Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-18 / 25. szám

czél- és stílszerűséget tartottuk szemünk előtt. Liturgiánk a Zwingii-féle irányban, annak változataképen fejlődött ki; ezt a jellegét hát meg kellett tartanunk, hogy őseink hagyományaihoz hívek maradhassunk. Kálvin liturgiájából is csak a vasárnapi isteni tisztelethez vettünk át valamit, de csak annyit, a mennyi az ő nagy szellőme iránt való hódolatunkbói folyt és a mennyi le nem törölheti isteni tiszteletünkről a magyar jelleget. Szóval: arra igyekeztünk, hogy liturgiánk így is magyar református liturgia legyen. Isteni tiszteletünk alkotórészei eddig is az ének, imádság, Istennek igéje és az adakozás voltak: ezutánra is azok maradnak. Ezeknek az elemeknek egymáshoz való viszonyát, sorrendjét és csoportosítását változtattuk ugyan, de ezt isteni tiszteletünk arányosságának, teljességének, változatosabbá és vonzóbbá tételének érdekében cselekedtük. Hajlottunk a szív és ízlés igényeire is. — Minthogy népünk zsoltáros nép: az éneknek több helyet juttattunk s azt a követelményt, hogy gyülekezeti éneklés nélkül egyetlenegy szertartásunk se mehessen végbe, szintén figyelemben tartottuk. Szimbolikus, jelképes cselekményeink számát nem szaporítottuk; de másfelől őszintén akartuk, hogy isteni tiszteleteink és szertartásaink úgy alkotó részeikben, mint szerkezetükben szimbolikus gondolatokat is szolgáljanak. Á tapasztalás régen meggyőzött már mindnyájunkat arról, hogy a rideg józanság, a kultusznak pedagógiává, a templomnak pedagógiummá való átalakítása sem a „belső emberünket" ki nem elógííi, sem az isteni tisztelet bensőségót és fenségét nem emeli. Tenni kellett, tenni kell hát valamicskét a másik irányban a magunk épüléséért is, az isteni tiszteletünk teljességéért is s hogy úgy mondjuk, anyaszentegyházunk becsületéért is. Részint már ez a törekvés, részint meg az az elv, hogy az isteni tiszteletnek általános cselekményből kell kiindulnia, aztán valamely különös cselekményben kicsúcsosodnia s végül ismét vis&zatérnie az általánosba: ím, ezek voltak a mértékeink az egységesítés vagy inkább a rendezés munkájánál. E végből szoros értelemben vett liturgiális alkotórésszé, megkötötté kellett tenni mindazt, a mi csak azzá volt tehető,. mert az isteni tiszteletnek s ezzel együtt az anyaszentegyház külső egységének épen ezek a legbeszélőbb, legnépszerűbb bizonyságai; de másfelől függetlennek, szabadnak kellett meghagynunk mindazt, a mi az istentiszteletünknek és anyaszentegyházunknak is igazi életeleme: a lelket és igazságot. Kötötté tettük hát* helyesebben kötöttnek hagytuk azt, a mit maga az isteni akarat megkötött vagy a mit az egyház eleven lelkiösmerete olyan gyanánt elfogadott, mint a minők a sakramentomok, az istentiszteleti alkotórészek, a pap theokratikus ós liturgikus kiválósága és azok a formulák, a melyek evangyéliomi egyházunknak legspeczifikusabb elveit fejezik ki; míg ellenben annak, a mit maga az isteni lélek tett korláttalanná és szabaddá, mi se emelgettünk hiú korlátokat: az igehirdetésnek, általában a. lélek beszédének és a szív buzdulásának, az imádkozásnak nem kötöztük meg szárnyait. Nem újítottunk, hanem alakítottunk. Olyan tervezetet igyekeztünk adni, hogy az nagyobb rázkódtatás nélkül legyen megvalósítható. Szerkezet tekintetében a javaslat néhány elvi kijelentés után két fejezetiből, egy függelékből és egy záróhatározatból áll. Az első fejezet a rendes, vagyis a vasárnapi és ünnepi, meg a hétköznapi isteni tiszteletekről, a második a rendkívüli isteni tiszteleti cselekményekről vagy szertartásokról, a függelék az egyházi elöljárók felesketéséről szól; záróhatározatában pedig a konvent nyer felhatalmazást a végrehajtásra. Az egyes fejezetek czímekre oszlanak s elősegítik a könnyebb áttekintést és tájékozódást. Hisszük, hogy ez a beosztás természetes s ezért meg is állhat és elfogadható. íme, nagyjában a tér, a czél, a terv, a mérték, a szerkezet, íme, maga a javaslat, a tervezet I Mennyire sikerült, mennyire nem ? Megítélni nem a mi feladatunk. Hibátlannak, tökéletesnek nem tartjuk, nem tarthatjuk ; de mint tervezetet a további munkálkodás alapjául általánosságban való elfogadásra bizalommal ajánlhatjuk. ISKOLAÜGY. Énektanításunk és a konventi tanterv. (Folytatás.) íme, ezek a rosszul kitűzött czél eredményei. Vannak azonban még más fajta hibái is a konventi tantervnek. Ilyen mindenekelőtt hiányossága, mellyel alkalmat ad azokra a bajokra, miket az egyes intézetek énektanításából felsoroltam. A vallásos énekek gyakorlásánál egyáltalában nincsen semmi utasítás, sem az eltanítandó anyagra nézve, sem annak feldolgozására nézve. Itt tehát valóban tágtere nyílik a képzeletnek, s csakugyan így is mutatják az Értesítők. Az elméleti résznél ki van jelölve az anyag, de annyira hiányosan, hogy itt is ép oly tágtere nyílik a képzeletnek. A IV-ik osztálynak pl. így szól: „A hangsorok mind. Hangkörök és összhangok. Hangjegytani ismeretek kiegészítése". — A hány megnevezés, annyi alkalom az Értesítőkben felsorolt túlzásokra és ferdeségekre. Mert ily általános jelölésnél joga van bárkinak is eltanítani mind a 12 keresztes és b-s hangnemeket, azokat is, melyeknek semmi gyakorlati jelentőségük nincs ; az összhangzattanból mindenki elmehet a modulácziók tanáig, bár jó lélekkel ez osztály heti két óra mellett is egyedül az összhangzattanból, ha t. i. semmi egyéb elméleti feladata nincs, a hármas hangzatokon, uralgó és szűkített hetes hangzaton s a két kilenczes hangzaton kivül alig végezhet egyebet. S valójában középiskolai tanulónak ennél többre nincs is szüksége. Hogy végül a „Hangjegytani ismeretek kiegészítése" mit ós mennyit jelent, azt hiszem, ennek meghatározására. nincs ember, a ki vállalkozni merne.