns ember volt; de Vallomásainak magyar fordítása nem mindenben megfelelő az eredetinek. Azután a tőle megszokott hévteljes hangon meghatóan szavalta el a gyönyörű szép költeményt, melyet hatalmas tapssal ós éljenzéssel jutalmazott az egész gyülekezet. Sajnálattal látom, hogy Hegedűs István e müve a vándorgyűlési Emlékkönyvben nem foglal helyet; a mi igazán kár és egy kis kommentárra szorul.* Ezután még két felszólalás volt. Az egyik Antal Gábor püspök részéről, ki az elismerés hangján szólt a soproni evang egyház múltjáról és jelenéről s jegyzőkönyvi köszönetet indítványozott úgy az egyházközségnek, mint a törvényhatóságnak. A másik felszólaló, Gyurátz Ferencz püspök, ismételten megköszönte a Társaságnak, hogy idei vándorgyűlését Sopronban tartotta meg s áldást kivánt annak további működésére. Mindkét lelkes felszólalás még emelkedettebbé tette a hangulatot, s ezzel s elnökünk pár záró szavával végződött a magas színvonalú díszülés. A kaszinó másik nagy termében ekkorra már terítve volt s a díszes társaság nagy része menten oda vonult át a lcözebédre. Nem hiányzott közülünk a szépnem sem. A hangulat is kitűnő volt, bár némelyek aggodalmukat fejezték ki, hogy a királyra ilyen alkalommal rendesen mondani szokott pohár-köszöntő nem kelt-e valami reczenzust. Hát én is megczáfolhatom a napi lapoknak e tekintetben téves közlését; mert ellenmondásról, vagy tüntető távozásról egyáltalában szó sem volt. Hegedűs Sándor elnökünk oly ügyesen és tapintatosan adta elő toasztját, hogy arra még a legkuruczabb érzelmű magyar is rámondhatta az éljent; mert szavait * Azóta megjelent a Szemle 9-dik füzetében. Szerk.