Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-09-10 / 37. szám

Azonban, hogy e tárgyat most felszínre hoztam, ne vádoljon senki konfesszionalizmussal vagy épen rideg dogmatizmnssal. Távol áll tőlem mind a kettő. De tagadhatatlan, hogy a Szentíráson kivül a Helvét Hitvallás az alapunk, s nagy küzdelmünkben ennek irányítónak kell lenni. Ne féljünk attól, liogy avult eszméket találunk benne, s ezt hirdetni is kell. A mi avult, a mi a szellem haladása révén a mult időé, azt úgy sem egyeztethetjük össze az élő keresztyén hittudattal; azok csak útjelzők lehetnek, a melyek a haladás arányát mutatják a keresztyén eszme nagy útján. De fegyver, végtelenül erős fegyver lehet Egyházunk küzdelmében. A Krisztus Egyházának másik nagy tagja már megtette ezt a lépést: közkézen forog az Ágostai Hitvallás. És ha nekünk nincs az írod. T arsasag mellett egy másik nagy egyházközművelődési Társaságunk, úgy bizonyára a Prot. írod. Társaságra hárul ez a feladat, mert egyikünk gyengesége a másikunk esése is, és mindkét reformált keresztyén Egyház erősödése a Krisztus Egyházának diadala. Felhívom tehát még egyszer a Társaság nagytekintetű Elnökségének és Titkárának figyelmét e néhány szerény sorra. Mily szép lenne, ha a Szentírás mellett ott forgatnák a Helvét Hitvallást is, első lapjain tudós püspökeink és nagytekintélyű világi uraink néhány tájékoztató czikkeitől bevezetve! Én ebben látom a hitélet bensőbbé, meggyőződésteljessé tételének egyik eszközét. így gondolom, hogy a sok sorvasztó körülmény ellensúlyozót talál benne, mert az tény, hogy csak az öntudat, a pozitiv tudás jelezheti az újraébredés általánossá léteiét. Nagy Ferencz. * * * E javaslatot illetőleg, a melynek érdemével teljesen egyetértek, azt tartom szükségesnek megjegyezni, hogy a Prot. írod. Társaság, jellegét tekintve, nem igen hiszem, hogy a Helvét Hitvallás kiadására vállalkozhatnék. Az Ágostai Hitvallást sem a Prot. írod. Társaság, hanem az egészen felekezeti Luther-Társaság adta ki. Ilyen egyházirodalmi társaságunk nekünk reformátusoknak ugyan nincs; de épen most mennek szét az egyes gyülekezetekhez a felhívások az evangéliomi belmissziói egyesület érdekében. Ez az egyesület programmjába vette az építő vallásos irodalom fejlesztését és terjesztését. Csak erőhöz kellene jutnia a gyülekezetek és az egyesek támogatása mellett, — és azonnal vállalkoznék a Helvét Hitvallás és más jó, építő iratok olcsó kiadására. Szerkesztő. TÁRCZA. Az Edietum Tolerantiae. (Folytatás.) Ezen rendelet ellen, mely egyedül a protestánsokról szól és a vallási kérdések elintézésére inkább általános elveket állit fel, a kanczellária 1781. augusztus 6-án felír a császárhoz és feliratában a tolerancziát az országos törvényekkel ellenkezőnek mondja. De állást foglal ellene a püspöki kar is. Batthyány prímás, maga és püspöktársai nevében, 1781. október 12-én teszi meg felterjesztését, előadva, hogy a fentebbi rendelet a fennálló rendszerrel homlokegyenest ellenkezik s hogy ezen ügyet a császár saját hatalmából nem, hanem csak az országgyűléssel egyetértve intézheti el. A rendelet szelleme s megvalósításának lehetősége az államtanácsban is szóbakerül; itt a császár kifejti véleményét, nézeteit, s maga értelmezi az altissima resolutiót. Több hang emelkedik ellene; de sem ezek, sem a kanczellária felirata, sem a püspökök ellenmondása nem ingatja meg a császár elhatározását, sőt megerősíti szándékában. Ezen ellenmondások nélkül talán megelégedett volna az altissima resolutióban körvonalazott általános elvek keresztülvitelével; de a több oldalról megnyilatkozó ellenhatás megérleli benne azt a gondolatot, hogy ilyen fontos és életbevágó ügyet csakugyan nem lehet elintézni egész általánosságban mozgó rendelettel. Egy, a tolerancziát, a vallási türelmet minden részében felölelő és szabályozó rendeletet akar hát kibocsátani, csak az még a kérdés, hogy a toleranczia nyilvánosan kihirdetendő pátenssel rendeltessék-e el, vagy nem ? Az altissima resolutio záró szavai szerint: „E pontokat köztudomás végett nem kell kihirdetni". Ha a császár e tárgyban most nyilt parancsot akar kibocsátani, bizonyára nagy oka van rá. Ez ok nem más, mint az a bizalmatlanság, sőt rosszakarat, mellyel ez ügyben még a legfőbb hatóságok is eljártak, a mi meggyőzte a császárt a kihirdetés helyessége felől, miért is a hatóságokhoz egy közzéteendő körrendeletet bocsát ki a következőkben: * „0 Felsége meg lévén arról győzedtetve, hogy minden kényszerítés, mely az embereknek lelkiismeretén erőszakot tészen, felette igen ártalmas, ellenben pedig, hogy a keresztyéni szeretethez illő valóságos tolerancziából (tűrhetőségből) a vallásra és a közönséges társaságra igen nagy haszon háramlik; ezt minden ő császári ós királyi örökös tartományaiban elvégezte, hogy bizonyos törvényekkel megerősítse. Minthogy pedig ezen királyi gondviselés Magyarországot és a hozzátartozó tartományokat annyival inkább illeti, mivel ottan a nem-katholikusok, tudniillik mind az ágostai mind a helvécziai vallástételt tartók, úgyszintén a nem * „A vallásbóli Tolerantziáról (tűrhetőségről) szóló felséges királyi rendelés, mely Magyarországot és a hozzá kaptsolt Tartományokat illeti. Pozsonyban és Kassán Landerer Mihály költsé^ gével 1781.