Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-22 / 4. szám

cziók az éveknek előre meghatározandó során keresztül fokozatosan addig emeltessenek, a míg azok a törvény által megállapított segélyezés mértékét elérik. (Folyt, köv.) Politika és hitélet. Lobog a gyűlölség, szétszaggat a pártszenvedély, röpköd a rágalom, mennydörög az átok — és mindez a szent haza nevében. Távol legyen tőlünk, hogy az evangéliomi szeretet hirdetésére szánt e hasábokat csatornául használjuk annak a förtelmes szennynek a levezetésére, a melyet a magyar közélet politikai harcza hozott felszínre. De azért nem tekinthetjük a körülöttünk tomboló orgiát közönnyel. Lehetetlen nem tenni kérdésbe: hát lehet-e a hitéletnek szünete, mint Jókai egy tréfás megjegyzése szerint: a választások alatt nincs becsületsértés. Lehet-e szünete annak az érzésnek, melynek az ember belső valóját kellene áthatnia? Lehet-e a méltányosság, a szeretet, az igazság, a megbocsátás igéit elfeledni? Lehet-e a hegyi beszéd fenséges ethikáját a hívő lélek ábrándjai közé utalni? Lehet-e Pál apostol fenséges himnuszát a szeretetről egy gyermekkedély, egy gyermeteg lélek nyilvánulásának venni, holott ha valaki, Pál vizsgálta az istenség mélységeit! De lehet-e a szazados küzdelmek árán létrehozott „szenteknek egyességét" világgá szórni? Lehet-e a protestáns egyház kálvária-útján szerzett emlékekről megfeledkezni és szövetkezni akár a pokollal is, csakhogy pillanatnyi diadalt sajtoljunk ki a politika ledér harczai közt? Lehet-e erkölcsi alap nélkül magasztalni azokat, kik lábbal tiporták legszentebb emlékeinket, csak azért, mert politikai szövetségeseink? Lehet-e, mint egyik, a protestáns érdekek védelmére vállalkozott napilap teszi a politikai gyűlölet hevében, izgatni egy főgondnok ellen és lázítani arra, hogy zsinati működését is megbénítsuk? Lehet-e elfeledkezni arról: mit tettek a mi nagyjaink, s mi érdemet szereztek egyházunk érdekében ?! Oh ti kálvinisták, hogy marczangoljátok egymást ! A nyilt szó, a becsületes őszinteség, a haza fanatikus szerelme, — de bizony, valljátok meg: nem egyszer a politikai belátás hiánya, hogy ragad, hogy sodor oly irányban, mely a titkos ellenségeknek szolgáltat ki benneteket! Mily óvatosság, nemes hallgatás, mondjuk: méltóság jellemzi csak lutheránus atyánkfiainak is magatartását! Mily finom tapintat a róni. katholikus klérust, mely nem lépett a politikai harcz porondjára! Kíváncsi voltam, mit tesz a prímás, mikor a hitélet mivoltáról még csak sejtelemmel se bíró egyes új tényezők zaklatták, hogy a „királyi eskü" ügyében emelje föl szavát. A prímás hallgatott és újra hallgatott, és ezért becsültem, ezért tiszteltem, mint a ki igazi hivatásának magaslatán áll. . . . Ezzel az ellentétet nem állítom föl, mert e soroknak czélja nem a birálát, hanem a hitélet hangjának megpendítése. Inter arrna silent Musae ... mondja a régi klaszszikus. De a hitélet hívó hangját, a hitéletnek szeretetre intő, egy magasabb világ reményében összeolvasztó érzését szüntelenül kell hallanunk, kell érzenünk. Protestáns törekvéseinknek tapintatlan formában történt, politikai hivalgásnak szolgáló hangoztatása mélyen, érzékenyen bántott. Az 1848. XX-nak sűrű hirdetése, mintha az egyházi terhektől szabadulni óhajtó lélekből hangzanék, és ez bántott mélyen, érzékenyen bántott. A míg a róin. katholikusok nagygyűléseinek alkalmával az ifjú nemzedék áhítatát képesek voltak valami nagy, egyetemes „lelkek egységé"nek harmóniájába beolvasztani: mi, a hittudomány haladásának képviselői; mi, a hitszabadság szent hagyományának örökösei; mi, a szellemi élet béklyóinak bátor tördelői: az államsegély malasztját váró zsidó néphez hasonlítunk és a politikai Molochnak áldozunk. De hát lehetetlen nem gyűlölni azt, kinek politikai nézete ebben a mától holnapig tartó életben a miénkétől eltér ?! De hát lehetetlen nem szeretni azokat, kik áldozatkész lélekkel szolgálják az egyházat, kik a Krisztus e testének becses tagjai ?! Ne dobd oda, kálvinista atyámfia, lelked nemes kincseit, mint gyöngyöt a politika ingoványos talaj ara, mert olvastad a szent könyvből, hogy a gyöngy nem a szemétre való. Hitedet, szeretetedet tartsd meg érintetlen. Teljesítsd honpolgári kötelességedet; de ne gyűlölj és főként: ne kérj semmit az egyház nevében olyast, a miért cserébe lelked legjavát kellene odaadnod ! Ne hidd, hogy a kik most hízelegve kerülgetnek, mindnyájan javadat akarják. Ne hidd, hogy őseidtől öröklött nemes hazaszeretetedet úgy becsülik, a mit ér, hanem csak annyira becsülik, a mennyi hasznát veszik. Ne hidd, és ha szabad ez egyetlen politikai gondolatot e lapok hasábjain kifejeznem: ne higyje egyik, párt se, hogy tartós annak élete, a mit a gyűlölség diadalmas harczában szereztünk meg, és ne higyje egyik párt se, hogy szeretet nélkül valami érdemes e földön, a miért élnünk kell. E nélkül minden csak „csengő érez és pengő czimbalom" . . . Teljesítsétek honpolgári kötelességeiteket, kálvinista, protestáns testvéreim, de a hit, a szeretet