Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-06 / 32. szám

olvastam a könyvet, azon megnyugvással tettem azt le, hogy egy olyan fiatal pap, a ki rövid idő alatt ennyi újat, — egyetlen beszédében találkoztam Talmage egy hasonlatával, — produkált, attól még nagyon sok jót és szépet remélhetünk, csak ifjú lelkének erejét az élet harczai meg ne törjék, lelkének szárnyait az élet csalódásai meg ne nyirbálják! Pár szót a nyelvezetéről! Fennebb említettem, hogy szerző nevével, mint verselőnek, költőnek nevével már találkoztam. Abból azonban, hogy valaki ügyes, szép verset ír, nem következik, hogy prózában is szépen tudjon írni. Nagy Vincze költői lelke a prózában is érvényesül. Nem virágos, -— vagy legalább azt nem kereső, de mindig válogatott nyelven szól, s gondolatait tisztán, világosan fejezi ki, úgy, hogy mindenki könnyen megértheti. Néhány beszédébe egy-egy kis verset is szőtt, talán a német prédikátorok példájára, — a mi, — szerintem, — a beszédeknek csak előnyükre szolgál. Különösen szépek leírásai, festései. Nem sajnálom időmet, hogy erre nézve mutatványul ide írjam „A Jordán tanítása*' czímű beszéd bevezetését: „Csacsogó folyócska kanyarog a Libanus hegy völgyében, a Jordán vize. Körülötte lombos czédrusfák bólintgatnak a suhogó szellő legyintésére. Valami édes zsongást támaszt a langyos szellő, a mint a leveleket megrezegteti. Fent, a hegytetőn zúg a szél; annak is lehallatszik a zenéje, néha a völgybe is lesuhan, de mire leér, nem fagyaszt már, pedig ott fenn hó borítja a tetőt; a hegy tövénél tavasz van: — lefegyverzi a fagyasztó szelet. A folyócska partjain tarka virágok pompáznak, — azok között szalad végig. Csupa gyönyörűség nézni, a mint a hullámzó víz-tíikörben a virágok sütkéreznek. A hegyszoros aztán mindig szélesbül, — vele együtt szélesbül a patak is; — mire a hegyet elhagyja, .egész folyóvá növekedik. Hullámos tájon halad tovább. A figyelőt szinte elbűvöli a vidék, ha megáll a partján. Nem messzire, még látszanak a Libánus és Hermon csúcsai, körül meg a dombos határok zöld vetése integet. A habok locsognak a parton levő susogó lombokkal, mintha azok mondanák neki: — ne menj tovább, látod, itt oly szép minden ... De a folyó fut tovább ; szebb helyet keres. Rá is talál Mérőn tava mellett. Beleszalad a tóba, s annak habjaival összeölelkezik. De itt sem marad sokáig, rohan tovább, — még szebb helyre. A Genezaret tava állítja meg útjában. Ez az a hely, melyet keresett. A széles tó körül falvak, városok emelkednek. A ligetekben madarak ezrei repkednek szépen dalolgatva. A Jordán kanyargó hullámokra szakadozva sorra járja a városok, falvak környékét, meg-inegáll az erdős helyeken, aztán újra összeverődik s a tó közepén hömpölyög tovább. Tarka halak ugrándoznak benne, vízi madarak szállonganak felette. Minden olyan szépnek találja a helyet... Csak a Jordán nincs megelégedve; tovább vágyódik, nem elég neki a körülte levő falvak bámulata, a táj csalogatása, a Genezaret tava marasztalása: -— még több, újabb gyönyörűség után vágyik. Elsiet a tóból — ki a kalászos tájra. Mámorosan hullámzik végig a sárga vetések között . .. Egy helyen aztán, valahol ott, a hol a zsidó papok átvitték rajta a frigyládát ... vagy talán, a hol a nagy Mester megkeresztelkedett benne, összetorlódnak a hullámai; valami hatalmas ösztön tartóztatja, hogy ne menjenek tovább. A torlódásban kicsap a partra is, — s megtermékenyíti a talajt, de a nagy rész csak rohan tovább, míg — a Holttengerbe jut, a melyben nincs élet, s annál fájdalmasabb ez a sors, mert látni kell a parttól nem messze viruló életet. K. H. magatokban talán kérdezitek, hogy ugyan minek rajzolom én elétek a Jordán folyásának ilyen kiszínezett képét? Megmondom, minek: —mert az ember élete is, legalább a legtöbb emberé ilyen. A Jordán vize nagyon sokra megtanít bennünket. Figyeljetek csak reám, majd elmondom a hasonlatosságot a Jordán s az ember élete között." Nem tartom szükségesnek a bővebb ajánlást. Nekem a kis könyv olvasása örömet, élvezetet nyujtott;

s hiszem, hogy a ki megszerzi, hasonló biztatással fordul a fiatal szerző felé: Csak előre! Keresztesi Samu. BELFÖLD Űj liturgiánk. Előttünk van immár az egységes liturgiára vonatkozólag Nóvák Lajos és a konventi liturgiái bizottság által készített tervezet. Hozzászólásra vagyunk felhíva hivatalosan is, nem hivatalosan is. Hadd lehessek hát én is egy igénytelen, szerény hozzászóló. Hogy a drága időt és helyet felesleges dolgokkal ne pazaroljam, nem részletezek, csupán utalok a Novákféle és a konventi tervezetre. Mindkettőnek 1. §-a „A magyarországi ev. ref. keresztyén egyház gyülekezetei számára, a János szerint való evangéliom IV. részének 24. verse, az apostoli kor példája és hazai egyházunk eddig követett gyakorlata alapján" állapítja meg az istentiszteleti rendtartást. Exegetáljuk csak ezen alapvető §-t. Milyen egyháznak a liturgiájáról van szó ? Egy keresztyén egyházéról, mely reformálás útján állott elő. Mi reformáltatott? Mert teremteni lehet újat, a mi még nem volt, de reformálni csak valami már létezőt lehet. Reformáltatott maga a keresztyén egyház, abból az állapotából, a melyre az idők folyamán, belső- és külsőképen eljutott. Mi szerint kellett reformáltatnia ? A használt „ev. ref." kifejezésnek megfelelően: az evangéliom szerint. Tehát nem más, mint az evangéliom szelleme, lelke igazíthat el bennünket az igazi keresztyén liturgiára nézve is. János ev. IV: 24 ezt mondja: „Az Isten Lélek, és a kik őtet imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják '. Ez legyen hát a keresztyén liturgia homlokzatán a jelszó: „lélekben ós igazságban".