Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-18 / 25. szám

tisztviselőinket leszámítva, alig termelünk többé nagy embereket. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a protestáns egyházakban képviselt magyarság felsőbb műveltség elnyerésére törekvő iránya is hanyatlóban van és a prot. vallásúak, különösen református ifjak útja a tudományos pályáktól eltávolodik és az egyetemes, felsőbb tanintézeteket látogató hallgatók soraiban lassan-lassan tért veszítünk s hogy fiaink egyébként is az improduktív hivatali pályák felé törekszenek : elmondtunk mindent, a miből gyengülő helyzetünk s az e miatt felhangzó aggodalmak megérthetők. Nekünk, mint kisebbségnek ezéltudatosan arra kell törekedni, hogy a nemzet vezető köreiben a tanult, művelt emberek között minél nagyobb számban legyünk képviselve. Ezt teszik a magyar zsidók, a kik a gimnáziumi és középiskolai tanulók között 22%-kal, az egyetemeken és felsőbb tanintézeteken pedig 28%-kal vannak képviselve, a mi 14 és néhány tized százalékunkkal szemben. Nem tekintve, hogy mi az újabban felállított művészeti és gyakorlati irányú s kevésbbé ismert intézetekben még a 14%-nak is jelentékenyen alatta maradunk. A műveltség forrásai felé kell igyekezni nekünk is, mert ide utal egyházunk jelleme, multunk, életérdekünk és külső, belső helyzetünk is egyaránt. Különösen helyzetünk s híveinknek területi elhelyezése. A mi híveink legtömegesebben a Nagy Magyar Alföldön laknak, részint a Királyhágón túl, részint a dunántúli dombvidéken. Ezek közül műveltség tekintetében legrosszabb helyzetben az Alföld lakosai vannak. Itt kevés a lélekszámhoz viszonyítva a középiskolák száma, a papi- és tanítóképző-intézeteket leszámítva, — más életpályára készítő intézetek pedig egyáltalában alig vannak. Egyetem meg csak a széleken. Mindenütt nehéz harczok várnak a magyarságra és abban különösen reánk; de tudnivaló, hogy a harczok itt az Alföldön fognak eldőlni. Itt van a magyarságnak fejlődési tere egyedül. Itt vannak a nagy, rohamosan növekvő, tiszta magyar, leginkább prot. jellegű városok, végtelen síkok, gazdag talajú termőföldek. Itt kell a magyarság jövőjét és abban a prot. magyarság vezető szerepét okos intézkedésekkel biztosítani, számát és erejét megsokszorozni. Erre fog szolgálni a debreczeni egyetem. Ez által biztosítjuk eddigi fölényünket, sőt újabb erőket is ennek útján szerezhetünk. E nélkül pedig elveszítjük azt is, a mink van, s ha az Alföldön nem tudunk megállani, mi lesz velünk a széleken ? Nem közönyös a magyarság jövendőjére nézve, hogy mi tétlenül veszteglünk-e, vagy pedig minden tehetségünket megfeszítjük és kifejtjük? Azért mindenütt építeni kell falainkat és tökéletesbíteni intézményeinket. Nagyszámú középiskolák vannak kezünkön. Régi, híres, nagy könyvtárakkal bíró kollégiumaink vannak. Ezek ma nincsenek magasabb egységbe foglalva és daczára az állami segély folytán anyagilag szépen fejlődő és biztosított helyzetnek, mind sorvadoznak, másfelé gravitálnak és magyar kálvinista jellegök veszendőben van! Mi az oka e megdöbbentő jelenségnek ? Az, hogy nincs egy magasabb intézményünk, mely egy újabb egységbe foglalná őket. Régen volt több is. Minden kerületben volt egy egyetem szerepét teljesítő híresebb iskolánk, mely a közélet férfíait képezte s mely a kerületi többi középiskolákat, lelkészi állásokat, tanítóságokat ellátta s viszont azok soraiból a maga jeles erőit megújította. Ilyen volt különösebben a debreczeni kollégium, mely főképen a XVII-ik század második felétől kezdve valóságos központi anyaintézetünkké fejlődött s időközönként a többi iskolák szerepét is általvette s az ú. n. partikulákat tanerőkkel mindenütt ellátta. Ma nincs ilyen magasabb tanintézetünk. E miatt sem a tudományt nem mlvelhetjük önállóau, sem tanfórfiainkat nem képezhetjük magunk, sem tanintézeteinket nem foglalhatjuk magasabb egységbe. A kálvinista tanári tipus, a kálvinista szellem intézeteinkből ma-holnap kivész és a nemzetre is értékes eredeti helyett, iskoláink az állami iskolák puszta másolataivá válnak. Napról-napra érezzük, hogy mint romlik e miatt autonómiánk létfeltétele s hogy e tekintetben az állami segítség sem képes bajainkat megorvosolni. Sőt ez a fokozódó mértékben fentartási erőnkké váló új tényező is neveli helyzetünk rejtett veszedelmeit, mert azt teszi kötelességünkké, hogy az anyagi önfentartás terhe legalább részben levétetvén vállainkról, a szellemi téren keressünk és találjunk, adjunk és létesítsünk ellensúlyt. E nélkül önérzetünk, mely eddig fentartott, elvész s a népszerűség, melyet élveztünk, ellenünk fordul és gyűlöletté válik. Ha eddig elég eredmény volt az is, hogy önerőnkből fel tudtuk magunkat tartani, ezután magyar protestáns szellemünk és az egyházainkban képviselt magyarság tehetségeinek kifejtésével, egy magasabb műveltségi és tudományos irányzat megindításával és fentartásával kell kivívni egyházunk létjogát s megnyerni számunkra a művelt magyar közvélemény támogatását és rokonszenvét. De meg hogy képzelhetni olyan autonomiát, a mely alkalmazottait, tisztviselőit is mások kezéből veszi s olyan protestáns egyházat, melynek egyeteme, magasabb tanintézete s ennek megfelelő tudományos erői hiányzanak? Ezek felállítását és ezek megszerzését még akkor is szükségesnek kell tartanunk, ha az úgynevezett prot. fakultások a magyar egyetemeken államilag szerveztetnek, a mit a magunk részéről különben is sürgetünk és helyeslünk, — protestáns szempontból is, hogy a tiszta protestáns jellegű tudományok és különösen azok módszere és szelleme az állami egyetemekre is bevitessenek és tehetségeink számára itt is több hely biztosíttassék. De főleg a magyarság érdekéből. Ausztriában egyetemekért versenyeznek a birkózó nemzetiségek. Minden magasabb tanintézet, melyhez hozzá 49*