Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-07-02 / 27. szám

az iskolába, hogy ott üljön, folyton ligyelmezve 4—5 órán keresztül. Bizony még játékból, szórakozásból is sok volna, hát még komoly munkából! Csodálkozhatunk-e azért, ha a mai iskolai tanításnak oly csekély az eredménye, hogy az elemi iskola IV. osztályából kikerült ú. n. értelmesebb gyermek sem tud gondolkozni és helyesen írni? Pedig az iskola épen arra törekszik, hogy ellássa a gyermekeket útravalóval, hogy tele rakja agyukat az ismereteknek legváltozatosabb halmazával, s legnagyobb mennyiségével. Hát épen ez a baj. Iskoláink csak oktatnak, tanítanak, de hiányzik azokból a tulaj donkép eni czél: a nevelés. Míg — legalább az újabb időben — az iskola arra törekszik, hogy a gyermekeket testileg tornázás, játék stb. által erősítse, addig lelki megerősítésükről nemcsak hogy megfeledkezik, de határozottan gyengíti. Ha végig nézünk az újabb nemzedéken, melyet hazánk, nemzetünk és egyházunk virágának szoktunk nevezni, bizony szomorúsággal telik meg szívünk, mert azt kell tapasztalnunk, hogy a komoly munkálkodásra, ideális czélok megvalósítására nincs meg a szükséges készség, akadályokat nem ismerő, azokat legyőzni tudó akarat. Mennyi azoknak száma, kik a munkából kidőlnek, mielőtt az élet komoly munkáját megkezdették volna! De hát megfáradtak már kis gyermekkorukban, mert nem nyertek tápláló erőt sehonnan. Az iskola nem könnyít terhükön, sőt minél feljebb haladnak a rájok váró vagy előttük álló lépcsőkön, annál több teher várja őket, s lelkük nem levén megaczélozva, mielőtt a czélt elérnék: fáradtan, kimerülten roskadnak össze. De még azok is, kik az iskolákban rájok rakott teherrel annyira megküzdöttek, hogy czélt értek, egy vagy más pályát elvégezve, állást vagy hivatalt nyertek: mily fáradtan s kelletlenül végzik a hivatalukkal járó kötelességeket 1 Mint a rossz béres, a ki csak akkor dolgozik, a mikor tudja, hogy a gazda szemei őrködve vigyáznak reá. Ez bizony nagyon szomorú, de így van. És miért? Mert az iskola nem nevel az életre. Ha ellátná őket mindazzal, a mi egy hosszú út fáradalmainak, akadályainak leküzdéséhez szükséges, ha nem csupán az agyat igyekeznék teletömni az ismeretek különböző halmazával, hanem a szívben felébresztené és ápolná is azon ideálokat, melyekórt az embernek nemcsak élni, de harczolni és szenvedni is érdemes; ha olyan táplálékkal látná el a lelket, melyre annak valóban szüksége van, mely nemcsak kibékíti az élet terhével és szenvedéseivel, hanem meg is erősíti, hogy azokat legyőzhesse; ha megtanítaná arra, hogy az elvállalt kötelességnek teljesítése boldogság: akkor lenne életerős ifjúságunk, melyre nyugodt lélekkel bízhatnók az apákról ránk maradt szent örökséget. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha az iskolában nevelünk és pedig nevelünk a Krisztus, az evangélium szellemében: Keresztyén és közelebbről protestáns jellegű iskolák nevelésének nem lehet más alapja és más czélja, minthogy az emberiség örök eszményét, Krisztust, az istenembert, minden lélekbe bevigye. Régebben az iskolák valóban így neveltek, s az azokból kikerült s a Krisztus lelkével felvértezett emberek zúgolódás nélkül, sőt örömmel harczoltak a pálya béréért: az örök élet koronájáért. A mai modern, felvilágosodott világnak azonban minden másra inkább van szüksége, csak Krisztusra nincs. Főként, mióta iskoláinkat az állam lelke táplálja, a Krisztus szelleme mindinkább kiszoríttatik azokból. Míg régebben tanítók és tanárok abban buzgólkodtak, hogy a növendékek lelkét az igazi vallásosság zománczával vonják be: ma az iskola ezt majdnem teljesen figyelmen kivül hagyja, vagy legfeljebb a hitoktatóra vagy vallástanárra hárítja, holott nincs oly tantárgy, melynek előadása keretében ne lehetne az örök, mindenható és mindentudó Istenről, s egyszersmind az irgalmas és könyörülő mennyei Atya szeretetéről beszélni. Addig is, míg az oktatás terén felderül egy jobb kornak hajnala, a mikor a gyermekek és ifjak nem lesznek túlterhelve, s nem érzik magukat már ifjúságukban öregeknek, s nem törnek le a teher alatt: hogy e terhet hordozni megtanulják, hogy kötelességüket pontosan és híven teljesíteni igyekezzenek, adjuk nekik paizsul a Krisztus lelkét, mely gyengeségükben megerősíti, s minden liarcz megküzdésére képesíti! Keresztesi Samu. TÁRCZA. Jézus Krisztus élete. Bevezető ismertetés. 11a időszámításunk 30-ik évében,* a páska-ünnep első délestéjén, valami idegen római ember Jeruzsálem felső városától észak felé vette volna útját, egy sziklás dombhoz jut, s azon egy keresztre feszített alakot talál vala, kinek feje fölött e szavakat olvashatá: Jesus Nazarenus, rex Judaeorum (názáreti Jézus, zsidók királya). Ez a felirat ezt akarta kifejezni: egy Jézus nevű egyén, ki Názáretből való volt, fellázította a zsidókat a császári uralom ellen és magát akarta királlyá tenni. Azért végezték ki a büntetés olyan nemével, a melyet a római gyakorlat a tartományokbeli lázítók számára szabott ki. „Egy rajongó, ki hiú álmaiért a gyalázat fáján bűnhődik, egy eszelős ember, a ki a parányi, megvetett zsidó nép között lázítani próbálkozott a jól szervezett óriás császári birodalom ellen — nem érdemli meg, hogy bővebb tekintetre móltassa valaki" — gondolhatta volna magában a római utas és minden megállapodás nélkül vonult volna tovább. Néhány évtizeddel később, időszámításunk 64-ik évében, ama szegény emberek gyülekezete, a kik Rómában a megfeszítettnek hívei voltak, sokat beszéltettek * Máté 2 :1—2., Luk. 1: 5—20. szerint Jézus a Heródes korában született, ez pedig Kr. e. négy évvel halt meg, ennélfogva a Jézus születése megelőzte a mi időszámításunkat.