Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-06 / 32. szám

olvasni kezdtem, azonnal láttam, hogy szerzőnek sok mondanivalója van, sokat gondol és gondolatait, melyek lelkét betölték, ügyesen, szépen tudja elmondani mások okulására, tanítására is. Figyelmemet lekötötte gondolatainak változatos gazdagsága, okoskodásának ereje, s a bibliának alapos ismerete; s hogy tudását, ismeretének anyagát igen szépen helyezi a bibliai igazságok szolgálatába, s viszont: a biblia örök igazságait igen ügyesen használja fel okoskodásának, állításainak bizonyítékaiul. Lelkét nagy kérdések foglalkoztatják. A hitetlenek küzdelme Isten ellen s a hivők megnyugvása a Gondviselőben. Isten örök czélját: az emberiség üdvözítését, s az embert, a lelkében élő vággyal és reménnyel, hitével és hitetlenségével, bűnének iszonyatosságával, életének és halálának nagy kérdéseivel állítja szemeink elé, s mindenik beszédének van magva, ereje. Beszédeiben következetesen hangoztatja, hogy az ember küzdelmeinek színtere a föld, s míg ezt Isten az ember uralma alá helyezte, az eget a maga számára tartotta fenn, — ép így az emberi lélek fölötti uralom is az Istené, s jaj annak, ki e felséges Uralkodónak czéljától, akaratától eltér! A kötet 23 beszédet tartalmaz, melyek következők: 1 beköszöntő; 1 adventi; 1« karácsonyi; 1 márczius 15-én ; 1 bűnbánati; 1 húsvéti; 1 tavaszi; 1 reformáczió ünnepén; 1 őszi; 1 szórványlátogatáskor; 12 közönséges ; s függelékül 1 esketési beszéd. A mi a beszédek tartalmát illeti, azokra nézve véleményemet már az előző sorokban kifejeztem, midőn pár vonással a szerzőt bemutattam. Nem czélom és nem is lehet, hogy minden egyes beszédet külön-külön méltassak, vagy egyiknek, másiknak hibáit feltüntessem. Ez utóbbival számolok le először is. A beszédeknek — szerintem — legnagyobb hibájuk az, hogy túlrövidek, s hogy nem annyira a homiletika szabályai vagy korlátai közé szorított predikácziók, mint inkább homiliák. A legtöbb beszéd 4 lapra terjed, sőt vannak rövidebbek is. Nagyon jól ismerem azon nem épen szép közmondást, hogy : hosszú kolbász, rövid beszéd, — s magam is azt tartom ós gyakorlom is, hogy inkább rövicl legyen beszédem, mint az unalomig hosszadalmas, s jobb is, ha a hallgatók azt mondják: még szívesen hallgattuk volna, mintha álmosan, figyelmetlenül ülnek a templomban, — mégis, mivel e beszédek előadása 8—10 percznél tovább alig tartanak, szerintem jobb lett volna, ha szerző azokat lelkének tárházából megbővítve bocsátja ki, mert könnyebb a hosszú beszédet megrövidíteni, mint a rövidet megnyújtani. A mi azon megjegyzésemet illeti, hogy nem a szabályok szigorú betartása mellett készített beszédek állanak előttünk, — ezt én szerző hibájául s beszédeinek hátrányául nem rovom fel. Nem, mert a lélek szárnyalását sohasem kívánom megkötni, bilincsekbe verni. Repüljön minél magasabbra, minél szabadabban! A napba néző s magasba törő lelkek különben sem törődnek a verebek csiripelésével, s leráznak magukról minden békót, minden bilincset. Ok a sablonos emberekétől elütő utakon járnak, s aprólékos szabályoknak, korlátoknak nem tudják, nem akarják alávetni magákat. És ez jól van így. Ilyenekből lesznek az úttörők, a kik új mesgyéket jelölnek meg az emberiség továbbhaladásában. Beköszöntő beszédének textusa: I. Kor. XIII: 1. „Ha emberek, vagy angyalok nyelvén szólnék is, a szeretet pedig nincsen énbennem, olylyá lettem, mint a zengd érez és pengő czimbalom." Az emberek különféle osztályairól szólva, keres és talál valakit, a ki által, — s helyet, hol e válaszfalak összeomlanak. A hely, hol a válaszfalak leomlanak : a templom, melyben király-koldus, gazdag-szegény, tudós-tudatlan, — egy czélért munkáikod hátik csak: lelkének nemesítéséért, tökéletesítéséért. — A pap, az istenigének hirdetője az, a kinek az életben levő különbözőségeket össze kell olvasztani az egy czélért való munkára. íme, a prédikátor czélja és kötelessége. Szól hozzájok emberi nyelven ... A mit a különböző osztályú emberek között hall, lát, tapasztal, mind ide kell hozni, mind elő kell sorolni, hogy végig tekintvén az emberek küzdelmeinek sokféleségén, rá tudjon mutatni az egyetemes törekvésre, a lélek tökéletesedéséért való küzdelemre; rá tudjon mutatni a sok különbözőségben az egységre, a kitől származik minden, s a kiben újra összeforr minden, rá tudjon mutatni Istenre. De szól angyalok nyelvén is: ,.hogy midőn az örökkévalónak nagyságát, szeretetét látom, s csodálattal telvén el iránta egész valóm, imádságra nyílik ajkam, s velem együtt a tietek is : ne legyen a lelkemben semmi más, csak a tiszta hit, bizalom, — csak a tiszta imádság". Az adventi beszéd textusa: Ézsaiás LXIV: 1.: „Vajha megszakítanád az egeket és leszállanál". A babiloni fogságot festi, melybe erkölcsi léhasága juttatta Izráel népét, s a romlottság közepette hangzik fel a próféta szava: — „S míg intő szózata harsog, lelke végig száll a zsidó nép múltján, aztán, mintegy bepillantva Isten titkaiba, a jövendőbe néz, s ihletett lelke ott látja a Megváltót, ki szenvedésével lerója az emberiség vétkéért a zsoldot. De míg a jövendőben a Megváltó fényes alakját látja, a jelenben elborzadva szemléli a nép istentelenségét, s a jövő reménye a jelen fájdalmával összeolvadva, zokogó imádságban tör ki ajakán, hogy megostromolja az Istennek trónusát: „Vajha megszakítanád az egeket, hogy leszállanál". Ezután az emberi élet különböző jelenségeit: a bűnt, a zsarnokságot, a szegénység nyomorát, a kételkedés és tudatlanság küzdelmét, vergődését festve, rámutat a Megváltóra, a ki megszabadít bennünket bűneinktől, megtart tusakodásaink között, meggyógyít szenvedéseinkből, felemel elestünkből, — csak fogadjuk őt lelkünkbe! Egy rövid ismertetés keretében nem lehet, liogy minden beszédet bemutassak az olvasónak. Midőn végig