Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-22 / 4. szám

a törvényhozás elé külön törvényjavaslatot kiván előterjeszteni, az emlékiratban foglalt egyéb szükségleteinkről azonban úgy kiván gondoskodni, hogy az állam pénzügyi helyzete által vont korlátok között évről-évre emelné az egyházak dotácziójaképen a költségvetésbe beillesztett tételeket, következő alázatos észrevételeinket van szerencsénk előterjeszteni. Az 1848. XX. t.-cz. 3-ik §-a elrendelte, hogy minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségletei közálladalmi költségek által fedeztessenek és az elvnek részletes alkalmazásával a minisztérium, az illető hitfelekezetek meghallgatásával, a közelebbi törvényhozás elébe kimerítő törvényjavaslatot terjesszen elő. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezen törvény szószerinti értelmében végre nem hajtható, mert az a protestáns egyházak autonómiáját, esetleg inás egyházak érdekeit érzékenyen sértené. Mi sem az egyiket, sem a másikat nem akarjuk. A mi azonban az 1848. XX. t.-cz. 2. és 3. §-aiban alaptörvény erejével bíró kötelem gyanánt kifejezve van, az abban kulminál, hogy azok a valláserkölcsi és közoktatási czélok, a melyek terheit a bevett vallásfelekezetek hordozzák, lényegükben állami terhek s hogy azok teljes fedezésére tehát az állam kötelezve van. Ezen állami alaptörvény erejével bíró obligáczió már több mint félszázad előtt lejárt; nem tekinthető tehát részünkről szerénytelenségnek, ha a benne elvállalt kötelezettség beváltását immár komolyan sürgetjük. Annál kevésbbé tekinthető szerénytelennek ezen sürgető kérésünk, mert hiszen mi századok óta az államot is érdeklő ezen terheket magunk viseltük és mert mi az obligácziónak nem is teljes beváltását, hanem csakis terheink részbeni elvállalását kérjük az államtól. Nagyméltóságod az emlékiratunkban felsorolt egyházi szükségletek között legégetőbbnek tartja az adózási viszonyokban rejlő nagy anomáliák megszüntetését és ezért ez irányban kiván első sorban törvényjavaslatot előterjeszteni. Mi teljes elismeréssel és hálás köszönettel vagyunk Nagyméltóságodnak ezen nagy humanitásra valló szándékáért; de tekintve az egész feladat nagyságát és érezve azt, hogy az elj aras czélszerű és tapintatos mikéntjétől függ az egész kérdés helyes megoldása, nem mulaszthatjuk el aggodalmunkat kifejezni a fölött, hogy a kérdés megoldásának ily elaprózása és különösen a segélyezésnek külön törvény hozatala nélkül az évi budgetbe való átterelése ügyünknek nagy kárára fog lenni és semmiképen sem lesz beváltása azon kötelező obligácziónak, a melyet az 1848. XX. törvényczikkben a törvényhozás magára vállalt. Nem a kormány akaratán mult, mert a dolog természetében fekszik, hogy eddig nem sikerült és előreláthatólag ezentúl sem fog sikerülni a budgetbe felvett dotácziót csak megközelítőleg is akkép fokozni, hogy csak a legkisebb reményünk is lehetne, hogy ezen dotáczió emberileg belátható időben arra a fokra emelkednék, a mely az emlékiratokban kimutatott és kétségbe nem vonható szükségletek fedezését csak némileg is megközelítené. Meg vagyunk tehát győződve arról, hogy a részünkre az alaptörvény által biztosított segélyezés a budget keretében évről-évre felveendő dotáczió rendszerén teljes hajótörést fog szenvedni. A minisztérium ugyanis az évi budgetbe csak olyan nagyobb kiadásokat köteles beállítani, a melyek törvényen alapulnak, és ezért nem várható, hogy azok a kiadások, a melyeket emlékiratunkban felsoroltunk, külön törvénybeni megállapítás hiányában, az évi budgetbe fel lesznek vehetők. A mi az állam pénzügyi helyzetét illeti, készséggel elismerjük, hogy vannak az államnak létfentartási szükségletei, melyek első sorban feltétlenül kielégítendők. De nem ismerhetjük el, hogy az a segély, a melyet az állam az 1848. XX. t.-cz. 3. §-a alapján adni köteles, az állami szükségletek fedezési sorrendjében az utolsó helyet foglalná el. Ha nem is képezne a 3. §. oly obligácziót, a mely 56 év előtt esedékes kötelezettséget állapít meg, a magyar állam akkor sem tekinthetné utolsó szükségletének annak a kulturmissziónak teljes erejéből való támogatását, a melyet a két protestáns egyház az állam- és nemzetfen tartás érdekében évszázadok óta teljesít. Jogos és méltányos tehát az a kérésünk, hogy az állam pénzügyi helyzetére való utalással ne méltóztassanak ezen kulturmissziónak a jelenlegi viszonyokhoz mért további teljesítését lehetetlenné tenni. Nem akarjuk ezzel azt mondani, hogy az állami törvényhozás már most az emlékiratban kimutatott összes szükségletek fedezéséről egy törvényben egyszerre gondoskodjék. Sőt ellenkezőleg, köszönettel fogadjuk Nagyméltóságodnak azt az igéretét, hogy az adóztatási viszonyokban rejlő nagy bajok orvoslását első sorban akarja foganatba venni; de ebben megnyugodva azt is kérjük, hogy az emlékiratunkban felsorolt egyéb szükségleteinkről való gondoskodás ugyanazon törvényben biztosíttassék, és az államkormány utasít.tassék, hogy a törvény által már most megállapítandó segélyösszegeknek kifizetése előre meghatározott terv szerint akkép foganatosíttassék, hogy a dotá-