Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-22 / 43. szám

az igaz, korlátolt és véges, ele az isteni lélek munkája végtelen. S jaj annak a katechetának, a ki nem állítja magát mindenben ennek vezetése alá s viszont, a ki odaállítja, az megláthatja, hogy a két óra nem olyan kevés, mint a milyennek látszik. Kicsiny emberek vagyunk, tisztelt Szolgatársak, csak budapesti katecheták vagyunk; de a milyen kicsinyek vagyunk, épen oly nagy felelősség nyomja vállainkat. Annak, a ki ezt a hivatalt ennek a felelősségnek érzése nélkül foglalta el, nincs senkije, a ki neki terhét emelni segítené. A ki ellenben azt teszi, a mit Jézus, hogy engedelmeskedik az Atyának, az a felelősség terhét már könnyűnek találja; mert a ki engedelmeskedik, az már nem maga felelős, hanem az, a kinek engedelmeskedik. Az ilyennek aztán Isten kenyeret ád kezébe és melléje egy kis sereget, a mely íiak módjára, kenyeret kér tőle. És míg a másik, a maga erejében bízó, paragrafusok emészthetetlen köveit adja az éhezőknek, addig az utóbbi, a ki a maga személyét elenyészteti az Atya iránti engedelmességben, kevés kenyérrel jól tart sokakat. S isteni erőkkel, katecheták kezeivel csodák és jelek történnek. Lic. theol. Kovács Lajos. TÁRCZA. Török Pál emlékezete. Felolvastatott a budapesti ref. theol. akad. és főgimnázium jóitevőinek emlékére f. hó 7-én rendezett ünnepélyen. Mélyen Tisztelt Közönség! Szeretett Ifjúság! Kegyeletes, szép szokás honosult meg itt, ezen magasztos hivatással bíró intézet kebelében. Évről-évre szentel u. i. egy órát arra, hogy felűjíttassék itt a nagy közönség és különösen az ifjúság előtt is azok emlékezete, a kik ezen intézetnek megalapítását, fenntartását anyagi és szellemi áldozataikkal lehetővé tették. És úgy tűnik fel előttünk, midőn egy-egy ilyen természetű és czélú ünnepélyen résztveszünk, mintha ott állanánk annál a hatalmas ősforrásnál, a mely évszázadok óta megszűnés nélkül ontja kiapadhatlan bőséges vizét a szomjúhozok számára ! Ez az ősforrás nem egyéb, mint Istennek szent Lelke által a nagyokban és kicsinyekben, erősekben és gyengékben felébresztett és ébrentartott szent áldozatkészség. És olyan felemelő érzés hatja át lelkünket, midőn ott állunk ezen forrásnál! Hiszen minden, a mi az életet derültté, széppé, nemessé teszi, ebből a forrásból veszi eredetét és ebből táplálkozik. Ebből nyer enyhülést, ha többet nem, legalább egy pohár üdítő vizet, az örök igaz és szép után szomjúhozó emberi lélek! S e felett nem is csodálkozhatunk. Hiszen az áldozatkészség tulajdonképen isteni, Isten lényegéhez tartozó tulajdon, a melyet ő plántált és plántál be megszűnés nélkül a természeténél fogva hideg, önző emberi lélekbe. Mély hálaérzettel eltelve tekintünk hát minden ilyen alkalommal első sorban felfelé, Ahhoz, a kitől jő alá minden jó adomány és tökéletes ajándék, a végtelen áldozatkészségű Istenre, a ki az ő örök, végtelen ajándékára méltatta az embert. II Kor. 9:15. De az ő ajándékai azok a lánglelkű próféták, őrállók, szellemi vezérek, a kik lángoló lelkesültséggel, a közjó és közművelődés emelésére irányuló eszmékkel megtelített egyéniségük gazdag kincseit hazájuk és egyházuk javára értékesítették ós ez által eltörölhetlen betűkkel írták be neveiket ezen isteni intézmények történetébe. Ilyen Isten küldötte, ajándékozta lánglelkű vezérről emlékezünk ma itt ezen szűkebbkörű ünnepély keretében. Arról a férfiúról emlékezünk, a kiről, ha mi nem emlékeznénk, ha mi megszűnnénk is áldani emlékét, az ő általa létesített intézmények kövei fognának kiáltani. Sokan tettek már bizonyságot Török Pálnak halhatatlan érdemeiről, olyanok, a kik mellette állottak, a kik megértették őt, munkatársaivá szegődtek és közvetlen szemlélői voltak annak a bámulatos tevékenységű, gazdag életnek, a melynek eleme az előítéletek elleni küzdelem, az alkotás, a pusztában és a romok feletti építés volt. Én mint ifjú, már élte alkonyán ismertem, akkor, midőn már megfogyva bár, de törve nem, ott állott az igéret földén és látott, látta, hogy mindaz, a miért lelkesült és lelkesített, a megvalósulás felé-közeledett; hogy mindaz, a mit ezer nehézséggel küzdve alkotott, meg nem szűnő agitácziója, a csalódások által is meg nem bénított munkássága folytán, szilárd alapokon nyugodott. Nem nyugalomban láttam őt, hisz reá nézve az egyjelentőségű volt a halállal, hanem úgy, mint a gondjaira bízottak, a kicsinyek és nagyok hűséges, éber, őriző pásztorát. Én láttam őt és most is látom őt lelkemben, és ma, halálának évforduló napján, felújul bennem is a gyásznak emlékezete, a mely a mi ifjúi szivünket is eltöltötte az ő nyugalomba menetelének szomorú hírére; de felújulnak bennem azon hálaérzelmek is, a melyeknek halálának első évfordulóján az ifjúság nevében sírjánál kifejezést adtam. És most, hogy róla emlékezem, úgy, mint ezen intézet alapítójáról, felkél lelkemben ezen emlékek mellett azon kérdés is, mi volt az ő életének, bámulatos sikereinek és győzelmeinek titka ? És e kérdésre nem találtam más feleletet, mint azt, a melyet egy könyv czímlapján felírva találtam. Carey Vilmosnak, a keresztyénség egyik legkiválóbb előharczosának, hittérítőjének élettörténetét tartalmazza ez a könyv, a melyet a skót edinburghi theol. akadémia növendékeinek küldött újévi ajándékul az intézet egyik jóltevője. A felirat értelme magyarul: „Remélj, várj nagy dolgokat Istentől és kísérelj meg nagy dolgokat Istenért". Carey, a szegény ketteringi varga, nagy dolgokat kísérelt meg Istenbe vetett reménységgel, és íme, ő volt az angol külmisszió és első indiai keresztyén kollégium megalapítója Seramporeban !