Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1905 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1905-03-12 / 11. szám

ben állapítani meg a nyugdíj összeg kifizetését, mint a hogy a tanítói nyugdíjintézetnél van. Észrevételeim megtétele után a következőleg látnám a tervezetet orgonista-kántoraink s énekvezéreink érdekeinek megfelelőleg átformálandónak: Kivétel nélkül minden jelenleg fungáló ref. orgonista-kántor (énekvezér) vétessék be a leendő „Országos ev. ref. lelkészi nyugdíjintézet"-be, még azon esetben is, ha az illető semminemű oklevéllel sem rendelkeznék; mert nem az oklevél, de az ember érdemes a nyugdíjra. Ha hosszú éveken át megfelelt híven tisztének, úgy méltó a jutalmazásra is. Azonban mondja ki a zsinat, hogy a kik jelenleg működnek oklevél nélkül, még tagjai lehetnek a nevezett nyugdíjintézetnek, de kik az 1906. évtől számítottan lépnek e pályára, csakis kántori vagy ének,- zenetanári oklevél bemutatása után vétetnek fel tagokul a nyugdíjintézetbe. Ha azonban ezen létesítendő „Orsz. leik. nyugdíjintézet" nem lenne képes — anyagi ereje folytán — kántorainkat (énekvezéreket) kebelébe befogadni, úgy indítványoznám, hogy: egyetemes egyházunk főhatósága járjon közbe kántoraink érdekében a kormánynál, hogy azok az orsz. tanítói nyugdíjintézetnek egyszersmindenkorra tagjai lehessenek, ide értvén az oklevél nélküli kántorokat is. A 4-ik §-ban előírt (65 év életkor) javaslat a korra vonatkozólag törlendő s oly formán lenne módosítandó, hogy: a nyugdíjintézetnek minden egyházi tisztviselő, korkülönbség nélkül, kötelezett tagja tartozik lenni. Az 5-ik §-ban foglaltakhoz hozzácsatolandó volna: „Állandó nyugdíjra csakis azok a kántorok (énekvezérek) tarthatnak igényt, a kiknek betöltött 20. életévüktől számítottan 10 szolgálati évük van." A 6-ik §-ban előírt nyugdíj összeg maximuma 4000 korona túlmagas voltánál fogva redukálandó, mégpedig: lelkészeknél, lelkészi jelleggel bíró vallástanároknál egyformán 2000 koronára; a kántoroknál; énekvezéreknél szintén egyformán 1000 koronára. Ugyanennyiben volna megállapítandó férj elhalálozás után az Özvegyek nyugdíja is. Ily összeg minden ember létfentartására elegendő a jelenlegi viszonyok között. A 10-ik §-ban felsorolt szolgálati idő után járó javadalmak azonképen módosíttatnának, hogy: azon egyh. hivatalnokok, kik 5—9 évig az egyház szolgálatában működtek s egyházi fungálásuk következtében lettek munkaképtelenekké, egyszer s mindenkorra 2000 korona összeggel nyernének végkielégítést, A 11-ik §-ban előírt fizetési terminus 1

/4

évről 1 hónapra alakítandó át. Egyebekben üdvös munkának tartom e szépen összeállított szabálytervezetet. Adja Isten, hogy anyaszentegyházunk előmenetelére mielőbb megvalósulhasson. Ifj. Györe Dániel. TÁRCZA. Sigray Mihály, A reformáczió kora óta folyton virágzó nagykőrösi iskolának volt rektor-professzora a XVIII-dik század első felében Sigray Mihály. A bátori Sigray-családból származott; atyja Márton volt s Szabolcsmegyében lakott. Sigray Mihály költözött át Pestmegyébe s lett az itt ma is virágzó Sigray-család őse. Iskoláit, úgy látszik, a debreczeni ősi kollégiumban végezte, s ugyanitt volt 1728-ban, majd újból 1731-ben klassis praeceptor. Innen Kecskemétre ment rektor-professzornak; onnan pedig 1733-ban a nagykőrösi iskolához jött ugyanilyen állásra, s itt csakhamar családot alapított, nőül vévén 1734. febr. 23-ikán körösi Kovács István közbirtokos és neje Bozó Ilona leányát, Sárát. Az akkori mozgalmas idők közepette azonban nem sokáig maradt meg a csendes családi körben és nyugodalmas professzori állásban. Már 1735-ben;

midőn a Peró-lázadás ellen Halász Péter Kőrös és Kecskemét városokat „felültette", Ő is elment a körösi egyik kompániával;

mint annak strázsamestere. 1741-ben pedig, midőn Pest vármegye Mária Terézia és a veszélybe került dinasztia védelmére két ezredet állított fel: a Halász Péter ezredébe kapitánynak választatott. És hogy e minőségben mennyire megállta helyét, mutatja az, hogy még ugyanazon évben, a hadi tanács javaslatára a Beleznay-féle (ma 10-ik számú) huszárezredbe neveztetett ki „királyi lovasszázadossá". A felkelő seregből a rendes seregbe való ilyen átvétel pedig csak kivételesen és kitüntetés gyanánt történt ugyanazon rangban. Több mint hat évig szolgált Sigray Mihály, mint kapitány, a Beleznay-féle huszárezredben. S hogy ez alatt elöljárói elismerését mennyire kiérdemelte, arról tanúskodik elbocsátó-levele, a melyben, midőn azon okból kérte elbocsátását, hogy németalföldi szolgálatba léphessen, ezt „ezen vitéz és fáradhatatlan katonának, a ki igen kitüntette magát a csatákban", készséggel megengedték. A németalföldi államok szolgálatába 1748. márcz. 26-án lépett, mint egyik huszárezred paracsnoka. S hogy ezen állását is derekasan betöltötte, kitűnik abból, hogy alig pár hét múlva már az orániai és nasszuai herczeg, mint helytartó kapitány, „huszár hadtest kapitánnyá" nevezte ki, a mi nálunk a tábornoki rangnak felel meg, s az esküt e minőségben le is tette 1748. április 29-én a „magas államurak" kezeibe. Kalandos életének további folyását nem ismerjük; csak az bizonyos, hogy 1755-ben már nem volt az élők között. Hogy Sigray Mihály változatos katonai pályafutása alatt sem lett hűtelen a „Múzsák"-hoz, s hogy igaz kálvinista hitét s vallásos lelkületét mindvégig megőrizte, arról tanúskodik az a versezet, a mit az Inárcsi Farkas-