Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-06 / 32. szám

De mi vezet el bennünket az igazsághoz a kultuszban? Talán téveteg, elfogult emberek, vagy emberek elvi csoportosulásainak normája, mely lehet törvény, lehet szokás, de megváltozhatlan, csalódhatatlan pápa soha ?! Nem ; csak az Isten lelkétől ihletett teljes írás mutathatja fel nekünk azt, hogy mi a „lélekben és igazságban való" kultusz. Az evangéliom szerint való kultusz leírását vájjon megtalátjuk-e a bibliában ? Avagy csak elveket találunk abban, a melyek arra vannak hivatva, hogy az igazi keresztyén kultusz örök normái legyenek? Theologusoktól is olvastam, hogy az újszövetség nem ad pontos leírást, utasítást a keresztyén kultuszt illetőleg. Jézus megtanította az embereket az üdvigazságokra, a többit idők folyamán a Szentlélekre s munkásaira bízta. En meg azt mondom, hogy az újtestamentomból össze lehet állítani az egész keresztyén kultusznak nemcsak elveit, hanem részleteit is, úgy azonban, hogy e konkrét alapon hasonló szellemben tovább építtessék az. E kultusznak megtestesülését látjuk Jézus előtt, előkészítő, árnyék formában, de sok megmaradható, a keresztyén kultuszba átfejlődhető elemekkel, Izraelnél a jeruzsálemi templomban, Jézus és tanítványai idejében, s azután a fejlődés különböző fázisaiban a zsinagógai, a magánházaknál, majd az üldözések idejében a rejtett helyeken tartott, kezdetleges kultusztól kezdve, az apostoli és egyházi atyák fejlettebb első századán át, a középkori fejlődésen és sülyedésen keresztül, a reformáczió kezdete, kialakulása és továbbfejlődése folyamán, a raczionalizmus kultuszkoppasztó hatásain át, mind e mai napig, Bölcsen vétetett tehát be a javaslat 1. §-ába ez az alapelv: „az apostoli kor példája és hazai egyházunk eddig követett gyakorlata alapján". Ám a fentiek szerint nem lehet állítani, hogy az apostoli korban már teljesen kifejlődött és befejezett kultuszról lehetne beszélni. Az a kor mással volt elfoglalva: a keresztyén egyház megalapításával és a hovatovább haladó térítéssel. A jeruzsálemi zsidó templomban, a zsinagógákban, a magánházaknál való összejövetelek, a rögtönzött éneklések, a momentán szent szólások, a mai művészi predikácziók helyett a presbiterek rövid intelmei, a családias jellegű s berendezésű agapé és eucharistia stb. stb. világosan mutatják, hogy a kultusz kifejlődését az idők folyamára bízta az Úr, a Szentlélek vezérlete mellett. Ezért kell tehát a kultusz megállapításánál és továbbfejlesztésénél feltétlenül figyelembe venni nemcsak az apostolok, hanem az apostoli és az egyházi atyák korát is és általában a kultusz történetét kezdettől máig. Nem szabad visszariadni, avagy daczosan elfordulni egy korszaktól sem, mert még a legromlottabb korban sem szűnt meg a Szentlélek munkája. A bölcs kertész csak a gazt irtja, de megtartja és ápolja a nemes hajtásokat. Ez a hivatása és nem más, a reformáczióuak is. A reformálás: tisztítás és nem az extrem irtás. Tehát az evangéliom s az egész biblia mérlege mellett figyelembe kell venni a kultusz fejlesztésénél annak egész fejlődési történetét is. Magyar Sionunk, mint már volt róla szó, majdnem unikumot képez túlszűkre szorított liturgiájával. Mint mennyei fuvalom lengett tehát végig kerületeinken, különböző lapjainkban és gyűléseinken az az óhajtás, hogy liturgiánkat egységesítsük és tovább fejlesszük. Örömmel olvastam át Nóvák Lajos „Javaslatát" ; mert bár az ő dolgozata sem foglalja magában az őskeresztyéni, annyival kevésbbé az idők folytán kifejlődött többi részleteket s biblikus elemeket, mégis mostani, történelem- és protestánsellenesen sivár liturgiánkhoz képest, nagy haladást mutatott e javaslat. Méltatom jó oldalait; de rámutatok hiányaira is, a melyek szaktudása és nemes intencziója mellett, talán a konzervativekre való tekintetből, magyarázhatók meg. Nagy lépés, fordulópontot jelentő fejlődés első sorban az, hogy a szószéket az úrvacsorán kivül is összekötötte az úrasztalával. Ezzel az igazi evangéliomi, kálvini felfogást igyekezett teljesebb érvényre juttatni. Mert így a rendes istentiszteletben is megszűnik az éles szeparativ elrendezés az isten igéje és az úrvacsora sákramentuma között. Hiszen Kálvin theologiája, de főként a szentírás tanítása szerint, az élő hit egyesíti a tagokat a Fővel. Istennek igéje élő hitre keltve oly közvetlen, eleven életösszeköttetésbe hoz a megdicsőült Jézussal (unió mistica), általa annyira egyesülünk (communio) az ő mennyei testével és lelkével, hogy „élünk többé nem mi, hanem él mi bennünk a Krisztus". Ugyanezt nyerjük az úrvacsorában. De mivel e sákramentum gyengeségünket nagyban segíti a hitben, gyarló érzéki mivoltunk szerint, a látható jelek: a kenyér és a bor által, így ezek mintegy megerősítő pecsétei az igértetett dolog elnyerésének. Eszközére, módjára nézve különböző, de lényege és czéljára nézve egy ugyanazon dolog az Isten igéje és a sákramentum. Adjunk hát helyet az úrasztalánál mind e kettőnek. Az ima, a melyet ajkunk, szívünk saját szavaival rebeg, vagy énekelve fokozott esedezéssel és buzgósággal zeng, mi volna más, mint az Isten igéje és a sákramentum által élesztett hit egyik életnyilvánulása: beszéde Istenhez! Legyen hát ennek is hely engedve az úrvacsorán kivül is a szent asztalnál. Legyen a szent asztal lelki áldozati oltár, a hol a bűnbánó, hivő lélek az Úr mindenkorra érvényes egyszeri áldozatának érdemét élvezi, s viszont elméjét, szívét, egész benső világát áldozatul adja az Úrnak, az 0 szent igéje alázatos és engedelmes hallgatásában, a bűnbevallás, háladás, magasztalás, kérés szent áhítatában, hogy a biblia, ima, ének, sákramentum a közös czélra: az Úrral való élő összeköttetésre segítsenek. Az eddigi merev elkülönzés bizony nem erősíti, hanem gyengíti az istentisztelet együttes hatását. Nagyon helyes, hogy a bűnbánatnak külön imát