Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-11-05 / 45. szám

el, a kikre bizton számítottunk, s kissé lehangoltan mondogattuk: be kár, hogy ez is, meg amaz is hiányzik sorainkból! Vigasztaltuk különben magunkat azzal, hogy az első csapatban bizonyosan többen lesznek. ... A viszontlátás öröme s az, hogy hivatalunk gondjaitól menten egy pár napot nemes és szórakoztató élményeknek szentelve tölthetünk el, csakhamar vidám hangulatot teremtett köztünk s élénk beszélgetés közt mondtunk búcsút a zsibongó fővárosnak. Kelenföldön túl az első látnivaló: a Nagypénteki reform, társaságnak a buda-őrsi határban épült Erzsébetháza, melynek elég impozáns épületére bizonyos büszkeséggel vetettünk egy-egy pillantást. Bánhidánál a milléniumi emlék turul-madarának szemlélése hozta hevesebb dobogásba szivünket. Tata-tóvárost, a híres Komárom városát és várát s emellett a Vág-Dunának a Fő-Dunába torkolását nagy érdeklődéssel nézegettük vonatunkról . . . Egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy már is Győrnél vagyunk, — a melynek vasúti éttermében barátaink és tagtársaink tekintélyes, de éhes hada várt ránk s kezdette meg velünk együtt az ostromot egy kis ennivalóért. Nem telt bele egy óra, mely alatt azonban mindenki kielégíthette éhségét, siettünk elhelyezkedni a Sopron felé vivő viczinális meglehetősen szűk és kényelmetlen kocsijaiban. Ekkor tűnt ki, hogy mégis csak szép számmal verődtünk össze a szélrózsa minden irányából. Félegy volt, mire elindultunk nyugoti irányban, Sopron vármegye lapályos területére, mely egyhangú, de jól kultivált s mindenesetre érdekes vidéke a Dunántúlnak. Ott van Csorna, a hasonnevű prépostság székhelye ; Eszterháza, a hajdan világhírű, ma már omladozó kastélyával; tovább Nagy-Czenk, a „legnagyobb magyarénak, gróf Széchenyi Istvánnak sírjával. Sopronhoz közel Balf-fürdő, a soproniak kedvencz mulatóhelye int hivogatólag felénk. Fent, északfelé nem nagy távolságban, úgy tetszik, mintha a Fertő-tavának csillogó tükrét látná szemünk Nemsokára aztán halmos vidék következik s egy tágas völgy ölén feltűnik előttünk utazásunk czélpontja, a szép fekvésű s nagyvárosias jellegű Sopron. Délután három óra volt már, hogy megérkeztünk. A vasúti állomásnál nagy és díszes közönség várt ránk. Ott volt az evangélikus egyház és a város elöljárósága, s ezek élén dr. Démy Lajos egyházfelügyelő fogadta szíves Isten-hozottal a Társaságot. Erre Hegedűs Sándor elnökünk mondott meleg hangon és szép szavakban, de az ilyenkor elkerülhetetlen zaj közepette, hálás köszönetet a kedves fogadtatásért. Kiint az állomás előtt igen csinos magánfogatok és bérkocsik álltak rendelkezésünkre, a melyekben helyet foglalva, hosszú menetben vonultunk be a városba. A főbb utczák, melyeken végig haladtunk, igen jó benyomást tettek ránk stílszerűen épült modern házaikkal. Legtöbbünket a különféle szállókban helyezett el a rendező bizottság s csak keveseknek juttathatott, Sopron lakásviszonyai miatt, magánszállást. Rövid pihenés után, az idő is kedvező lévén, nagy csoportokra oszolva, mindenekelőtt a várost tekintettük meg. Először is a hozzánk legközelebb eső Széchenyi-tért, melyet a város legszebb terének mondanak, s melynek egyik végiben a Széchenyi István szobra vonja magára a figyelmünket, s emlékeztetve arra, hogy itt a legnagyobb magyar vármegyéjének székvárosában vagyunk. E tér házsoraiban foglal helyet az evangélikus líczeumnak külsőleg kevéssé feltűnő, de az udvar felé mélyen benyúló emeletes épülete. Az épület 1682-ből való, természetesen most már a szükséghez képest átalakítva; azonban maga a gimnázium egyike a legrégibbeknek: 1557-ben alapíttatott. Ebben az épületben van a gimnáziumon kivül az evang. theol. akadémia és a tápintézet is elhelyezve. A hosszú udvar végén van a szép tágas tornacsarnok, a melyben a megérkezés napján a közgyűlést s másnap este a felolvasó gyűlést tartotta Társaságunk. A Széchenyi-térre néz a díszes külsejű kaszinó-épület, a földszinten tágas egyleti helyiségekkel, az emeleten pedig két pompás díszteremmel, melyek egyikében az ismerkedési estélyt, másikában a másnapi díszgyűlést tartottuk. E téren van még a Széchenyi-palota s mellette a domonkos-barátok kéttornyú temploma. Innen a belváros szűk utczáira tértünk be, hol már egymást érik a régi korbeli divat szerint épült ódon lakóházak. Egyszerre egy óriásilag kimagasló s tekintélyes külsejű templomhoz érünk: ez az evangélikusoknak 1783-ban épült nagy temploma, melynek két karzatos hajójában 3000 ember fér el, s hol az aznap esti vallásos estély s a másnapi istentisztelet tartatott, Egy kissé odább a városház-térre értünk s érdekkel szemléltük az ott emelkedő középületeket: egyfelől a megyeházat, másfelől a városházat s ez utóbbi mellett a 69 méter magas város-tornyot, melynek kőalja, mint mondják, valószínűen még a római időből való. E torony alatti átjárón kiértünk aztán az úgynevezett Várkerületre, mely körülövezi az egész belvárost, s melynek helyén a tizennyolczadik században még széles, mély vízzel telt árok volt, ezen belül pedig hatalmas bástyák valának. Mindezek azonban rég eltűntek: a várárkokat föltöltötték s modern épületekkel szegélyzett tágas körutat varázsolt helyükbe a haladó kor. Sopron egyike a Dunántúl legelőkelőbb, a korral lépést tartani kivánó városainak. Két törvényhatóságnak és számos hivatalnak székhelye. Van benne sok kulturális intézet ós egyesület, igen sok gyár- és ipartelep Lakossága megközelíti a harminczezret, Csak az a sajnos, hogy német jellegéből nehezen tud kibontakozni, mert, a népességnek két-harmada ínég mindig németajkú s alig egy-liarmada mondhatja magát nyelvére nézve magyarnak. A magyarság azonban az utóbbi évtizedben, mióta az elemi iskolákban is mindenütt magyar a tannyelv — mint mondják — megkétszereződött és mindinkább erősödik. De a templomok nyelve túlnyomó részben még mindig német, mert például a 9000 lelket számláló evang. egyházközség egyetlen templomában — majdnem hihe-