Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-11-05 / 45. szám

Az se csüggesszen el bennünket, hogy a felvilágosodás növekedésével nem fogy arányosan, sőt nőni látszik a pápás egyház ereje. A tenger dagálya elönti a határokat, de jön az apály. Látjuk a künn maradt „hullámokat, a mint a parton ide-oda hömpölyögnek; perczekre nem tudjuk megmondani, hogy merre tartanak, de nézzük csak, egy félóra alatt hová lettek?1

' (Carlyle.) Mi csak maradjunk állhatatosak a hitben, vizsgálódjunk szabadon a tudományokban és tökéletesedjünk az erkölcsi tisztaságban és ne szakasszon el minket sem magasság, sem mélység az Istennek szerelmétől, mely van a Jézus Krisztusban! Ama nagy reformáczió a folytonos önreformálás nagy kötelességét rója reánk. Annyira szabad a protestantizmus, hogy sem külső hatalom, sem saját maga nem kötheti meg szabadságát és a folytonos tökéletesedés munkáját. Állandó tisztulása és erősödése az egyéni léleknek, állandó haladása a látható egyháznak a láthatatlan felé : ez a protestantizmus feladata és jövendőjének biztosítéka. Valósítsuk a keresztyénség programmját, mely egy híres író (Drummond) szerint négy pontból áll: szabadság, vigasz, szépség és öröm. Egyén és társadalom járjon mindennap az Úr színe változásának hegyére. Az egyén és társadalom Megváltója és Idvezítője Mózessel és Ilyéssel együtt jelent meg az első tanítványok előtt. Mi előttünk Lutherrel, Zwingüvel és Kálvinnal együtt jelenik meg. Nézzünk reájok, tanuljunk tőlük; de mindenekfelett — mert e reformátorok is Előtte borulnak le s Tőle nyerik lelkük fényességót — Krisztusunkkal társalogjunk és éljünk. S fényes orczával lejövén a hegyről a mindennapi élet mezejére ós völgyébe, harczoljuk az életnek ama fenséges, nemes harczát. Minden igaz ember ugyanannak a hadseregnek katonája, az Ég vezetése alatt, ugyanazon ellenség: a sötétség és gonosz birodalma ellen. Az egyenruha különbözősége ne válasszon el; a lélek, a szeretet, az evangéliom, a Vezér egyesítsen bennünket, s előre a küzdelemre, a győzelemre !! Veress Jenő. BELFÖLD Naplójegyzetek. — Emlékezés a M. P. I. T. soproni vándorgyűlésére. — Tavaly az országnak déli határszélén, Újvidéken, az idén a nyugati határhoz közel eső Sopron városában tartotta a Magyar Protestáns Irodnlmi Társaság szokott évi vándorgyűlését. Mindkét helyen a lakosság többségét oly nép alkotja, mely tőlünk, tősgyökeres magyaroktól s kálvinistáktól úgy nyelvre, mint vallásra nézve különbözik, — s íme mi, a helyett, hogy messzire elkerülnök, mint hajdan a zsidók a samaritánusokat, ez idegen népfaj városait, — a helyett merész elszántsággal rontunk be most a mi kedves ráczaink, majd a mi szeretetreméltó német sógoraink táborhelyére, s legott fel is ütjük sátorfánkat, kitűzve mellé habozás nélkül az Ősi magyarságnak és a protestantizmusnak kettős zászlaját . . . Meglehet bizony, hogy ezt nem nézik épen jó szemmel az idegen nemzetiségű és más felekezetbeli honfitársaink; holott mi épenséggel nem megyünk közéjök valami ellenséges szándékkal, hanem csak azért, hogy demonstráljuk, miként úgy is mint magyaroknak, úgy is, mint protestánsoknak, van jogunk élni és gyarapodni e hazában ! Külsőleg, hivatalos fogadtatás alakjában, szíves Isten-hozottal köszöntött bennünket mind Újvidék, mind Sopron városa. Volt lelkes éljenzés, volt nemzeti színű zászló itt is, ott is. A hatóságok tiszteletreméltó fejei nem mulasztották el megadni Társaságunknak azt a tiszteletet, a mely azt megilleti. A vendégszeretetben sem volt hiány egyik helyen sem. És még sem nyomhattuk el magunkban azt az érzést, hogy mi sem ama délvidéki, sem eme lajtamelléki városban nem vagyunk egészen otthon, mivelhogy mind a két hely lakosságának túlnyomó része még mindig nem érti azt a nyelvet, a melyet mi beszélünk, s a mi a fő: tán nem is hevül azokért a nemzeti eszményekért, a melyekért mi lelkesülünk; nem is említve azt, hogy nem ismeri a tiszta evangéliomot sem, a melyet pedig be kellene fogadni minden népnek és ágazatnak a magyar nemzeti Sión határain belől is. De épen azért, a dolgok ily állásában, kétszeres apostoli hivatást tölt be a Magyar Prot. Irodalmi Társaság, mikor be-betér — a samaritánusok e városaiba is, hogy ott is bátor lélekkel hangoztassa, egyrészt a hamisítatlan magyar hazafiságnak, másrészt a tiszta evangéliomnak boldogító szent igéit. ... A dunamelléki egyházkerület őszi közgyűléséről néhányad magammal egyenest a soproni vándorgyűlésre utaztam. Szeptember 26-án két vándor-csapat kelt útra a főváros keleti pályaudvaráról; az egyik a korábbi személyvonattal, a másik a délelőtt 9 óra tájban indult gyorsvonattal. Az előbbin utazó tagtársaink, időnyerés ós Győr városának megtekinthetése czéljából szakadtak külön tőlünk, a kik viszont az utazásnak kényelmesebb és gyorsabb módját választottuk. Velünk, a második vonattal utazott Társaságunk elmaradhatatlan világi elnöke, Hegeclüs Sándor főgondnok úr és dunamelléki egyházkerületünk püspöke : Baksay Sándor úr, mindketten feleségükkel; és még egy „kegyelmes úr": Zsilinszky Mihály, az ágostai hitvallású evangélikusok kerületi felügyelője s Társaságunk világi alelnöke. Mi többiek, közkatonák, ezúttal kisebb számmal voltunk, mint más alkalommal. Nem egy társunk maradt