Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-27 / 35. szám

képző intézetekben. A javaslatból nem lett törvény, mert a lelépett minisztérium visszavonta. Visszakerült a minisz­térium irattárába, várva feltámasztatását. Feltámaszta­tásában nem kételkedtünk, mert hiszen lehetetlennek tartottuk, hogy a benne lefektetett nemzeti elvek sírba szállhattak volna. De hogy mikor következik el feltá­masztatása és törvénnyé létele? — ki tudta volna azt megmondani jelenlegi súlyos politikai visszonyaink között! És mégis előbb történt valami a nemzeti nyelv érvényesülése tekintetében, mint gondolhattuk volna. Az új kultuszminiszter, Lukács György, nem engedte, hogy a javaslatot eltemesse a feledés pora. Levette a polez­ról és gondoskodott arról, hogy ha mint törvény nem érvényesülhetnek is annak rendelkezései, érvényesülje­nek legalább kötelező szabályok alakjában. Felhasználva azért a Berzeviczy-féle javaslatot, a mult héten két rendeletet bocsátott ki a miniszter, a melyek közül az első a nem magyar nyelvű tanítókép­zők, a második pedig a nem magyar nyelvű népiskolák magyar nyelvtanításáról szól. A két, nagyfontosságú rendeletet, a mely az egyházi főhatóságokhoz is meg­küldetett, a következőkben ismertetjük. A nem magyar nyelvű népiskolákról szóló rende­letében arra hivatkozik a miniszter, hogy a magyar nyelv kötelező tanításáról szóló 1879. évi XVIII. törvény­czikk már negyedszázad óta van életbeléptetve, és mégis azt kell tapasztalnunk, hogy e törvény még mindig nincs oly mértékben végrehajtva, mint a hogyan az állam és hazánk nem magyar ajkú lakosságának érdeke megköve­teli. Ugyanis az 1900. évi népszámlálás azt a sajnála­tos valóságot állapította meg, hogy a magyar anyaor­szág népességének jó 40 százaléka nem beszéli az állam nyelvét, és megállapította azt a még fonákabb dolgot, hogy a nem magyar anyanyelvű lakosságnak 83'2 szá­zaléka nem ért, nem beszél magyarul. A nem magyar tannyelvű elemi népiskolákban a magyar nyelvnek, mint kötelezett tantárgynak tanítását az 1879. évi XVIII. törvényczikk 4. szakasza rendeli, és mégis, a legújab­ban beszerzett adatok szerint, a 3343 nem magyar tan­nyelvű népiskola közül, — mely 90 kivételével feleke­zeti iskola — 1340-ben a magyar nyelvet nem tanítot­ták sikerrel. A tapasztalat tehát azt igazolja, hogy a nem magyar tannyelvű népiskolák nagy részében a magyar nyelv tanítása csakis a magyarul gépiesen való írásra és olvasásra terjed. Az ilyen népiskolákból magya­rul beszélni tudó gyermek alig kerül ki. Ezen a tarthatatlan állapoton, mely különben a nem magyar ajkú honpolgárokra a legkárosabb, okvetetlenül segítenünk kell. Segítenünk kell pedig nemcsak azért, hogy a 26 év előtt szentesi­tett törvénynek érvényt szerezzünk; — nemcsak azért, hogy ily módon az állam nyelvét a nemzet összességének tulajdonává tegyük; — de szükséges a törvény végre­hajtása hazánk nem magyar ajkú lakosságának érdeké­ben is, mert őket a magyar nyelv bírása az élet külön­böző viszonyaiban a könnyebb megélhetésben segíti és megóvja sok olyan bajtól, a mely a magyarul nem be­szélő honpolgárokat lépten-nyomon érheti. Végre kell és végre is lehet hajtanunk a szóban forgó törvényt, a nélkül, hogy ez által a hitfelekezeteknek és községek­nek ama jogát érintenék, hogy iskoláikban a tanítás nyelvét maguk állapíthatják meg; tehát a nélkül, hogy bárkit is anyanyelvének használatában és az e nyelven való tanulásban korlátoznánk. Ez alapon az 1879. évi XVIII. törvényczikk végre­hajtása tárgyában 1879. évi 17.284. sz. a. kiadott Uta­sítás megállapította a nem magyar ajkú népiskolák tan­tervét, Wlassics miniszter pedig 1902- évi 30.332. számú körrendeletében olykép szabályozta az óraszámot, hogy az egy tanítóval bíró (osztatlan) népiskolában a magyar beszéd tanítására heti 9 óra, az anya- és magyar nyel­ven való írás és olvasás tanítására heti 8 óra fordí­tandó. Ugyané tantárgyakra a két tanítóval bíró iskolá­ban heti 15, illetve 13 ; a három tanítóval bíró iskolá­ban 17, illetve 19; a négy tanítóval bíró iskolában 20, illetve 25 ; az öt tanítóval bíró iskolában 18, illetve 24; végre a hat tanítóval bíró iskolában 18, illetve 24 óra fordítandó hetenként. Az anya- és magyar nyelven való írás és olvasás tanítására kitűzött heti óraszámok fele múlhatatlanul a magyar írás és olvasás tanítására fordí­tandó, mert. csak így biztosítható az a tanítási czél, melyet a törvény megjelöl. A tanfelügyelők tehát e törvényes rendelkezések alapján a nem magyar tannyelvű községi elemi nép­iskoláktól szigorúan követeljék meg, hogy ezekben az 1879. évi 17,284. szám alatt kiadott tanterv a maga egész teljességében megvalósíttassék. Elengedhetetlen kötelessége a tanfelügyelőknek, hogy a kerületükben levő összes nem magyar tannyelvű elemi népiskolákat minden tanévben legalább egyszer meglátogassák, még pedig olyan időben, a midőn a magyar nyelvtanítás eredménye fölismerhető. A hol szük­séges, a tanfelügyelő vezesse be a tanítót a magyar nyelvtanítás természetes és egyedül helyes módszerébe (az úgynevezett direkt módszer). A hol a tankerület nagy kiterjedtsége, vagy a nem magyar tannyelvű iskolák túlnagy száma miatt a tan­felügyelői hivatalnak iskolalátogatásra jogosított személy­zete nem képes ezekben az iskolákban a látogatásokat a most megkövetelt módon teljesíteni: az állami felü­gyeletnek teljes érvényre emelése czéljából, az 1876. évi XXVIII. törvényczikk 3. szakasza alapján, szakértő ideiglenes iskolalátogatókat fog a miniszter kirendelni. Ilyen iskolalátogatókul első sorban a nagyobb állami elemi népiskolák kitűnő igazgató-tanítóit, továbbá az állami tanítóképző-intézetek igazgatóit, végre a szük­séghez képest más, középfokú tanintézetek igazgatóit fogják alkalmazni, a kik működésük tartamára mérsé­kelt napidíjban és útiköltségben részesülnek. Ha a tanfelügyelő vagy helyettese a tanítási ered­ményt nem találja kielégítőnek, állapítsa meg mindjárt ott a helyszínén ennek okát. Ha az ok az iskola külső hiányában (pl. rendetlen iskolázás, túlnépesség, tankönyt-G9 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom