Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-08-06 / 32. szám

A májusi ker. gyűlés 19. jkvi sz. a. elrendelte, hogy a felemelt államsegélyből minden egyházmegyének 1000 korona kiadassék közigazgatási szükségleteikre, de elvárja, hogy ennek segélyével az esperesek javadalmazása megfelelőleg emeltessék. Mikor ezelőtt néhány évvel ugyanígy kapott minden egyházmegye 200 koronát, akkor még nem mondták ki a kerületen ezt a záradékot. Igen helyesen történt. Végre is minden testületnek joga van megszabni, mi legyen a fizetése a hivatalnokainak. Az esperes az egyházmegye hivatalnoka, fizetését kizárólag az határozhatja meg. Az esperesek sürgető kérésére azonban az újabb emelésnél már utasítás-félét is kaptunk. Nézetem szerint itt utasítást adni jogosan nem lehet. Az „elvárja" szó nem is egyenes utasítás, inkább csak óhajtás. Teljesíthető-e? Erre felelek én véleményem előterjesztésével. Én az esperesi fizetés felemeléséhez szívesen hozzájárulok, ha elébb kivihető lesz az az elv, a mi a két prot. egyháznak a kormányhoz a mult évben beadott Emlékiratában ki van mondva, hogy t. i. „az eddigi gyakorlat teljes megszüntetésével, az egyházi közigazgatási költség nem az egyháztagokra kirótt egyházi adóból, hanem állami dotáczióból fedezendő". Míg azonban ezt el nem érjiik, az esperesi fizetések tervezett felemeléséhez hozzá nem járulhatok. Lássuk csak, hogy vagyunk jelenleg? Itt K.-Somogyban minden lélek után fizetünk a kerületre 5, az egyházmegyére, a gyönki iskolára megszavazott 1 fillérrel együtt 8, összesen tehát 13 fillért. Jól megértsük : minden lélek után. Tehát azon lelkek után is, a kik egyházi adót egyátalán nem fizetnek: koldúsok, uradalmi cselédek stb. így egy 8 tagból álló családra, csak azon a czímen, hogy a dunamelléki egyházkerületnek és a k.-somogyi egyházmegyének tagja, több esik 1 korona teli érnél. Hát még a többi egyházi teher! Az Emlékirat igen helyesen kimondja az elvet, hogy a közigazgatási költségeket az állam fedezze és ez alapon minden lélek után 20 fillért, az egész magyar ref egyháznak 483,000 koronát követel. Ez összeget még nem nyertük meg; de a kormányok időnként emelték e czélra a segélyt, hogy a közigazgatás terhét legalább némileg enyhítsék. Már most az a kérdés, hogy ha közeledünk a 483,000 korona megnyeréséhez, hol kell elébb segíteni. Bizonyos, hogy az államsegély fokozatos emelésével ehhez a végösszeghez közeledünk. Az esperesek fizetését emeljük? Ne! Azokat a 13 filléreket szállítsuk lejebb, melyeket az Emlékirat is elviselhetetleneknek és igazságtalanoknak nevez, a mennyiben a nem-protestáns egyházakban e terhet az állani a bőséges birtokadományozásokkal már régen magára vállalta. Tekintetbe veendő az is, hogy egyházaink nemcsak ezeket a 13 filléreket fizetik közigazgatási költségek czímén, hanem ezenkívül megfizetik a kerületi, konventi jegyzőkönyvek árát, az esperesi vizitáczió ellátását és fuvarját, a nyomtatványok árát stb., úgy hogy nem kapnak az egyházaink egy fél ív papirt, a minek az árát meg ne kellene íizetniök. Azonkívül, ha azt akarjuk, hogy szó ne érje a házunk elejét, még többféle jótékony czélokra is adakoznunk kellene : Árvaház, G-usztáv-Adolf-egylet, Theologiai konviktus stb. Csuda, hogy bírják egyházaink! Tagadhatatlan, hogy az esperesnek nagyon sok a dolga, de mégse annyi, hogy el ne bírná. Példa rá kerületünk főjegyzője, a ki egyúttal kecskeméti esperes is. Képes elvégezni két ilyen fontos hivatalnak a dolgait. És a vértesaljai esperes, a ki már a 80 felé jár és még mindig nem lép vissza az egyházmegyéje vezetésétől. Lemondott esperes ritka, mint a fehér holló. Ez is azt bizonyítja, hogy erre az állásra még a mai fizetés mellett is kapunk alkalmas férfiakat. Először hát a népen kell segíteni, mely úgyis rengeteg terhet hordoz Ha levettük népünk vállairól a közigazgatás költségeinek a terhét, azután ám emeljük az esperesi fizetéseket, semmi kifogásom se lesz ellene. Még csak annyit, hogy nagyon sajnálnám, ha bárki is megneheztelne rám e kényes kérdésben kimondott véleményemért. Az elv, melyet hangoztatok, nem az én találmányom. Ott van ez az említett Emlékiratban. Én csak követője vagyok az abban kimondott elvnek. Túri Károly, k a p o 1 y i lelkész. TÁRCZA. Knox János emlékezete. Felolvastatott a pesti egyházmegye lelkészi értekezletének Budapesten, 1905. július hó 4-én tartott gyűlésen. (Folytatás.) A reformátori eszmék Skócziában még Knox fellépése előtt meglehetősen elterjedtek. V. Jakab uralkodása alatt (1524—1542) egyesek már megismerkedtek Luther irataival és megkezdették az azokban hirdetett eszmék terjesztését. Jó szolgálatot tettek az ügynek Wicleff „Mennyei ajtó" és „Keresztyén engedelmesség" cz. munkái, különösen a Tyndall által fordított szentírási részletek. Megkezdődött a lelkiismeret válsága. És a mint VIII. Henrik 1536-ban megengedte a teljes biblia kiadását, az evangéliomi mustármag csodás gyorsasággal növekedett. A nép elfordult a tunya, erkölcstelen és hatalmát féltő papságtól, a kiben a franczia udvarral való kaczérkodás miatt politikai ellenségét is látja. Mindenki inkább akart hinni Istennek, mint az embereknek. Hiába parancsolta meg a király, „hogy ne nagyon bízzanak saját eszökben, ne okoskodjanak nyilvánosan a szentírás felett korcsmáikban és sörházaikban, hanem forduljanak a tudós és tekintélyes emberekhez". A római egyház papjainak tekintélyét már megdöntötte az írás isteni tekintélye. „A ki csak megvehette a bibliát — mondja egy egykorú író — vagy maga olvasta szorgalmasan, vagy mások által olvastatta fel és sok idős ember tanult meg csupán e könyv kedvéért olvasni." A skótokat, ezt a komoly, szenvedélyes, mélyen gon-63*