Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-10-22 / 43. szám

És valóban, ha elmélkedünk a nagy alkotók élete felett, ha mérlegeljük a kezdet mustármagnyi kicsinységét, az eszközöli csekélységéi, ha bele képzeljük magunkat mindama nehézségekbe, a melyeket leküzdeniük, az előítéletek ama ködös légkörébe, melyet eloszlatniok kellett, úgy abban találjuk lankadatlan kitartásuknak, sikereiknek titkát, hogy reméltek nagy dolgokat Istentől és megkísérelték a nagyot, a szinte lehetetlennek látszót Istenért. Török Pál is nagy dolgokat kisérelt meg, a kishitűek előtt lehetetlennek látszót itt az ország fővárosában. Ha olvassuk a budapesti ref. egyháznak történetét, ha figyelembe vesszük azon állapotát, a melyben ő azt találta, akkor, midőn 1839-ben idejött, akkor, midőn az 1838-diki árvíz okozta nagy romlás miatt a széna-téri rozoga földszintes paplakon nem is volt hova lehajtsa fejét, ha összevetjük azt, a mit ő itt talált, azzal, a mit örökségül nekünk hátrahagyott: főiskolát, főgimnáziumot, százezrekre menő alapítványokat, a melyek ezen intézet kifejlesztését is lehetővé tették, úgy nem tehetünk mást, minthogy leborulunk és hálát adunk Istennek, a ki adta nekünk nehéz, de nagy időkben ezt a férfiút, a ki ide jött „egy pálczával" és Isten segítségével „két sereget" hagyott nekünk örökségül, a ki, midőn kezét egyházának ütőerére vetette, megértette ennek hiányait és Istenbe vetett reménnyel volt bátorsága nagyot kezdeni és keresztül vinni Istenért. Igen, t. Közönség! Török Pál neve összeforrott mindazon intézményekkel, a melyek itt a budapesti egyház kebelében létesültek a mi egyetemes egyházunk erősítése és építtetése czéljából! Ennek az intézetnek is, a melyet a nagynevű és most, fájdalom, már oly csendes közvetlen utód tovább épített, Török Pál volt az alapítója, és most, midőn róla emlékezünk, akkor tulajdonképen az összes jóltevők emlékét együttesen is felújítjuk, azokét t. i., a kiknek szívét és kezét 0 nyitotta meg az élő, lelkesítő szó varázsával, nemes czélokórt való szent áldozatkészségre. Midőn Török Pál emlékét ünnepeljük, akkor az ige hatalmát hirdetjük, a mely üdítő vizet fakasztott a sziklákból is, akkor a Lélek diadaláról emlékezünk, a mely száradt csontokat organizált egy nagy sereggé. Török Pálnak eszméi voltak! Egyik eszméje volt Pestet, az ország fővárosát, a magyar protestáns tudomány és egyházi élet központjává tenni. Itt, a hol kálvinista magyar embernek évszázadokon át fekvő birtokot sem volt szabad szereznie, itt akart ő egy valóban „központi" kálvinista egyházat szervezni és annak kebelében olyan intézményeket létesíteni, a melyek ezt az egyházat az egész magyarországi ref. egyház világító szövétnekévé, hegyen építtetett városává tegyék; akarta, hogy az ország szívében ez a „központi" egyház legyen a szív, a mely éltető vért vigyen az éledő test minden tagjába. Ezen czél elérésére megkísérelt és „mert" nagyokat ; mozgásba hozott minden tényezőt itt e hazában ós a külföldön, a mellyel a hit és szeretet közösségét mindig kereste és ápolta és kezét az eke szarvára vetvén, nem gátolta őt semmi, nem a gúny és kishitűség, nem a jóbarátok Péteréhez hasonló intő és a küzdelmek közepette nyugalomba hívogató szózata. Megvetette lábait és hátrafelé nem mozdult egy talpalatnyira sem. Török Pálnak eszméi voltak, ezekért tudott ő maga dolgozni, Istentől nyert bámulatos munkaerővel, és a mi nem kisebb kegyelmi ajándéka volt, tudott magnetizálni; éles szeme felismerte az alkalmas segitő-társakat, a kik eszméi törhetlen és önzetlen bajnokaivá szegődtek. Török Pál „a tettek embere volt" a szó legszorosabb értelmében és így az ő emlékének felújítása egy a tettekre való felhívással. Teste ott porlad az emlékére a hála által emelt szép sírkő alatt; de nekem úgy tetszik, mintha bátor, nemes, tettekre készséges lelke nem pihenne most sem, mintha most is magnezitálna és azzal a felhívással fordulna hozzánk, hogy óvakodjunk a tespedéstől, a közönytől, hogy ápoljuk, növeljük, fejlesszük anyagi és szellemi áldozatainkkal mindazt, a mit ő nekünk hátrahagyott. Hozzád is, szeretett ifjúság, ez ím a mai ünnepi felhívó szózat: fel a tettre, fel a nagy dolgokat megkísérlő lelkesiiltségre és a győzelmet biztosító kitartó munkára! Török Pál képe itt van előtted ! De lebegjen előtted az ő példája is. Legyen az körülötted mintegy lelkedbe átszűrődő, megtermékenyítő eszme: az Istenbe vetett bizalommal párosult törhetlen kitartásnak, a minden szépért, jóért való buzgólkodásnak, az áldozat- és munkakészségnek eszméje ! Ugy legyen! B. Pap István theol. tanár. BELFÖLD. Szász Károly püspök temetése. Megtörtént hát ez is. A nagy, nemes lélek által itt hagyott porrészeket visszaadtuk az anyaföldnek, folyó hó 17-én délután. Ott domborul már Szász Károly sírhalma a kerepesi temető csendes kertjében, beborítva gyászba borult családja ós tisztelői koszorúival. Csak egy egyszerű fejfa jelöli az elköltözött nagy ember porrészeinek nyugovó helyét. De azon a helyen, a melyet üresen hagyott az irodalom, az egyház, a közélet terén, aere perennius emlék áll, a mely annál becsesebb ós maradandóbb, mert saját maga állította azt a megboldogult : műveiben, alkotásaiban, szíve nagy szeretetével. Arra az emlékkőre, mely porait jelölendi, még életében, évekkel ezelőtt, megírta önmaga a feliratot, a következőképen: Göthe, Ilomér, Shakespeare, Moliere, Dante s Nibelungok Hű magyarázóját itt borit a feledés. Heine komor humorod, Moore lágy csengésű danáid' S Lord Byron, s Hugó, szertelen álmaitok1 Hjába idézem föl. Ti se tudtok róla, világ sem.