Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-04-30 / 18. szám

felekezetű evangélikusokat, hogy mi is méltó keresztyéni részvéttel tekintsünk azon nagyszámú szegény hitsorsosainkra s köztük különösen azon vadházasságban élőkre, kik nyilvánvaló szegénységük miatt nincsenek oly helyzetben, hogy törvényes házasságra léphetésüket saját erejökből s tehetségökből kieszközölhetnék s ezzel kapcsolatosan törvénytelen születésű ártatlan gyermekeiket önmaguk törvényesíthetnék. Tágas országunk minden vidékéről százanként, sőt ezrenként sereglenek össze fővárosunkban tisztességes kereset és életmód után sóvárgó mindkét nemű szegény hitfeleink, a kik idővel mint nőtlenek, hajadonok, özvegyek, egymással összeismerkedvén, megélhetésök könynyebbítése s önállóságuk érvényesíthetése végett, közös háztartásba lépnek, s törvényes házasságon kivül is apákká és anyákká válnak. Ne higyjük, hogy ezen szánakozásra méltó szegény hitfeleink nem kívánkoznának megrótt helyzetükből társadalmilag kiemelkedni, s hogy különösen a nők, illetőleg anyák nem szégyenelnék, sőt nem fájlalnák, hogy őket a társadalmi közfelfogás, mint férfiakkal hit nélkül élőket megbélyegezi. Ne gondoljuk, hogy midőn ártatlan kis gyermekeikre tekintenek, fel nem ébredne bennök az apai és anyai szeretet intő szózata s hogy nem gondolnának házasságuk és szülötteik törvényesíttetésére. Úgyde viszonyuk törvényesítéséhez legjobb esetben is, főleg pedig a nem helybeli, hanem távol vidéki, sőt esetleg külföldi származású feleknek oly nélkiilözhetlen közokiratok szükségesek, a melyeknek megszerzése nem csekély utánjárással, napi munkáik, illetőleg szerény keresetök mulasztásával és e mellett pénzbeli kiadással jár. Nem csoda azután, ha a dolgot folyvást halogatják s ha sikertelen fáradozásukban elkedvetlenedve, utóbb egészen abbahagyják, sem kellő idejök, sem költségök nem lévén, hogy községi, rendőri, vármegyei, gyámsági, katonai hatóságoknál, távoli főszolgabiráknál, polgármestereknél, sőt esetleg közeli vérrokonság ós sógorság viszonyai közt, vagy külföldi származásuk esetén az igazságügyi minisztériumnál is szorgalmazzák és előmozdítsák törvényes házasságra léphetésük gyakran bonyolódott és szövevényes ügyét. Bizonyára tehát nagyon kívánatos, sőt üdvös dolog volna a két felekezetű fővárosi evangélikus keresztyéneknek is saját szegénysorsú s a naponkénti kézmunkával elfoglalt hitfeleik számára, a Szent-Ferencz-Egyesület példájára a törvényes házasságra léphetést s a vadházasságból származott gyermekek törvényesíttetését előmozdító és kieszközlő jótékony egyesületet vagy társulatot szervezni s életbe léptetni. íme előttünk az elszomorító tény, hogy csak a fővárosi Szent-Ferencz-Egyesiilet működése folytán egy esztendőben is sikerült 160 vegyes házaspár született és születendő gyermekeinek róm. kath. hitben való neveltetését elérni. Nagy veszteség ez egyházunkra, s még nagyobb, ha hozzávesszük, hogy a reverzálisadással köztudomás szerint, többnyire együtt jár magának a nem róm. katholikus házastársnak áttérítése is. Nekünk, mint a tiszta magyarság s a magyar nemzetiség élő és fentartó elemeinek, valóban nagy fájdalmat okoz, hogy létszámunk nemcsak a mind sűrűbbé váló amerikai és romániai kivándorlások s a szembetünőleg terjeszkedő egygyermekűség, hanem a vegyes házasságból származó gyermekeknek a törvényes házasságra lépésnél túlnyomóan hátrányunkra szolgáló eligérése s egyességi lekötése által is évenkint csökken. Vajha tehát minél elébb alakulna a Szent-Ferencz-Egyesület kitűzött humánus czélját követő társulat a fővárosi két felekezetű evangélikus egyház kebelében is! Addig pedig a reformátusok közt immár szépen izmosodó három emberbaráti és valláserkölcsi intézmény, t. i. a Nagypénteki Református Társaság, a Bethania-Egyesület és a Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület kiterjeszthetné befolyását és működési körét szegénysorsú hitfeleink törvényes házasságának s törvénytelen gyermekei törvényesíttetésének annyira kívánatos és üdvös előmozdítására és kieszközlésére! Úgy hiszem;

hogy egyesületi segélyezéssel, a törvényes házasságra lépendő fővárosi mindkét felekezetű evangélikus párok egyházi összeadásánál az illetékes lelkészség részéről mi is szintén és biztosan számíthatnánk a szabályszerű palástdíjak elengedésére. Tóth Lajos, egyháztanácsos. ISKOLAÜGY. A reformáczió emléknapjának megülése. Messze van ugyan még e nap, de most időszerű róla beszélni, mert református egyházunk törvényhozó testülete — a zsinat — 1905. évi ápril hó 6-án tartott ülésében ezzel is foglalkozott. E napnak országosan iskolai ünneppé tétele végett a karczagi ev. ref. egyház gimnáziumi tanárkara és tanítótestülete még 1893-ban a heves-nagykunsági ev. ref. egyházmegye elé indítványt terjesztett be, mely azonban onnan visszajött azzal, hogy az ünnepnapok megállapítása a zsinat hatáskörébe tartozik. Ezóta a dolog feledésbe ment. A jelzett évtől fogva azonban gimnáziumunk évrőlévre október 31-én, iskolai ünnepélyképen templomi istentiszteletet és iskolai felolvasó ünnepélyt tart a reformáczió emlékére. Mondhatom, hogy évről-évre fokozottabb mérvben vesznek ott részt és jelennek meg minden rendű és rangú híveink. Elemi V-ik és Vl-ik osztályos fiú- és leánygyermekeink is jelen vannak az istentiszteleten. Évről-évre gyarapodik a hívek részvétele az ünnepen. A példa vonzó. De kérdem, miképen lesznek erősek az egyszerű emberek, a nép fiai a református szellemben, midőn az