Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)
1905-06-18 / 25. szám
jutnak, egy-egy újabb erősség, mely politikai czéljaikhoz is közelebb segíti őket. Itt nálunk még a legjobbak se ébredtek az egyetem s — a mi azzal egyet jelent — a nemzeti műveltség és magyar tudományosság fejlesztési kérdéseinek teljes tudatára, és mi magyar protestánsok is habozunk. Még ha sohase érnénk el azt, hogy egy 4, sőt 5 karú teljes egyetemet tudjunk felállítani és alig mehetnénk is túl a tanárképző-intézet létesítésénél: akkor is mindent el kellene követni, hogy ez legalább megvalósíttassék s hogy eddigi tudományos intézeteink megerősíttessenek. Ez indította kerületünket arra, hogy a debreczeni egyetemnek ügyét ismét napirendre hozza és annak fokonként való megvalósításához hozzá kezdjen. E végből a kerületben mindenütt szervezte a maga egyetemi bizottságait s ezek fölé egy központi végrehajtó testületet állított. Felhívta az alapítványokat tevő testületeket, hogy tanszék-alapítványaikat befizessék, más testületeket az iránt keresett meg, hogy ilyen alapítványokat tegyenek s maga is újabb tanszék-alapítvány létesítésével mindezeknek jó példát adott s egyben elhatározta, hogy a Debreczen városi két tanszék-alapítvány, a debreczeni ref. egyházi egy tanszék-alapítvány, az egyházkerületi új tanszékalapítvány folyósításával akadémiáját egyelőre 4 újabb tanszékkel megerősíti s hogy a magyar nyelv és irodalomnak, a paedagógiai lélektannak, magyar történelemnek és az assziriologiának katedrát állít s azokat a jövő tanévre már lehetőleg be is tölti. De itt sem kiván még megállani. A rendelkezésre álló alapból még több tanszék felállítása is lehetséges. Mielőtt azonban egyházkerületünk tovább menne, szükségét látja annak, hogy a főtiszteletű és méltóságos zsinat elébe terjesztessék a dolog, részint beszámolás gyanánt, még inkább a további teendőket illetőleg. E további teendők a debreczeni, még inkább az első budapesti zsinat egyetemet illető határozatainak végrehajtásában állanak. Sok pénz összegyűlt e nagy czélra. Kell még sokkal több. De remélhető is, hogy még több is összegyűl. Kérjetek : megadatik ; zörgessetek : megnyittatik. Tegyen ennek beszerzésére kellő intézkedéseket a főtiszteletű és méltóságos zsinat. De intézkedjék a meglévő összeg felhasználására és a fejlesztési terv életbeléptetésére nézve is. Miután pedig az egyetem megszerzése, állandó fejlesztése másként nem eszközölhető : küldjön ki állandó bizottságot ez ügyben és szervezze az egyetem ügyét egyetemesen, az összes kerületek s ha kell, a testvér protestáns egyház bevonásával. Határozza meg, hogy a hiányzó összegből tőkében vagy kamatban az egyetemes egyház mit adhat és az egyházkerületek s maga a testvér prot. egyház, általuk választandó módon, gyűjtés stb. mennyit fedezhetnek és fedezzenek s a hiányzó összeget kérje Debreczen városától. Nemzeti hátterű nagy magyar prot. közügy ez. Eddig a mi vállainkon nyugodott. Terhében ezután is osztozni kívánunk, de vegyen benne részt maga a köz is. Egyik kerület se nézzen féltékenyen ez ügyre, mert az látszólag Debreczennek esik. Ennek a debreczeni egyetemnek ügye mindnyájunk közügye és ha másutt létesülne ez a magyar prot. tudományos intézmény, akkor is az volna. De Debreczenben még inkább közügy, mint bárhol, mert Debreczen már volt iskolája a királyhágóntúli és inneni magyarságnak és protestantizmusnak "és kollégiuma ma is ezen feliratot viseli, hogy „a magyarországi helv. hitv. tételt tartó ekklézsiák adakozásaiból épült" és abból is tartatott fenn. Még a mult század elején legalább a többi egyházkerületek is rendre bekiildötték évi tekintélyes fentartási átalányukat és ez volt az egyetlen iskola, melynek tanszékei betöltésénél a többi egyházkerületek is kandidálási joggal bírtak s melynek ügyei az egyetemes egyház kezelése alá helyeztettek. De ettől eltekintve, Debreczenben van meg a lehetőség egy ilyen nagy vállalkozás megvalósítására. Ez iránt tett már lépéseket ós ez irányban kötötte le magát maga az egyetemes egyház is. Debreczenben és ennek környékén van túlsúlyban a protestáns elem s itt fejtett ki a múltban is nezezetes szerepet a protestantizmus és itt teljesített a 300 év előtti nagy harczokban is nemzet- és fajfentartó hivatást. Egy intenzív magyar protestáns irányú tudományos mozgalom és kultura itt állhat leginkább elő, itt van annak a legtöbb előfeltétele s itt gyakorolhat az a magyarság ügyére is legkedvezőbb befolyást. Itt kell tehát várnunk további szolgálatait, mind a magyarság ügyére, különösen az alföldi magyarság szellemi és anyagi előbhhaladására nézve, mind főleg a magyar protestantizmus és autonomia biztosítására vonatkozólag. Főtiszteletű és méltóságos zsinat, ebben méltóztassanak nekünk és a protestantizmusnak segélyére sietni és tiszteletteljes előterjesztésünket meghallgatva, a prot. egyetem ügyét biztosítani. Az istentiszteleti rendtartási javaslat általános indokolása. Ez a javaslat egészen az egyházkerületek és az egyetemes konvent által kimért határok közt, evangyéliomi elveink és több száz éves gyakorlatunk alapján készült. A feladat nem az volt, hogy egészen újat alkossunk, hanem az, hogy történelmileg adott, tényleg meglevő isteni tiszteleti cselekményeinket és formáinkat a partikuláris sajátosságok sokféleségéből kiszabadítsuk, egyöntetűvé, egységessé tegyük. Anyaszentegyházunk hajójának kapcsait, bordáit nem kifeszegetni, hanem megerősíteni kívántuk s ha egyiket vagy másikat mégis ki kellett emelnünk a régi helyéről: azt se dobtuk mind el, hanem megerősítve vagy megcsiszolva illesztettük vissza; a hol pedig újat kellett alkalmaznunk, ott a