Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-30 / 18. szám

egyház vezető férfiai, tudósai nincsenek egy véleményen e napnak mikor való megünneplése körül? Vagy volt október 81-ike, vagy nem. Ha volt, legyen az évforduló emlékünnepe is akkor. Október 6-ot, márczius 15-öt és sok más eseményt, mely nem is egy naphoz van kötve, mégis egy meghatározott napon ünnepeljük. Mért legyen kivétel a reformáczió megindulása ?! Legyen tehát a reformáczió kezdetének emlékünnepe a történelmi naphoz kötve. A róm. katholikus egyház nagyhatalma a népet illetőleg főként abban rejlik, hogy ünnepeit határozott időben tartja meg, s a nép már jó előre számít reá és lelkesül annak napján, kitart mellette és valóban ünnepel azon napokon. Ha a többi keresztyén felekezeteknek, sőt az izraelitáknak oly sok ünnepe van, miért ne lehetne nekünk is emlékünnepünk a reformáczió emléknapja, október 31-dike, a mely a történelmi emlékezés által különben is ki van emelve a közönséges napok sorából? A nép felülről vár mindent. Ha látná, hogy a vezérek, tudósok, az egyház fejei milyen fontosnak tartják október 31-dikót, a példa vonzó lenne. Hatna, egyházunk tagjainak vérébe menne át s a protestáns egyházhoz való erős ragaszkodás ezzel is fokozódnék. A nép a tényekkel szemben nem okoskodik, hanem beleszokik a törvényszerű gyakorlatba. Mi ugyan a külső törvényszerűségnek nem vagyunk sem hívei, sem szószólói, de másfelől nem hunyhatunk szemet az előtt sem, hogy a megszokásnak mily konzervatív ereje van. Ha a történelmi napot, október 31-dikét állapítanánk meg emlékünnep gyanánt, eljönne az idő nemsokára, a mikor a hivők serege tömegesen jelennék meg az Úr házában, hogy a várva-várt ünnepnapon lelkesüljön, épüljön és erősödjék. Ragaszkodjunk azért e tekintetben a történelmi naphoz. Hiszen még a naptárak is október 31-dikét jelölik meg a reformáczió megindulásának emléknapjaképen. Már most a nép mit gondol, ha látja, hogy az elöljárók nem ahhoz tartják magukat?! Csekélységnek, lényegtelennek látszik ez, de mégis fontos, mert csakis a köztudatba átment, kitűzött időnek lehet vonzó ereje, hatalma. E sorok —- lehet — már elkéstek, de mégis kifejezni kívántam azt, a mit a nép érez és óhajt. * Karczagi kálvinista. * Ez a felszólalás valóban elkésett, miután a zsinat ismét csak a régi intézkedést hagyta érvényben, a mely szerint a reformáczió kezdetének emléknapja október utolsó vasárnapján tartandó meg. Közöltem mégis, mert egyetértek vele. Véleményem ugyan nem egyezik meg a törvényhozó testület végzésével; de hiszem, hogy ez a nem egyezés csak tíz évig fog tartani s a tiz év múlva összeülendő zsinat statuálni fogja a reformáczió emlékünnepét, épen arra a napra, a melyet a történelmi tény a napok sorából kiemelt: október 31-ére. Szerk. TÁRCZA. Knox János élete 1542-től 1549-ig. A nagy reformátor életének eme szakaszában a kiinduló pont a római egyházzal való szakítás, a zárókő a franczia rabságból való kiszabadulása. Ezt az időszakot nevezhetnénk az első küzdelmek korának is. Knox még St-Andrewsban tanított, mikor a reformátori tanok már egész Skócziát áthatották. Itt fejeződött be lelki átalakulása. Egyetemi előadásaiban is határozottan szakított a skolasztikával s tanítványainak annál sokkal észszerűbb és hasznosabb módszert nyújtott. Ez a tudományos irányváltoztatás keverte legelőbb az eretnekség gyanújába, a mi annál könnyebb volt, mert Knox már ekkor elhatározta, hogy szembeszáll az egyházban elharapódzott romlottsággal. Ez már nyilt szakítás volt a római katholiczizmussal, a mit Beatoun kardinális, St-Andrews mindenható ura, a pápás egyház türelmetlen védője és minden egyházi reformnak makacs ellensége, nem nézhetett összetett kezekkel. Knoxnak távoznia kellett sikeres működése helyéről. Skóczia északi részébe vonult és itt vette kezdetét a később oly diadalmas küzdelem. A következményekből ítélve, fel kell tennünk, hogy Knox személye ekkor már sokat jelenthetett a tudományos és egyházi életben. Az oroszlánt nem ijeszti meg egy kis bogár zümmögése. A hatalmas papságot pedig valósággal felbőszítette Knoxnak elpártolása. Mint eretneket elítélték, papi tisztétől megfosztották; Beatoun, a mindenható kardinális még orgyilkosokat sem átallott bérelni ellene, a kiktől csak Hughe Douglas, egy langniddrie-i gazdag birtokos védelme tudta megmenteni. A reformátori eszmék terjedését azonban sem a papság ellenállása, sem a megváltozott politikai viszonyok nem tudták megakadályozni. V. Jakab halála után Beatoun kardinális minden követ megmozgatott, hogy a csecsemő királynő mellett a kormányzóságot elnyerhesse. Terve azonban nem sikerült. Arran gróf lett a kormányzó, a ki határozottan rokonszenvezett a protestantizmussal, és tán később sok minden máskép történik, ha e férfiúban erősebb ós határozottabb lélek lakozik. VIII. Henrik angol királynak ugyanis kedvencz eszméje volt az angol és skót korona egyesítése. A skót parlament, daczára a klérus tiltakozásának, nem ellenezte Máriának az angol királyfival leendő eljegyzését. Már a házassági szerződést is aláírták, a mikor az egész tervet meghiúsította egyrészről VIII. Henriknek erőszakossága; másrészről a kormányzó Arran grófnak bátortalansága az anya-királynő és Beatoun cselszövéseivel szemben. A házassági tárgyalások megakadtak, a kormányzó visszautasított Angliával minden érintkezést, sőt egy istentiszteleten a protestantizmus iránti rokonszenvét nyilvánosan letagadta. A gyermek skót királynőt eljegyezték a franczia trónörökössel. Oly frigy volt ez, a