Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-19 / 12. szám

nemkeresztyénekhez fordul. Kálvin tehát védi a keresztyén szülők gyermekeinek megkeresztelését, de egyúttal követeli, hogy a konfirmálás ne külső és üres szertartás legyen. A katekhezis az igazi konfirmáczió, nem pedig a chrysma olei és a signum crucis. A katekhezist, — és ez véghetetlenül fontos, Kálvin szerint addig kell folytatni, a míg a gyermek képes a vallást ételre. Még egy elemét kell a helyes konfirmácziói előkészítésnek megkeresnünk. Ezt azonban, t. i. a keresztyén munkába állítást, a fejlemények hozták meg és pedig bizonyos szomorú események, sőt határozott visszaesés után. Mert az első felbuzdulás után csakhamar a protestáns egyházakban is elhanyagolták az ifjak vallásos oktatását, vagy élettelenné tették. Nemcsak a hitetlenség, hanem a tudatlanság is nagy lett a protestáns egyházakban. A reformátorok azt az elvet, hogy az üdvösség mindenkinek való, tehát a biblia ismerete is mindenkinek való, oly hatalmasan hangoztatták, hogy ez az elv jótékonyan hatott a népnevelésre is; de a felséges elvből a következményeket igazán csak a XIX. század vonta ki. Az angol puritánok a XVII. században, a német pietisták Spencer és Franké vezetése alatt e század végén s a XVIII. század elején, a Wesley által lángragyujtottak ezrei a XVIII. században s a mi Bárány Györgyeink ugyancsak ebben a században csak előkészítői voltak a XIX. század nagyszerű missziói mozgalmainak, a melyeknek vezető elve az, hogy minden léleknek alkalmat kell adni a Krisztus evangéliomának alapos megismerésére, sőt arra is, hogy mindenki végezhessen valamiféle munkát a „bűn nagy hegye kisebbítésére s az igaz boldogság kis halma nagyobbításárau

. A mint a hitetlenség az egyéniségnek az isteni kijelentés elleni fellazításával teljes bukásra és iránytalanságra jutott, úgy az Isten által megvilágosított és megszentelt egyének nemcsak megmentették a keresztyénséget, hanem az egyházakat minden üdvös és jogos törekvés segítőtársaivá s főmozgatóivá tették. A keresztyén élet bámulatos fellendülésének a titka pedig az egyházi tevékenységre való alapos előkészítésben van. Az egyházak ott virágoznak, a hol az egyházba lépés az öntudatos, élő és győzelmes hitre való elvezérlés, s a hol a vallástétel nem -gépies, élettelen, hanem azzal az erővel tör elő a lélekből: „Én ezért a hitért élek és halok! En ezért a hitért munkálkodni és áldozatokat hozni kész vagyok! En boldog vagyok, mert igazán hiszek s e boldogság öröme arra késztet, hogy másokat is igyekezzem e boldogságra elvezérelni/" így tör-e elő a vallástétel a magyar konfirmáltakból ? Erről még egy befejező közleményben lesz szó. Dr. Szabó Aladár. KÖN Y VISMERTETÉS. Olvasókönyv ev. ref. ismétlőiskolák és protestáns családok számára. Szerkesztették: Fogarasi Jenő, ároktői és Nagy Sándor, sajókazai ev. ref. tanítók, Sárospatak (Steinfeld Jenő nyom.), 1904. Ára. 1 kor. 60 fillér. Régóta érzett hiányt pótol és nagy szükségen segít a kezünk alatti kézikönyv, mely ugyan a tiszáninneni ev. ref. egyházkerület által kiadott tantervhez van alkalmazva, de egyetemleges czéljánál fogva minden hazai ev. ref. ismétlőiskolánkban felette nagy sikerrel használható. Mert a czél, mely a kézikönyv szerkesztésében igen ügyes és praktikus módon van keresztülvive, t. i. a növendékeknek a magyar ev. ref. egyház szellemében, a gyakorlati életre való, hazafias irányú nevelése: a magyar protestáns, kivált az ev. ref. egyház pedagógiájának általános czélja. Azért tehát ez az Olvasókönyv minden ev. ref. egyház ismétlőiskolájában, sőt az ev. ref. lakosságú községek állami iskolájában is ha helyet foglalhatna, vagy épen tért hódítana: a nép vallásos és hazafias érzelmekben való megerősítésére erős kapocsnak, értelemfejlesztő és sok ismeretet közlő eszköznek bizonyulna. Mert a jelzett czél a könyvnek szakszerű, öntudatos és lelkiismeretes szorgalommal végzett összeállításában annyira szem előtt tartatott, hogy úgyszólván annak minden lapján kidomborodik: hogy első sorban hazafias magyarok, azután értelmes, felvilágosodott reformátusok vagyunk s kívánunk lenni. Látva a tananyag terjedelmét, jól tették a szerkesztők, hogy vele nem fukarkodtak ; mert így az ismétlőiskolás csakugyan „nem restelkedik kezébe venni a könyvet annak vékony dongája miatt" ; másfelől a családi tűzhelyek mellett a nagyobbaknak is szívesen forgatott könyvük lehet az igényeknek megfelelő, bő és változatos tartalomnál fogva. Különben — jól mondják a szerkesztők — a dolog természete szerint minden olvasmányt nem szükséges mindenütt tárgyalni, pl. a szőlészeti olvasmányok csak a szőlőtermelő vidékeket érdeklik; viszont a hol búzát nem termelnek, ott a búzatermelés tárgyalása czéltévesztett dolog volna. S végül az is igaz, hogy bármilyen üdvös czéllal és bármilyen ügyesen készített könyv mellett a teljes siker csak az élőbeszédben és a gyermekek gyakorlati foglalkoztatásában gyökerezik. De még ebből a szempontból is nagyon hasznavehető ez a kézikönyv, mert — egészen keresztül lapozva — azt találtuk, hogy közvetve a tanítót arra is kioktatja : miként kelljen élőszóval beszélni a gyermekkel vagy a növendékkel és miként kelljen őt gyakorlatilag foglalkoztatni, — legalább annyiban, hogy a tanító mindkét ágú munkásságára részint ösztönt ad, részint irányt mutat. A tananyag részint gyűjtve, részint — a mennyiben nem írták a szerkesztők — átdolgozva van; oly könnyű, érthető és zamatos magyar nyelvezettel van feldolgozva, a minő csak a Tisza-hátán született s min-23* A