Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-07-02 / 27. szám

Szóljunk végül arról, hogy a keresztyén egyház mily módon igyekszik magasztos feladatainak megvalósítására. A felelet e kérdésre ez : mozgással, sürgés-forgással, körüljárással. Legelőször is azt igérem, hogy én a magam részéről bizonyára mozgó és körüljáró lelkipásztor leszek. Mert jól tudom, hogy a tespedés a legnagyobb átka az egyházaknak. De ne feledjétek el, hogy a lelkész egymagában nem eklézsia és hogy az egész eklézsiának kell mozognia abban az irányban, a melyet a Jézus Krisztus által kitűzött nagy czél meghatároz. Én tehát nemcsak magam fogok mozogni és körüljárni, hanem arra is igyekszem, hogy mások is mozogjanak és körüljárjanak s a Jézus Krisztus által a földre hozott gyógyító erők a társadalmi élet minden pontjára, szegényekhez és gazdagokhoz, míveletlenekhez és míveltekhez egyaránt eljussanak. Tudom, hogy e tekintetben sok az akadály. A szegényebbeket a földi gondok terhelik, a núveltek pedig hajlandók így szólni: „Oh te szegény, egyszerű lelkipásztor, nekünk nincs szükségünk a te predikálásodra !" És mégis bizonyos, hogy nekünk a mívelteket is meg kell nyernünk, ép azért is, hogy a szegényebbek bajait orvosolhassuk! És én nem mondom büszkén a mívelteknek, hogy én is tanultam annyit, mint ők s mégis szükségem van az evangéliumra, hanem azt mondom, hogy nekem van szükségem ti reátok, a ti segítségtekre, a ti éneketekre, zenejátékotokra és minden oly munkátokra, a mivel szeretetet lehet gyakorolni. És szükségem van a ti áldozatkészségetekre, hogy valahára már Budapesten is legyen oly épület, a melyből istentisztelet után a közönség nem az utczára lép, hanem valamelyik teremben együtt marad, a prédikátorral beszélget s a melyből az egyháztársadalníi munkák egész seregét teljes erőveHehetne megindítani. Utalok arra, hogy ma minden eszme, tudomány, kereskedés, művészet igyekszik szélesebb rétegek érdeklődésének felkeltésére. Még a nemzetek sorsának intézői is belátják, hogy a milliók gondolkodásmódjára és óhajaira tekintettel kell lenniök s hogy nemzeteket e nemzetek akarata ellenére kormányozni ma már nem lehet. Jaj az egyháznak, a mely egynehány ezer embert foglalkoztat s a milliók bajával, sebeivel, óhajával nem törődik! Különösen nekünk budapesti reformátusoknak és protestánsoknak kellene sokat sürögnünk-forognunk. Nem versengésből más gyülekezetekkel, hanem azért, mert Budapest Magyarország fő- és székvárosa. Innen indul a vér, a szellemi táplálék az ország minden részébe! Innen vár és innen nyer ihletést minden magyar! Itt mérlegeli az államférfiú, hogy mit ér valamely intézmény! És nekünk kötelességünk életteljes, evangeliumi munkával azt bizonyítanunk, hogy a református egyház nagyon sokat ér. Ha mi kötelességeinket fokozott mértékben nem teljesítjük, akkor annak a vidéki, gyülekezetek is kárát fogják vallani. Azután ne feledjük, hogy a mint Budapest egy kis Magyarország, úgy a budapesti ref. gyülekezet a magyar ref. egyház kicsiben. Van-e gyülekezet Magyarországon, a melynek fiai és leányai ne lennének köztünk ? Kassa, Debreczen, Kolozsvár, Kecskemét és Pápa itt él együtt egy új életet. Ha mi itt valami nagyot alkotunk, akkor annak hatásai minden gyülekezetben mozgásra, alkotásra bírják a lelkeket. Jusson eszünkbe az is, hogy valamikor a magyar ref. szuperintendencziák dajkálgatták a gyenge kis budapesti egyházat. Legyünk hálásak s lássuk el élő hittel, meleg szeretettel, szilárd és tiszta erkölcsösséggel mindazokat, a kik Magyarország különböző vidékeiről rövidebb vagy hoszabb tartózkodásra ide sereglenek. Valamikor Londonban elmentem a híres Pál-templomba. Vezetőnk felvitt annak hatalmas karzatára, a mely az óriási kupola körével párhuzamosan fut s megkért, hogy hajtsuk füleinket a falhoz. 0 meg elment a karzatnak tőlünk legtávolabb eső részére s ott halk hangon különböző gondolatoknak adott kifejezést. Mi mindent megértettünk a nagy távolság daczára is. De a vezetőnek határozottan kellett szólnia, nekünk pedig jól kellett figyelnünk. Dolgozzunk mi is itt Budapesten erőteljesen, hogy a mi munkánk áldásos hatásait megérezze minden református és minden magyar, a míg beteljesedik a költő jövendölése, hogy: A magyar név megint szép lesz, Méltó régi hírnevéhez. Amen. ISKOLAÜGY. Mi hiányzik iskoláinkból? Hát szabad ilyen kérdést felvetni akkor, a midőn épen a miatt hangzik a panasz, hogy az iskolákban általában több van a soknál; a midőn nemcsak a szülők, kik legközvetlenebbül szemlélik gyermekeik vergődését, hanem tanárok és tanítók, sőt legújabban az orvosok is igyekeznek megvédelmezni a gyermekeket azon bilincsektől, melyek azokat lelki és testi fejlődésükben megakadályozzák ? Gyermekeink valóban túl vannak terhelve. Figyeljük meg csak azon gyermekeket, kik az elemi iskola III. és IV. osztályába járnak, s meg fogunk győződni, hogy a kis csemeték alig tudnak eligazodni a sok könyv között, s a mi még főbb: nem képesek elkészülni azon 4—5 különböző tárgyra, melyekből pedig neki másnap felelnie kell. De ezzel szemben hangzik a divatos jelszó: a gyermeknek nem kell, nem szabad odahaza tanulnia semmit, hanem tanulja meg a tanító magyarázata után az iskolában mindazt, a mit a tanterv követel. De hát lehet, szabad azt követelnünk egy 8—9 éves gyermektől, hogy a mit ő az iskolában tanítójától hallott, lelkébe úgy bevésse, hogy abból semmit el ne veszítsen? így aztán hiába hangoztatják, hogy a gyermeknek nem kell otthon tanulnia ; bizony elő kell vennie könyveit, megcsinálni feladatait és tanulni, hogy a mennyire képes, elkészülve menjen