Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-19 / 12. szám

ránkozására egy oly keresztyénség nevekedett fel, a mely meg is volt keresztelve, konfirmálva is volt cruce et oleo s mégis a legnevezetesebb bibliai s egyháztörténeti tényeket nem ismerte, a legfontosabb evangéliomi igazságokkal nem volt tisztában és igen gyakran lábbal tiporta mindama parancsokat, a melyeket az Űr a Sinai hegytől ama másik begyig valaha proklamált. A firmálás szakramentommá emelkedett, de, a mint Kálvin kimutatj a, a verbum Dei itt ugyancsak nem járult az elementumhoz. A reformácziónak ezen a ponton is nehéz munkát kellett végeznie, s a reformátorok hozzá is láttak a munkához. Az anabaptista mozgalom arra csábította őket, hogy a fősúlyt a gyermekkeresztelés eltörlésére fektessék; de a reformátorok úgy az anabaptisták szertelenségeinek Scylláját, mint a római egyházban talált föliiletes és tartalomnélkiili konfirmálás Charybdisét szerencsésen elkerülték. Azzal hamar tisztába jöttek, hogy nem a paedobaptizmus a baj, hanem az, hogy az egyház az evangéliomot véka alá rejti s a lelkeket a Krisztushoz nem vezérli. Meghagyták tehát a gyermekkeresztelést, de teljes erővel hangsúlyozták, hogy az ifjúságot nevelni, tanítani, a bibliai tényekkel s a hitigazságokkal megismertetni feltétlenül szükséges és sem a keresztvíz, sem a konfirmáló olaj nem tesz senkit igazán a Krisztus tanítványává, a mennyország örökösévé. Különösen érdekesek és tanulságosak e tekintetben Kálvin fejtegetései. A nagy reformátor minden apró-cseprő tételével nem érthetünk ugyan egyet, de úgy a konfirmáczióra vonatkozó felfogását, mint az ezt megalapozó fejtegetéseit a keresztségről a lényeget illetőleg teljes mértékben helyeseljük. Nem értünk egyet Kálvinnal pl. a Ján. 3, 5 értelmezésére vonatkozólag, s nem hisszük azt sem, hogy a Jézus keresztsége teljesen egyenértékű a János keresztségével. Nem egészen értünk egyet a Máté 28, 19—20-ra vonatkozó magyarázatával sem. A mi a Ján. 3, 5 magyarázatát illeti, Paullal, a kinek Taufe und Geistestaufe czímű művét e helyen is melegen ajánljuk (míg ellenben a megszentelődésről szóló újabban nyilvánított nézeteit nem fogadhatjuk el), azt hisszük, hogy a „víz" e helyen nem a keresztség vizét, hanem az Isten igéjének életadó vizét jelenti. Az Idvezítő szavai: „Ha valaki nem születik víztől és Szent Lélektől, nyilván utalás Ezekiel 36, 25—27-re, s a víz, a miről az Úr Ezekiel által szól, nem jelenthet mást, mint az Isten igéjét. A mi a János keresztségét illeti, arról elég legyen annyit mondanunk, hogy azt, a mit e keresztség kifejez, t. i. azt, hogy a megkeresztelt szakítani óhajt a bűnnel, a Jézus keresztsége is jelenti; de többet jelent ennél, t. i. a Jézus személyisége általi üclvre vezetés gondolatát is. Az úgynevezett szereztetési igék magyarázata ellen csak az a kifogásunk, hogy Kálvin is, mint oly sokan, a keresztelésre vonatkozó kifejezést párhuzamban levőnek gondolja azzal, a mit a mi magyar fordításunk így tesz ki: Tanítsatok! * Világos azonban, hogy a szereztetési igékben nem az a főgondolat, hogy „Tanítsatok" s természetesen — s ebben már egyetértünk Kálvinnal -még kevésbbé az, hogy: kereszteljetek. A főparancs ez: Tanítványokká legyetek! Ebben van kifejezve a tanítványok munkájának fŐczélja. Ez az egy szó áll iinperativusban s e mellé a mellékgondolatokat kifejező igék particzipiumai járulnak. A szereztetési igék igazi értelme tehát az, hogy az Úr megjelöli 1. a főczélt, t. i. a tanítványokká tételt s 2. megmutatja, hogy a tanítvánnyá tételnek két eszköze van, t. i. a külső jel közlése s a belső megerősítés és felépítés. Már most világos, hogy ha exegetikai okokból eltérünk is Kálvintól, eltérő magyarázatunk is az ő bizonyítását erősíti a lényeges kérdéseket illetőleg. Mert senki határozottabban nem hangsúlyozta azt, hogy a vízkeresztség csak jel, a keresztyén egyházba való felvétel jele, a mely igen sok lelki előnyt jelent ugyan, de mégis csak jel. Senki azokat a merész kifejezéseket, a melyekben Pál a jelzőt téve a jelzett dolog helyébe, a vízkeresztségnek túlságos becset látszik tulajdonítani, józanabbul nem magyarázta, mint Kálvin. Senki erőteljesebben rá nem mutatott arra, hogy a hol Pál a víz fürdőjében való megszentelődésről szól (Ef. 5, 26), ott a főeszközt, az igét sem mellőzi el, s a hol (Tit. 3, 5) a víz fürdőjében való újjászületésről szól, ott a Szent Léleknek tulajdonítja a megújulás tényleges létrehozatalát. Kálvin azonban nem egyoldalú ember s míg egyfelől tiszta és világos értelemmel kimutatja, hogy víz lelki eredményeket nem hozhat létre, másfelől teljesen fentartja a keresztség szakramentális jelentőségét. A vízkeresztséget az Űr szerzette, illetve látta el oly magyarázattal, a mely szerint az nemcsak bűntől való megtisztulásunknak s a Jézussal, a ki szintén megkeresztelkedett, való egyesülésünknek jele, hanem a bűnbocsánatról való egyik bizonyságtétel is. Mivel a keresztség felséges tényeknek s az Isten megtisztító kegyelmi munkájának jele, azért a keresztyén egyházban bátran megelőzheti, bár feleslegessé nem teszi, sőt követeli az oktatást, és a keresztségnek az oktatás és vallástétel után tétele csak ott van helyén, a hol az egyház, mint az első időkben, * Egyébiránt az igazság kedvéért megjegyezzük, hogy a híres revideált angol fordítás is csak a szélen adja a helyes fordítást.